Az egykor a Széna téren álló, XVIII. századi Szent János Kórház oszlopának hengeres darabjait és az épülettől délre álló Nepomuki Szent János-szobor tartóoszlopának egy darabját találták meg nemrég a felújítás alatt álló Széna téren. A leleteket múzeumba szállítás helyett az eredeti helyszínen állítják majd ki – írja a masodikkerulet.hu.

A Széna téren tartott sajtótájékoztatón bemutatták a feltárt oszlopokat és maradványokat (Fotó: masodikkerulet.hu)

„Múltunk és emlékeink feltárása, az emlékezés segítése, a régészeti leletek megőrzése hasonlóan fontos a kerület számára, mint a természeti értékek megóvása” – fogalmazott Őrsi Gergely polgármester, aki június 9-én tartott sajtótájékoztatót a Széna téren Branczik Márta művészettörténésszel, Bencze Zoltán régésszel és Dévényi Tamás Ybl Miklós-díjas építészmérnökkel.

„A most feltárt régészeti leletek a tér korábbi életének szerves részét alkották, ezért mindenképpen szeretnénk az épület és a szobor maradványait a felújított téren kiállítani. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a Budapesti Történeti Múzeummal, és kértük a maradványok téren történő elhelyezése lehetőségének biztosítását” – idézi a polgármestert a kerület weboldala.

A régi János Kórház a Széna téren 1910 körül (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A sajtótájékoztatón Dévényi Tamás elmondta, hogy a megújult Széna téren megpróbálják pontosan oda tenni az oszlopot és a szobor maradványait, ahol eredetileg voltak. A tervek szerint az itt épülő bicikliút síkjában elhelyeznek majd egy emlékfelületet, ami megmutatja, hogy hol álltak egykor az oszlopok, és mellette felborulva elhelyezik a köveket, a két nagy kőoszlopot.

A mai Széna téren a XVIII. században, 1710-től állt egy kórház, amely szegényházként, elkülönítőként működött a pestisjárvány idején – összesen 12 ággyal –, később kórházi funkciókat látott el.  A Szent János nevet előbb a kórház előtt, majd a kápolnában elhelyezett Szent János-szoborról kapta.

A kórházat 1828-ban kibővítették. 1848–1849-ben hadikórházként működött, 1868-tól pedig rendes, nyilvános közkórházzá minősítették át. A kórház 1873-tól ismét bővült, 20 kórteremben 6 orvos látta el a betegeket. A század végén a város úgy döntött, hogy új, pavilonrendszerű kórházat épít Budán. Az új Szent János Kórház 1898-ban nyílt meg, ettől kezdve a Széna téri kórházat a „Régi Szent János Kórház” néven emlegették.

A kórház 1935-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kórház 1932-től ismét szegényházzá, a Székesfőváros Dunajobbparti Szeretetotthonává alakult, és egészen a II. világháborúig szegényházként működött. A háború alatt olyan sérüléseket szenvedett, hogy 1949-ben a romokat elbontották.

Forrás: masodikkerulet.hu, pestbuda.hu

Nyitókép: Megtalálták a régi Szent János Kórház oszlopdarabjait a Széna téren (Fotó: masodikkerulet.hu)