A Hegyvidéki Önkormányzat és az üzemeltetők közötti hosszas egyeztetések után a közelmúltban elbontottak két adótornyot a Normafán – olvasható a XII. kerületi önkormányzat honlapján. Mint írják, már korábban megállapodás született a tornyokat üzemeltető társaságokkal, az Antenna Hungáriával és a MVM Magyar Villamos Művek Zrt-vel, hogy azok leszerelik az építményekről az antennáikat, kábeleiket. Az egyik, a Jánoshegyi úttól távolabb lévő toronyról az Antenna Hungária már 2019-ben elvitte a műszaki berendezéseit, MVM-torony viszont egészen ez év áprilisáig működött.

A két adótorony a Normafán (Forrás: hegyvidek.hu) 

Az önkormányzat arra is emlékeztet: a Normafa rendbetételének egyik fontos eleme az erdő megtisztása. Ezért egy évvel ezelőtt lebontották az egykori Budai Sport Hotelt, a munkálatok során több mint ötezer köbméternyi lomot, betont és egyéb törmeléket távolítottak el az erdőből. Három éve pedig a Hotel Olimpia bontása történt meg a Normafa „kapujában”, az ekkor keletkezett mintegy 15 ezer köbméter betontörmeléket az új elkerülő út alapjához, valamint a látogatóközpont építéséhez használták fel.

Az egykori adótornyok közel 50 méter magasak voltak (Forrás: hegyvidek.hu)

A Sport hotel területén lombkorona-tanösvényt terveznek, míg az Olimpia helyén tavaly adták át az Eötvös Loránd parkot – írja honlapján az önkormányzat.

Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat

Nyitókép: Az adótornyok bontása a Normafán (Forrás: hegyvidek.hu)