Deák Ferenc már a saját korában is legenda volt, a kor politikai „szupersztárja”. Annak ellenére, hogy valójában egy szerény, visszahúzódó ember volt, aki Pesten nem is saját lakásban élt, hanem az Angol Királyné szállóban, ahol egyfajta intézménnyé vált, a hazai passzív ellenállás, majd a kiegyezési tárgyalások alatt a hazai politikusok vezéregyéniségévé. Minden politikai oldal adott a szavára, tisztelete megkérdőjelezhetetlen volt.
Hozzá kell tenni, hogy Deák vélhetően minden idők legnagyobb magyar jogásza volt, de az üzlethez, gazdálkodáshoz nem értett. Élete utolsó szakaszának megbízható kényelmét, jólétét annak köszönhette, hogy kehidai birtokát jó áron tudta eladni 1854-ben (a vevő Széchenyi István volt, aki fia, Széchenyi Ödön számára vette meg a birtokot, és a vételár részeként Széchenyi István életjáradékot fizetett Deáknak).
Ahogy fentebb írtuk, Deák, miután Pestre költözött, afféle politikai biztos ponttá vált, mindenki hozzá fordult, tőle kért tanácsot. Azt, hogy milyen szerepe volt az 1867-es kiegyezésben, nem kell elmondanunk, nem véletlenül nevezték és nevezik ma is a haza bölcsének.
Tehát már életében legenda lett, nem véletlen, hogy több portrét is készítettek róla, az 1870-es években szinte minden köztestület kötelességének érezte, hogy legalább egy Deák-ábrázolása legyen. Így járt el Budapest is: a kép beszerzését 1874-ben határozta el a főváros. A frissen egyesült város közgyűlése egy képviselői indítványra döntött úgy, hogy feltétlen szüksége van egy Deák-portréra. A javaslatot Légrády Béla terjesztette elő, mégpedig 1874. február 4-én. Légrády eredeti javaslata az volt, hogy a főváros egy már meglévő, a Deák rokonok tulajdonában lévő képről készíttessen másolatot.
Abban a korban ez egyáltalán nem volt szokatlan. Deákról, ahogy számos más politikusról rengeteg rajz, ábrázolás készült (az újságokba nem fotót, hanem inkább rajzokat készítettek), Deákot is megfestették lerajzolták számtalan alkalommal.
A Deák-ábrázolásokat ismertető, Basics Beatrix által 2003-ban írt tanulmányban (amely A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig. Deák Ferenc emlékezete. A Göcseji Múzeum konferenciái a Deák-évben című 2004-es tanulmánykötetben jelent meg) olvashatjuk, hogy az első Deák-ábrázolások már a reformkorban megszülettek, sőt 1841-ben Barabás Miklós, illetve Benesch Pál is megfestette, illetve Franz Eybl lerajzolta. Ezután számos más kép, ábrázolás született Deákról, de ezek mind Eybil képének valamilyen másolatai voltak. Az 1860-as évek végén Lotz Károly álló, egész alakos képet festett Deák Ferencről, akinek portréja iránt ekkor hihetetlen kereslet volt. Egyrészt a különböző egyletek, városi tanácsok igényeltek portrét a haza bölcséről, de folyóiratokban is folyamatosan megjelent a képe, valamint ajándéktárgyakon, emléktárgyakon is sűrűn ábrázolták. Sőt Deák 1861-ben a pestvárosi árvaházra ruházta arcképei kiadási jogát, ezzel támogatva az intézményt. (Csak e képek 1876-ig 14 000 forint jövedelmet és annak kamatait hozták az árvaháznak.)
Nem lett volna semmi meglepő tehát, ha a fővárosi közgyűlés számára készített alkotás megfestéséhez egy régebbi képet használnak fel, például Székely Bertalan 1869-es, tehát nem is túl régi festményét, de ez ellen Királyi Pál tiltakozott, az ülés jegyzőkönyve ezt így ismerteti:
„kijelenti, hogy az indítvány lényegét, azt ti, hogy a főváros törvényhatósága nagy hazánkfiának arcképét tanácskozási termei részére művészileg előállíttassa, magáévá teszi, de nem fogadhatja el az indítványt oly alakban, hogy a főváros egy másolati arcképet bírjon, hanem hogy eredeti legyen az.”
