Megnyílt a kávézó az újjászületett Főőrség épületében a budai Várban

A cikk angolnyelvű változata: Café open in Guard House in Royal Palace of Buda Castle

2021. május 14. 15:30

Péntektől bárki meglátogathatja a Főőrség épületét a Várban, az elmúlt években újjáépített házban ugyanis a századforduló hangulatát idéző kávézó, terasz és a magyar testőrségek 260 éves történetét bemutató kiállítás nyílt. A tárlat apropóját a mostani helyén álló eredeti épület funkciója adja, a Hauszmann Alajos által tervezett ház egykor ugyanis a palotát védő főőrség és a királyi testőrség kiszolgálására épült 1903-ban.

A budai Várban sétálva kívülről már megcsodálhattuk a korhűen újjáépített Főőrséget, az épület azonban május 14-én, pénteken a kapuit is megnyitja a látogatók előtt – olvasható a Főőrség honlapján. A Budavári Palota mellett található, a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújult Főőrség földszintjén egy étterem és kávézó kapott helyet, amelynek Mátyás-kútra néző teraszára is kiülhetnek az odalátogatók. 

A Főőrség a Hunyadi udvar nyugati oldalán áll, a várfalon, balra a palota F-épülete, amelyben az Országos Széchényi Könyvtár működik, a Főőrségtől jobbra a Lovarda teteje látható ​(Fotó: Várkapitányság)

A földszinten a százfős kávézó mellett két rendezvényterem is helyet kapott, amelyeket a magyar nemesi testőrség első és második kapitányairól, Pálffy Lipótról és Esterházy Miklós grófokról neveztek el. Előbbi 80, utóbbi 40 férőhelyes, de az Esterházy-terem a kávézóval is összenyitható. 

A teraszra is kiülhetnek a látogatók (Fotó: Várkapitányság)

A portálról kiderül, hogy a kávézó alatti szinten üzemel a konyha, az épület fölső szintjén pedig egy rendezvényteret alakítottak ki, ahol kiállításokat, előadásokat is lehet tartani. Itt nyílt meg az a kiállítás, amelyen több mint ötszáz, nagyrészt most először látható festmény, litográfia és archív fotó mutatja be a magyar testőrségek 260 éves történetét a magyar királyi nemesi testőrség 1760-as alapításától kezdődően.

Hangulatos a kávéház a Főőrség földszintjén (Fotó: Várkapitányság)

A tárlat időrendben kalauzolja végig a látogatót a XVIII. századtól egészen a testőrség 1944-es megszűnéséig. A kiálltáson korabeli testőr-egyenruhák, sisakok, személyes tárgyak, kitüntetések és komplett személyi anyagok is láthatóak. A falakon korabeli életképek-, ünnepségek fotói,- továbbá portré képek mutatják be a testőrök mindennapjait.

A Főőrség emeletén nyílt kiállítás a magyar testőrségek 260 éves történetét mutatja be (Fotó: foorseg.hu)

A tárlaton korabeli testőregyenruhák is láthatók ​(Fotó: Várkapitányság)

A kávézó és a kiállítás az első időszakban, május 14-től minden pénteken, szombaton és vasárnap látogatható.

A Főőrség eredetileg 1903-ban elkészült, Hauszmann Alajos tervezte épülete helyreállítható állapotban vészelte át a II. világháborút, 1971-ben azonban lerombolták. Az újjáépítés a Nemzeti Hauszmann Terv (ma Program) keretein belül kezdődött 2017-ben, és tavaly fejeződött be. Az épület egyik legkülönlegesebb eleme a Csikós udvar felőli részén lévő, 3 méter magas és 7,2 méter széles bronzkapu, Farkas Ferenc szobrászművész alkotása, amely a budai Vár múltjának 27 legfontosabb történelmi epizódját ábrázolja. 

Nyitókép: Kávézó nyílik az újjászületett Főőrség épületében, a budai Várban (Fotó: foorseg.hu)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó