Kandó Kálmán ősi, nemesi református családból származott, 1869. július 8-án született Pesten. A család az egerfarmosi és sztegovai nemesi előnevet viselte. Kandó Kálmán rokonságában több képzőművészt találunk, többek között Kandó László (1886–1952) festőművészt és a napjainkban is alkotó Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművészt. 

Kandó Kálmán portréja

Az ifjú Kandó a Deák téri evangélikus gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Gyakorlógimnáziumban tanult. Érettségi vizsga után, 1888-ban beiratkozott a budapesti József Műegyetemre. Egyetemi évei alatt is több villamos áramot hasznosító terv elkészítésével hívta fel magára a figyelmet.

Kandó Kálmán sikereinek fő helyszíne, a Ganz-gyár

A XIX. század második felében elismertté, majd a XX. században világhírűvé váló Ganz-gyár ősét a svájci származású Ganz Ábrahám (1814–1867) öntőmester alapította Budán, a Víziváros északi részén 1844-ben. Már az alapító életében is a vasúthoz kapcsolódó megrendelések adták a bevételek jelentős részét, így a kiegyezés évében készítette el az öntöde a százezredik kéregöntésű kereket. A Ganz-gyárban ekkor még a német ajkú alkalmazottak voltak többségben, köztük a bajor származású Mechwart András (1834–1907) gépészmérnök, aki 1859-tól dolgozott a fejlesztéseken.

Mechwart András is a Ganz-gyárban dolgozott

Ganz Ábrahám 1867. december 15-én tragikus körülmények között Pesten elhunyt, végrendeletében vállalatát a Svájcban élő testvéreire hagyta. Az új tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a vállalat vezetését tapasztalt szakértőkre bízzák. A cég az 1867. december 22-én kötött társasági szerződés értelmében Ganz és Társa elnevezéssel működött tovább, a Ganz-gyár német ajkú munkatársainak, Eichleiter Antalnak, Keller Ulrichnek és Mechwart Andrásnak a vezetésével.

Másfél évvel később, 1869. április 12-én a vállalat részvénytársasággá alakult Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. néven. Az igazgatóságban helyet kapott Eichleiter mint alelnök és Mechwart műszaki igazgatóként, aki 1874 és 1899 között már vezérigazgatóként irányította a részvénytársaságot.  Az 1870-es évek eleji gazdasági világválsága alatt a Ganz-gyárat jelentős veszteség érte, szinte már a csőd szélére jutott. Ekkor Mechwart a kéregöntésű, vas örlőkerekekkel ellátott hengerszékek gyártásával adott lendületet a gyár termelésének.

A Ganz-gyári hengerszékről készített rajz

Mechwart András 1878-ban az öntöde épületétől pár száz méterre fekvő, II. kerületi Kacsa utca 18. szám alatt egy fészerben megalapította a Ganz-gyár elektromos osztályát. A kis műhelyben először csak az Európában már  korábban megismert egyenáramú dinamókat és ívlámpákat gyártottak.

A Kacsai utcai egykori Ganz Villamossági Osztály emléktáblája (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Rövid idő múlva a gyár öntödéjébe is bevezették a villanyt, és itt készítették a dinamógyártáshoz szükséges öntvényeket. Az elektromos osztály vezetésével megbízott Zipernowsky Károly (1853–1942) irányításával kifejlesztették az öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort. A villamossági részleg előbb a Fő utcában egy nagyobb épületbe, majd 1897-ben a Lövőház utcában felépített új, korszerű üzemcsarnokokkal ellátott ingatlanegyüttesbe költözött.

Az egykori Ganz Törzsgyári Öntöde, napjainkban az MMKM Ganz Ábrahám Öntészeti Gyűjtemény épülete (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

A múzeum belső tere (Fotó: MMKM) 

A Ganz-gyár 1880-ban megvette az Első Magyar Vaspálya Járművek és Alkatrészek Gyártó Társulat Kőbányai úti gyárát, amelyet 1867-ben alapítottak. Ettől kezdve nevezték a budai Ganz-gyárat „Ganz-törzsgyárnak”.  A vagongyárban szintén működött vasöntöde, 1891-től pedig acélöntöde. A törzsgyár öntödéi azonban még meghatározóak voltak a termelés szempontjából, ebben az időben kezdődött meg a kéregöntésű lövedékek és aprítógépek, vízturbinák öntvényeinek gyártása is.

