A XI. kerületi, Bukarest utcai állomást 1963 augusztusában adták át, és a környékbeli települések, Diósd, Érd Százhalombatta, Sóskút, Pusztazámor vagy Ercsi felé lehetett innen utazni, illetve ide érkeztek meg az onnan indított buszok. Az átadásakor modernnek számító épületről így írt a korabeli sajtó (Magyar Nemzet 1963. augusztus 22.):

„Új autóbusz-állomások is épülnek. Néhány napja adták át a forgalomnak a Kosztolányi Dezső téri autóbusz-állomást, amely a központi, Engels téri állomást tehermentesíti. Hasonló állomást építenek fel Veszprémben, Sopronban, Zalaegerszegen és Kaposvárott.”

Az 1960-as évek elején ütemesen növekedett az autóbusz-közlekedés, növekedett az utasok száma, sőt a korabeli sajtó szerint éves szinten 6 ezer ember maradt le a zsúfolt buszokról. A fejlesztésekkel megpróbálták követni az igényeket. Nemcsak új buszokat állítottak forgalomba, hanem új állomásokat is építettek Budapesten és vidéken egyaránt. Az egykori Engels téri (Erzsébet téri) autóbusz-állomás sem bírta már a forgalmat, ezért született döntés a város nyugati részén, közel a kivezető utakhoz egy új modern autóbusz-állomás építéséről. A döntés a Kosztolányi Dezső térre, illetve az innen nyíló Bukarest utcára esett, ahol a távolsági autóbuszok állomása közvetlenül kapcsolódott számos városi autóbusz és villamos vonalához. 

A pályaudvar felülről (Fotó: Fortepan, 1963) 

A Bukarest utcában az 1960-as években modernnek számító stílusban elkészült épületet Félix Vilmos tervezte. Érdekessége, hogy a szinte csupa üveg forgalmi épület mellé, a tér másik végébe 1967-ben szociális épület került, és a kettő között feszül az előregyártott betonelemekből kialakított, izgalmasan hullámzó farkasfogas tető. A várócsarnok alapterülete nem volt kevés, 130 négyzetméter, amelyet Rác András kompozíciója díszített. A falon postakocsit ábrázoló mozaikkép volt látható, míg a mozaikok fölé vasból készült autóbuszok kerültek, szimbolizálva a közúti közlekedés fejlődését. Az 5 és fél négyzetméteres mozaik idővel megkopott, sérült, de 1981-ben maga a művész újította fel. A mű ma is az eredeti helyén, az épület belső falán látható, de a vasplasztika új helyre, az épületen kívülre került. 

A tető farkasfogas kialakítása megszokott a buszállomásokon, hiszen farkasfogakba tudtak beállni a szóló autóbuszok, míg a csuklós buszok (amelyek ekkorra már szép számban közlekedtek Budapesten és az agglomeráció felé) a járdával párhuzamosan tudtak megállni. A beruházás teljes költsége 3 millió (akkori) forint volt. Egyszerre összesen 18 buszt tudott kiszolgálni az épület. Megfordult itt az adott korszak összes jellemző magyar busza, az Ikarus 31/311-es, a legendás faros Ikarus, az 55-ös, illetve ennek Ikarus 66-os változata, a 630-as Ikarus, később pedig a klasszikus 200-as Ikarusok. 

Az állomás kávézóként (Fotó: wikipedia.hu) 

Az állomás mindössze 37 évig működött. Áthelyezését a városfejlődés indokolta, mert ami az 1960-as évek elején még a város széle volt, az 30 év alatt a belváros része lett, a buszok okozta zaj és levegőszennyezés elviselhetetlenné vált. 2000-re elkészültek azok a fejlesztések, amelyek a buszvégállomás költözését lehetővé tették, megépült az Egér út és a Szerémi út, így a végállomást az Etele térre lehetett áthelyezni, ahonnan a kivezető utak gyorsabban elérhetők lettek.

A műemlékké nyilvánított épület néhány évig üresen állt. Önkormányzati tulajdonba került, és a XI. kerületi önkormányzat 2004-ben pályázatot írt ki a hasznosításra. Ennek eredményeként a felújított épületben nem sokkal később egy kávézó nyílt, amelynek megnyitása nem volt egyszerű. A környékbeli lakók, attól félve, hogy a buszpályaudvar zaja után egy kocsma zsivaját kell elviselniük, a nyitás előtt egyesületbe tömörültek, és tiltakoztak a kávézó ellen, azonban a hely megnyitása után a tiltakozó hangok elnémultak, mivel a hangoskodástól való félelmek nem igazolódtak be, és a XI. kerület egy új színfolttal gazdagodott.