A Fővárosi Közgyűlés 23 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntött arról, hogy 5 milliárd forint plusz áfáért eladja a kiírt pályázaton nyertes Törökkő Ingatlan- és Vagyonkezelő Kft.-nek a III. kerületi Bécsi út 357. szám alatti, több mint 53 ezer négyzetméteres telket.

A Bécsi út 357. szám alatti egykori ipartelep (Fotó: Google Utcakép)

A képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a XII. kerületben, a Fodor utca és a Tállya utca találkozásánál lévő, nemrég felújított park Polcz Alaine nevét viselje, a XIX. kerületben, a Zrínyi utca és a Jókai utca közötti részen pedig Pege Aladár park legyen.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy száz hajléktalan ember befogadására alkalmas éjjeli menedékhely kapjon helyet a Gyáli úti hajléktalanszálló épületében és azt vonják be a fővárosi hajléktalanellátásba. Ennek előzménye, hogy a fővárosi önkormányzathoz visszakerült egy mintegy kétezer négyzetméteres épületrész, amelyet felújítottak és férőhelyeket alakítottak ki benne.

„Az épületrész alkalmas a fővárosi ellátórendszer egyes zsúfoltabb éjjeli menedékhelyeinek tehermentesítésére, ami a pandémiás helyzetben, egy esetleges negyedik hullám során a közeljövőben különösen fontos lehet” – írták az előterjesztésben, amely szerint az épületben lévő kisebb méretű szobákban párok is szállást kaphatnak. A női és a páros férőhelyek ilyen típusú ellátásban kuriózumnak minősülnek, és ez hozzájárulhat ahhoz, hogy több hajléktalan válassza az intézményi elhelyezést – mutattak rá.

A Gyáli út 33-35. szám alatti szálló épülete (Fotó: Google Utcakép)

A közgyűlés jóváhagyta, hogy a Fehér Köz nappali melegedője melletti területen elhelyezett húsz lakókonténert bevonják az ellátásba. A konténerek egyenként 14,4 négyzetméteresek, két ember elhelyezésére alkalmasak. A döntés értelmében így negyven hajléktalan befogadására alkalmas éjjeli menedékhely jön létre.

A közgyűlés döntött a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött közszolgáltatói szerződés módosításáról; arról, hogy a közösségi közlekedési bevételek csökkenése, valamint a kormányzati elvonások miatt a főváros továbbra sem tudja biztosítani a hajózás üzemeltetéséhez szükséges fedezetet, így 2021 után 2022-ben is szüneteltetik a hivatásforgalmi hajózást a Dunán.

Forrás: MTI

Nyitókép: A főváros látképe (Fotó: Civertan Grafikai Stúdió, Jászai Balázs)