A törzsgyárban 1896-ban – itt volt továbbra is az igazgatóság – 200 tisztviselő és 650 munkás dolgozott, az egész vállalatnál, a külföldi érdekeltségekkel együtt 700 tisztviselőt és 6100 munkást alkalmaztak. A törzsgyári termékek 80 százalékát, a villamossági gyár 60 százalékát külföldön tudták értékesíteni.

Kandó, a sikeres fejlesztőmérnök

Kandó Kálmán a gépészmérnöki diploma megszerzése után a párizsi Compagnie de Fives-Lille cégnél kezdett dolgozni 1892 és 1894 között, majd Mechwart András hívására hazatérve a Ganz-gyár szolgálatába állt, ahol rövidesen Zipernoszkyt váltva – aki a műszaki egyetemen kapott állást – a villamossági szerkesztési osztály vezetője lett. Már Kandó munkásságához köthető, hogy a Ganz-gyár alkalmazottai 1895-ben megépítették Pozsonyban az első vidéki, közúti villamosvasutat. A felvidéki várost követte a Budapest–Újpest–Rákospalotai Közúti Vasút (B.U.R.V.) villamosvonala, majd Miskolc és Szabadka városa és a Budapest–Budafok Helyiérdekű Vasút Rt. (B.B.V.V.) villamoshálózatának kiépítése.

Ganz-gyári vasúti szerelvény öntöttvas jelzése (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Kandó saját tervei és számítási módszere alapján továbbfejlesztette az indukciós motorokat, és megkezdte azok vasúti vontatás céljaira való alkalmazását.

A Ganz-gyár és Kandó Kálmán számára is úttörő jelentőségű volt, hogy 1896 és 1898 között az első háromfázisú közúti villamosvasútat a Genfi-tó partján fekvő francia kisváros, Evian-les-Bains számára megépíthették. Kandó a franciaországi munka során szerzett tapasztalatok alapján 1898 és 1902 között építette az első, váltakozó áramú, nagyvasúti villamosvonalat, az itáliai Comói-tó melletti Valtellina-vasutat, az általa kidolgozott 3000 voltos nagyfeszültségű, 15 Hz-es, háromfázisú rendszer alapján, amely első ízben bizonyította be a villamos vontatás előnyét a gőzmozdonyok alkalmazásával szemben. Az itáliai munka, bár szakmailag jelentős sikert jelentett a Ganz-gyárnak, a megépítés költséges volta miatt anyagilag veszteséget eredményezett.

Villanymozdony 1923-ban

A Ganz-gyár révén Magyarország a generátorgyártás terén a világ élvonalába tartozott, ebben az időszakban elkezdődött a turbógenerátorok előállítása is, megelőzve számos külföldi gyárat.

A XX. század hajnalán a mamutcéggé vált Ganz-gyár nagy átalakulás előtt állt. A villamosági gyár, kiválva az anyagyárból, 1906-tól 1929-ig önálló részvénytársaságként működött, azután hosszabb időre visszatért a Ganz-gyár kötelékébe. Kandó Kálmánt az új Ganz-vezetés nem támogatta elvárása szerint, így a gyárban töltött tíz év után, 1905-ben elfogadta  az olasz kormány invitálását.

A Valtellina-vasút üzemi eredményei alapján az olasz kormány amerikai tőkével megalakította a Società Italiana Westinghouse-t és Vado Ligurében mozdonygyárat létesített Kandó-féle mozdonyok gyártására.  A gyár műszaki vezetőjeként villamosította a Giovi-vonalat, melynek mozdonyai üzembiztonság, sebesség és fajlagos teljesítőképesség, vagyis a súlykihasználás tekintetében évtizedeken át csúcsteljesítményt jelentettek a villamosmozdony-gyártásban.

V 40 Kandó-mozdony (Fotó: MMKM) 

Miután Olaszország az I. világháborúban hadba lépett 1915. május 23-án az Osztrák–Magyar Monarchiának küldött hadüzenetével, Kandó elhagyni kényszerült Itáliát. Hazatérve a Monarchia katonai szolgálatra kötelezte, és a vasutak szénellátásának koordinálására osztották be. Kétévi honvédségi beosztás után a Ganz-gyár kérésére felmentették a kötelező hadi szolgálat alól. Kandó 1917-ben ismét a Ganz-gyár kötelékébe lépett mint műszaki igazgató, majd 1918-tól 1922-ig vezérigazgató volt.  

