A Városligetbe a XVIII. század végétől kezdtek egyre többen kirándulni, és a népszerűvé váló területet Boráros János bíró javaslatára kezdték üdülő- és mulatóhellyé fejleszteni. A következő évszázad elején már mutatványosok is kitelepültek a Liget fái közé, az első, név szerint ismert vendéglátós, Grossinger Lipót pedig 1810-ben kapott bormérési jogot, de egyúttal körhinta felállítására is kötelezték. Kratochwill János 1830-ban kávézót, Tauber Fülöp 1838-ban pedig tánchelyiséget nyitott. A század közepén a sajtóban már több vendéglőről is olvashatunk, de neveket még nem említenek.

Vendéglő a Városligetben 1850 körül (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Kéményseprőhöz címzett vendéglőnek is csak a nevét ismerjük biztosan az 1858-ban indult korai időszakából, feltételezhető azonban, hogy az óbudai Bródy család állt mögötte. Később Ebner Ferenc vette át, aki az 1890-es években – a millennium lázát is kihasználva – felvirágoztatta. Az Aréna (ma Dózsa György) úton álló apró épületet hatalmas kerthelyiséggel bővítette, így akár nyolcszáz ember is helyet foglalhatott. Kis mérete ellenére megvoltak az építészeti értékei, a neoreneszánsz stílusra vallanak például az úgynevezett sarokarmírozások és az ajtók-ablakok fölötti hangsúlyos szemöldökpárkányok.

A Kéményseprő az 1930-as években (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A siker talán a tulajdonos híres rokonainak is köszönhető: féltestvére volt Deák-Ébner Lajos festőművész, Deák Ferenchez, a haza bölcséhez viszont csak távolabbi szálak fűzték. A XX. század elején ismét vezetőváltás történt, 1910-ben Waltz György vette át, akitől a húszas évek végén Gráf Jánoshoz került az étterem. Az épületet a hetvenes évek végén lebontották, helyére 1990-ben épült szálloda.

A Kolegerszky kioszk népszerű kertvendéglő volt (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A Liget később is a kertvendéglők paradicsoma volt, közéjük tartozott például a Kolegerszky kioszk – amelyről Szántó András is ír a Budapest folyóirat 2014. augusztusi számában,  A Városliget, amilyen volt, és amilyen lehetne című cikkében. Azt valójában az ezredéves kiállítás Vízgépészeti pavilonjából alakították át, és 1899-től ebben a Királydomb melletti kioszkban működött előbb étteremként, majd kávéházként. Fénykorát Kolegerszky Viktor irányítása alatt, az 1910-es években élte, és bár utána még sok tulajdonosa volt, az emberekben ez a név maradt meg. Pedig a két világháború között Godt Vilmos is nagyon jó érzékkel vezette, és az éttermi szolgáltatásokat is visszaállította. A kis épületet végül az 1937-es világkiállítási pavilon építése miatt bontották le.

A Franczia étterem alaprajza (Forrás: Bálint Zoltán: Az ezredéves kiállítás architektúrája, 1897)

Az 1896-os ezredéves kiállításra sok vendéglős is kitelepült a Városligetbe, éttermeiket – a kiállítási pavilonok többségéhez hasonlóan – kifejezetten ideiglenes céllal építették. Tervezőik ennek ellenére a legnevesebb építészek közül kerültek ki. Alpár Ignác munkája volt például Trattner Károly balatoni csárdája, Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula pedig a Drexler vendéglőt és a Franczia étterem terveit készítették el. Utóbbi különösen jól sikerült: nevéhez méltóan francia barokk stílusú, mely alaprajzában, tömegrendszerében és homlokzatában is megfigyelhető. Széles teraszára ívesen hajló lépcsőfokok vezettek fel, a homlokzat középtengelyében nyíló kapun keresztül egy hatalmas terembe jutottak a vendégek. A kapu fölött jellegzetesen barokk ovális ablakok engedték be a fényt, legfelül pedig szegmensíves, plasztikus párkányokban záródott a homlokzat. Az épület két széléhez manzárdtetővel koronázott emeletes szárnyak csatlakoztak, melyeket erkély és magas oromzat egészített ki. A homlokzatot a stílushoz illően gazdag stukkóornamentika díszítette. Sajnos a kiállítás után a pavilonok többségéhez hasonlóan ezt is lebontották.

