Összesen 9,3 milliárd forintot fordítanak a Szent János Kórház fejlesztésére 2020-ig az Egészséges Budapest program keretében, a tervezési munkák már az idén elindulnak – írta pénteki számában a Világgazdaság.

Az építészeti munkálatokra több mint 7 milliárd forint, orvostechnikai, informatikai fejlesztésekre pedig 2,3 milliárd forint van a tervezett költségvetésben. A kórház MR-készüléket és egy érfestő berendezést is kap – közölte a lappal az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

A tárca tájékoztatása szerint a korszerűsítés és az eszközpark fejlesztése több ütemben, de a folyamatos betegellátás biztosítása mellett történik, az ütemezésről ugyanakkor nem közölt részleteket az Emmi. A felújítás során a kórház szakrendeléseit átköltöztetik a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének járóbeteg szakrendelőibe – olvasható a Világgazdaságban.

(MTI)