V 40 Kandó-mozdony a Keleti pályaudvaron üzembe helyezéskor (Fotó: MMKM) 

Kandó Kálmán 1917-ben megkezdte második vasútvillamosítási, fázisváltós rendszernek a kidolgozását, amely lehetővé tette a közhasználatú erőművek 50 periódusú áramának a vasúti vontatásban való közvetlen alkalmazását. Az új rendszert a Nyugati pályaudvar és Alag közti fővonalon próbálták ki 1923. október 31-én.  A fázisváltós próbaszakasz üzemi eredményei alapján határozta el a MÁV a budapest–hegyeshalmi vasúti fővonal villamosítását 1929-ben. Ehhez a beruházáshoz tervezte meg Kandó Kálmán a vezetéknevéről később elnevezett villamos mozdonyt.

MÁVTR 480 mozdony

Kandó Kálmán az 1920-as évek elején az olaszországi fejlesztéseihez kapcsolódó, az I. világháború miatt visszatartott jogdíjait egy összegben kapta meg. A rendelkezésre álló tőkéjét borsodi bányaberuházásba fordította. A barnaszénbánya tulajdonlása révén több alkalommal, többfajta szociális csoportnak tudott szénsegélyt biztosítani.

A Budapesti Református Egyházközség presbitereként az Angyalföldön élő szegény sorsú egyháztagoknak is támogatást nyújtott.

A Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben Wahrmann-díjjal tüntette ki. A budapesti József Műegyetem 1922-ben Kandót a gépészmérnöki és elektrotechnikai gyakorlat és tudomány terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a műszaki tudományok tiszteletbeli doktorává avatta, majd a Magyar Tudományos Akadémia 1927-ben levelező tagjának választotta.

Kandó-bélyeg, 1968

Az elsők között, 1930-ban Corvin-lánc kitüntetésben részesült. Szívinfarktus következtében a fővárosban hunyt el 1931. január 13-án.  

Budapest a Kerepesi temetőben díszsírhely biztosításával járult hozzá Kandó Kálmán 1931. január 16-án tartott temetéséhez. A Nemzeti Sírkertben nagyszámú megemlékező kísérte utolsó földi útjára. A ravatalánál Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke búcsúztatta, prédikációjában nemcsak a Szentírás szavait magyarázva kívánt vígaszt nyújtani a gyászoló tömegnek, hanem az elhunyt Istentől kapott rendkívüli talentumait is bemutatta. A 46. számú parcellában álló keskeny téglatest formájú síremlékén Müller Ernő szobrászművész a Kandó család címerét faragta ki. 

Kandó Kálmán mellszobra a Közlekedési Múzeum előtt állt 1968–2016 között, Sóváry János szobrászművész alkotás (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)

Az elmúlt kilenc évtizedben Kandó Kálmán emlékét ápolva Budapesten több helyszínen is felállították mellszobrát. A Ganz-gyárak bölcsőjének számító Ganz-törzsgyár közelében, a Vízivárosban utcát neveztek el róla, és emléktáblát állítottak a tiszteletére. A nagy mérnökgéniusz nevét viseli az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki Kara. A Keleti pályaudvar oldalcsarnokába a Budapest–Hegyeshalom közötti villamosított szakasz átadásának ötvenedik évfordulójára domborműves emléktáblát avattak fel 1982-ben, Szommer József alkotását. Az emléktáblán tondóba foglalva Kandó Kálmán portréját is  bronzba öntötték. MÁV Start Zrt. 2011-ben, Kandó halálának nyolcvanadik évfordulóján, a fejlesztőmérnök életműve előtt tisztelgő mozdonyt helyezett üzembe.

Kandó Kálmán 2000 Ft-os emlékérem

A Magyar Nemzeti Bank 2019-ben Kandó-érmet bocsátott forgalomba, amelyet Bitó Balázs ötvösművész tervezett. A Kandó Kálmán életművéhez köthető tárgyi, leginkább műszaki emlékanyagot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és tagmúzeumai őrzik.

Nyitókép: A V 40 Kandó-mozdony a Keleti pályaudvaron az üzembe helyezéskor (Fotó: MMKM)