Azonban ekkor Deák beteg volt, tehát az 1874. február 4-i határozat a következőt mondta ki:
„Deák Ferenc nagy hazánkfiának eredeti olaj festésű arcképét tanácskozási termeiben bírni óhajtja; egyszersmind aziránti kérelmének alkalomszerűleg leendő kifejezésére, hogy nagy tiszteletének tárgya, Deák Ferenc úr e célból egészségi állapotának javultával egy hazai művész előtt ülni szíveskedjék.”
A betegeskedő Deákhoz maga a főpolgármester, Ráth Károly ment el, és 1874. február 18-án a közgyűlésnek be is jelentette az örömhírt, miszerint Deák beleegyezett, hogy ha meggyógyul, megengedi, hogy egy hazai festő lefesse. A közgyűlés a bejelentést megéljenezte, sőt a jegyzőkönyv szerint:
„s az ügy keresztülvitelére Ráth Károly főpolgármester elnöklete alatt Kamermayer Károly polgármester, Királyi Pál, Légrády Béla, Havas Sándor, Burián János, Házmán Ferenc, Podmaniczky Frigyes és Zichy Antal bizottsági tagokból álló választmányt kiküldi.”
A portré elkészültéről a Figyelő című lap már 1875. április 11-én beszámolt:
„Deák Ferenc arcképét, melyet a főváros számára Than Mór festett, közelebb ünnepélyesen fogják elhelyezni a városházban. A bizottság, Ráth Károly főpolgármester vezetése alatt, vasárnap délben vette e képet vizsgálat alá s azt minden tekintetben kielégítőnek találta.”
Maga a bizottság a kép elkészültéről csak egy hónappal később, 1875. május 19-én tett jelentést, és ekkor el is határozták, hogy azt ünnepélyesen kiállítják, ám végül Deák betegsége miatt a kép leleplezését elhalasztották. Ám Deák Ferenc néhány hónappal később, 1876. január 28-án hunyt el.
De milyen képről van szó? Basics Beatrix Deák Ferenc ábrázolásai című tanulmányában (elérhető az www.academia.edu honlapon) ezt írja:
„A hetvenes évek közepén Deák halála újabb portrék sorát eredményezte; […] De készültek ekkoriban festmények is: Than Mór kis olajképe Deákot kedvenc sétahelyén, a Városligetben ábrázolja, ennek több változatát is megfestette.”
Valószínű tehát, hogy az említett Than Mór-képek közül az egyik a fővárosi közgyűlés megrendelésére készült festmény, mivel a Figyelő is azt írta korábban, hogy ő főváros által rendelt Deák-portré alkotója.
Megjegyezzük, hogy a mai Városház utcai közgyűlési teremben látható Deák-festmény nem ez a kép, hiszen az egykori Városházát, amelynek tanácskozási termeibe a képet szánták, az Erzsébet híd építésekor lebontották. A mai ülésteremben az elnöki pulpitus mögötti falat két egész alakos festmény díszíti, az egyik Széchenyi Istvánt, a másik valóban Deák Ferencet ábrázolja. Ez utóbbit azonban Ransonnet-Villez Eliza festette, akit sok helyen Nemes Nándorné vagy Nemes Eliza néven említenek. (A bécsi születésű, francia arisztokrata felmenőkkel rendelkező festőnő 1864-ben ment férjhez Nemes Nándor grófhoz.) Ez a kép 1877-re lett kész, azaz Deák 1876-os halála után, és azt akkor a pesti Vármegyeháza tanácskozási termében helyezték el.
Nyitókép: A régi Városháza, amelyet az Erzsébet híd építésekor elbontottak (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.017)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció