A Nemzetközi Roma Nap alkalmából, április 8-án Puczi Béla roma hősről elnevezett közteret avatott fel a Fővárosi Önkormányzat a Westend Bevásárló Központ, a Váci út és Nyugati tér által határolt területen – írja a budapest.hu.

Karácsony Gergely főpolgármester több roma szervezet kérésére kezdeményezte, hogy Puczi Béláról, az 1989-es marosvásárhelyi tüntetések roma hőséről nevezzenek el közteret Budapesten. Mint írják, a helyszínválasztás és a köztér elnevezése szimbolikus döntés: Puczi Béla Magyarországra menekülése után, a halálát közvetlenül megelőző időszakban a Nyugati pályaudvar mellett élt hajléktalan emberként, egyedül.

Puczi Béla emlékét eddig egy tábla őrizte a Nyugati pályaudvar Váci út felőli oldalán, amelyet 2017-ben avattak fel.

Puczi Béla emléktáblája (Fotó: obuda.hu)

1990 márciusa „fekete márciusként” vonult be a történelembe, amikor a marosvásárhelyi konfliktusban egy csapat magyarajkú cigány sietett a fegyvertelenül tüntető magyarok segítségére, egyik vezetőjük volt Puczi Béla. Tőle származik a legendássá vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” Puczi Bélát az események után letartóztatták, több hónapig raboskodott. Később Magyarországra jött a családjával. Egyedül, nyomorban halt meg 2009-ben Budapesten.

Nyitókép: Közteret neveztek el Puczi Béláról a Nyugatinál (Fotó: budapest.hu)