Kiegészítő táblák kerültek az utcanévtáblák alá a II. kerületnek azon a közterein, amelyek a kulturális élet valamely szereplőjéről (elsősorban neves írókról, költőkről, de zenészekről és színészekről is) kapták a nevüket – derül ki a II. kerület honlapjáról. A táblákon az is szerepel, hogy mikor nevezték el az adott közterületet. Egy QR-kód beolvasásával pedig alaposabban is megismerhető az adott író, zenész vagy színész életműve.

A Mikszáth Kálmán utca táblájának kiegészítése (Fotó: masodikkerulet.hu)

Összesen 49 közterület viseli fontos alkotó nevét a kerületben, ebből 44 helyszínen már kikerültek a kiegészítő táblák – olvasható a masodikkerulet.hu-n. Petőfi Sándor, József Attila, Jókai Mór vagy az idén 175 éve született Mikszáth Kálmán utcanévtábláját is értékes adatokkal látták el.

A Kölcsey Ferenc utca (Fotó: masodikkerulet.hu)

Három helyszínen még nem avatták fel az utcatáblákat, két helyszínen pedig kiegészítő munkákra lesz szükség a felszereléshez, de a táblák természetesen ide is kikerülnek, legkésőbb az adott utcák vagy terek ünnepélyes táblaavatóján.

A Jókai utca tábláját az És mégis mozog a föld című műből származó idézet kíséri (Fotó: masodikkerulet.hu)

Ilyen helyszín, derül ki a kerület honlapjáról, a Solt Ottilia tér, a Psota Irén utca és a Komlós Juci köz, amelyeket – mint írják – a Szabó Magda sétányhoz hasonlóan a közösség javaslatai alapján neveztek el.

Forrás: masodikkerület.hu

Nyitókép: József Attilára is egy idézettel emlékeznek, a QR-kód beolvasása után pluszinformációkat is megtudunk a költőről (Fotó: masodikkerulet.hu)