A Franczia étterem korabeli fényképen (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Szép számmal voltak a Ligetben és környékén állandó vendéglők is, melyek az év minden szakában fogadták az éhes betérőket. Szántó András kutatásaiból tudható, hogy az Aréna úton egymáshoz közel sorakozott az Aréna Nagyvendéglő (egy kétszintes, neoreneszánsz villában), a Bácska étterem, a Kék Flaskó vendéglő, a Pálmaliget panzió és étterem (melynek udvari oldalán öt toszkán oszlop tartott egy neoreneszánsz bábkorlátos teraszt) és a Putzer étterem. De volt itt vendéglője például a Mémosz Általános Fogyasztási Szövetkezetnek is, a Liget belseje felé haladva – a Vajdahunyad várával szemben – pedig a székesfővárosnak is.

A székesfőváros pavilonját is étterem céljára alakították át (Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.026)

Utóbbi eredendően az ezredéves kiállításra épült bemutatópavilonként Wellisch Sándor és Gyula kivitelezésében, de a vasszerkezetű pavilont az ünnepségek után átalakították vendéglátás céljára, és bérbe is adták. Tekintélyes, 1900 négyzetméter alapterületű volt, de ha kertjét is megnyitották, mintegy 2500 ember tudott asztalhoz ülni. Leghíresebb bérlője Weingruber Ignác volt, aki gyermekjátszóteret is kialakított a vendéglő mellett, a muzsikáról pedig katona- és rendőrzenekarok gondoskodtak.

A Vadászkert étterem az 1970-es években (Forrás: Fortepan/Képszám: 113176)

A Zöld Vadász fantázianevet viselő vendéglő már a Liget túloldalán helyezkedett el, az 1890-es években Barokaldi cirkusztulajdonos vezette. A Kacsóh Pongrác út kiépítése miatt 1925-ben lebontották. Ettől nem messze, a Hermina út és az Erzsébet királyné útja sarkán pedig a Hungária Kertbe térhettek be az emberek, amely hatalmas kerttel és népszerű tekepályával is rendelkezett – ma már ez sem áll. A Trieszti nő viszont a mai napig a vendéglátás szolgálatában áll, bár neve és az épület megjelenése is megváltozott. A klasszicista stílusú, földszintes étterem bejárata eredetileg egy háromszögű timpanonnal koronázott portikusz alatt nyílt. Nevét a XX. század második felében Vadászkertre változtatták, ma pedig a Trófea Grill üzemel az emeletráépítéssel bővített épületben.

A Wampetics vendéglő az 1890-es évek első felében (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Szintén napjainkig fogadja a vendégeket a Városliget kétségkívül leghíresebb étterme, a Gundel is. Helyén az 1860-as évek végétől még Klemens János vendéglője működött, aki az Állatkerttől bérelte a vidéki klasszicista kúriákra hasonlító, timpanonos épületet. Nagy fordulat következett be 1889-ben, amikor Wampetics Ferenc vett át az üzemeltetését és virágoztatta fel korának leginkább felkapott éttermévé. A belvárosból omnibusz szállította ki a vendégeket, akiket vidám muzsikaszó fogadott. Az akkori életérzést érzékletesen ragadja meg Zerkovitz Béla Csókos asszony című nagysikerű operettjében a mindenki által ismert, Éjjel az omnibusz tetején című sláger, amelyben a Liget hangulatát felidézve az is elhangzik: A Wampeticsben banda játszott”.  De népszerű volt a „Wampeticsba járok vacsorázni és hallgatom a katonazenét” című orfeumdal is.

A Wampetics vendéglő kerthelyisége 1900 körül (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

A sikeres vállalkozás pár év alatt kinőtte a régi falakat, így 1894-ben Wampetics Ferenc a saját költségén új, neoreneszánsz éttermet emeltetett Bauer Ervin tervei szerint. Földszintjét vonalazás élénkíti, az ablaknyílások ívét pedig szabályos köveket imitáló úgynevezett kváderezés követi. A nagytermet az emeleten alakították ki, amelynek a jelentőségét a homlokzaton a közös mezőbe foglalt díszes ikerablakok jelzik. Kötényükben reneszánsz bábkorlát fut végig, a nyílások fölött pedig növényi díszek borították be a homlokzatot, egészen a főpárkányig. Az épület közepén kissé előrelépő kiszögellést – úgynevezett rizalitot – egy díszes manzárdtető is hangsúlyozza.

A Gundel étterem 1916-ban (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Wampetics Ferenc több mint húsz év után vonult nyugdíjba, utódjául pedig Gundel Károlyt választotta, akinek 1910-ben adta át az éttermet. Ő nemcsak tehetséges üzletember és kivételes ízléssel megáldott, kreatív ételfeltaláló volt, hanem termékeny író is, művei a gasztronómiai szakirodalom alappillérei. Neve fogalommá vált, étterme pedig a mai napig betetőzése annak a vendéglátós szakmának, amely a Városligetet már kétszáz éve jellemzi.

A nyitóképen: A Franczia étterem (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)