„A város peremén…” Itt lakott József Attila 1933 és 1936 között – olvasható a zuglói Korong utca 6. számú ház homlokzatán elhelyezett emléktáblán. A költő a ház manzárd részében bérelt egy szoba-konyhás lakást élettársával, Szántó Judittal. Az lakást azóta természetesen többször átalakították, de a folyosó burkolata és maga az ablak még az eredeti – tudtuk meg a Budapest100 program keretében rendezett előadáson.

A Korong utca 6. számú ház Zuglóban. A Budapest100 programban előadásokon ismertették a ház eddig megismert történetét és neves lakóinak életét (Fotó: pestbuda.hu)

József Attila emlékltáblája a ház homlokzatán (Fotó: pestbuda.hu)

A költő a villaépület szoba-konyhás manzárdszobájában lakott Szántó Judittal. A képen látható ablak még az eredeti nyílászáró (Fotó: pestbuda.hu)A folyosó burkolata is eredeti a költő egykori lakása előtt (Fotó: pestbuda.hu)

A ház másik ismert neves lakója Arany Dániel matematikus, matematikatanár volt, akinek szintén emléktáblát állítottak a házon. Ő indította útjára a Középiskolai Mathematikai Lapok című kiadványt, amelynek első lapszáma 1894-ben jelent meg. A célja az volt, hogy a lapban szereplő feladatokkal segítse a maturára készülő diákokat és tanárokat. Hasonló kiadvány addig csak Franciaországban létezett. A lap Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok néven ma is rendszeresen megjelenik.

Az épület bal oldali szárnyát egy mulatótulajdonos építtette családjának, a tervező és az építés ideje egyelőre nem ismert (Fotó: pestbuda.hu)

Az ház építésének történetéről egyelőre még keveset tudnak a kutatók. Az épület bal oldali szárnyát egy mulatótulajdonos építette magának és családjának, a felső szinten volt a család lakása, az alsó szinten a cselédek laktak. A környéken akkoriban az a pletyka járta, hogy az épületben bordélyház működik.

Az épületet 1933-ban bővítették ki, hozzáépítették a másik szárnyat Brüll Sándor tervei alapján. Ebben az épületrészben lakott József Attila és Arany Dániel is.

Nyitókép: A Korong utca 6. számú ház Zuglóban; a Budapest100 2021-es programsorozatában előadásokon mutatták be a ház egykori neves lakóit (Fotó: pestbuda.hu)