kultúra

2023. augusztus 24. 18:00
Az Országház főlépcsője melletti oroszlánszobrok elkészítése Markup Béla egyik első megbízatása volt, de munkáival Budapest több pontján is találkozhatunk. Láthatjuk szobrait a belvárosi Anker-palotán vagy a Széchenyi fürdő épületén, de talán legszebb műve a Csodaszarvas-kút volt, melyet 1932-ben vásárolt meg a főváros, ám későbbi sorsát homály fedi. Cikkünkben a 150 éve született szobrászművész budapesti alkotásait mutatjuk be.
2023. június 26. 17:00
Ezer szállal kötődött a fővároshoz a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zenéjének szerzője. Első bemutatkozása a pesti Nemzeti Kaszinóban volt, majd az egykori, Kerepesi úti Nemzeti Színház karnagya lett, itt mutatták be első operáját és az általa megzenésített Himnuszt is 1844-ben. A zenei oktatás megújításáért küzdött, miközben olyan kimagasló művekkel gazdagította az országot, mint a Bánk bán és a Hunyadi László című operák. Szemtanúja volt a hosszú XIX. század összes fontos változásának, Budapest világvárossá fejlesztésének, láthatta számtalan híres épület elkészültét. Lakott a budai Várban, a Belvárosban, az Andrássy úton, a Svábhegyen. Erkel Ferenc zeneszerző 130 éve hunyt el Budapesten, fővárosi életének színtereit mutatjuk be az évforduló alkalmából.
2023. május 20. 12:30
Krúdy Gyula a XIX. század végén érkezett az akkor rohamosan fejlődő Budapestre. Lenyűgözte őt az ezredévi kiállítás, a kávéházak, szerkesztőségek, szállodák, színházak világa. Csodálta a várost: a nyüzsgését, új épületeit, a modernségét. Albérletekben, szállodákban lakott, majd a Margit-szigeten élt, utolsó éveit pedig Óbudán töltötte. Életének színtereit a műveiből is megismerhetjük: írásaiban különös hangulatú képet festett a fővárosról és a lakóiról. A kilencven éve elhunyt Krúdy Gyula kedves budapesti helyeire látogattunk el.
2023. április 17. 11:00
Bár alapvetően Szegedhez és az Alföldhöz kötődött, Juhász Gyula életének fontos színtereit Budapesten is megtaláljuk. A pesti egyetemen tanult, itt ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Csáth Gézával. Sokszor járt a fővárosban, megfordult lapkiadók székházában, és több fővárosi kórházban, szanatóriumban kezelték, hogy segítsenek letargikus állapotán. Cikkünkben a Nyugat első nemzedékének nagy lírikusára, az egyik első Baumgarten-díjas költőre emlékezünk születésének 140. évfordulóján.
2023. január 28. 09:00
A fiatal Madách Imre három évig élt Pesten. Miközben a pesti egyetemen jogi tanulmányait végezte, bekapcsolódott a társasági, kulturális életbe is. Rendszeresen megfordult a Pesti Magyar Színház előadásain, hangversenyre járt a Nemzeti Kaszinóba, de az igen művelt fiatalember festeni, vívni, zongorázni is tanult a fővárosban. Itt jelent meg első kötete. A 200 éve született Madách Imrére emlékezünk.
2023. január 16. 12:30
A magyar kultúra napján, január 22-én, a Himnusz 200. évfordulóján az Országház főlépcsőjén 200 gyermek, 100 anyaországi és 100 határon túli szavalja majd el nemzeti költeményünket. Ugyanebben az időpontban négy határon túli helyszínen, valamint Kölcsey Ferenc egykori lakóhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Veszprémben is elszavalják majd minden idők egyik legfontosabb magyar versét.
2022. november 22. 13:00
Ady Endre a húszas évei végén érkezett Budapestre, és belevetette magát a nagyvárosi életbe. Éjszaka mulatott, nappal kávéházi asztalok mellett írta korszakalkotó líráját. A Három Hollóban egy fallal leválasztott asztal mellett dolgozott, de a Bristolban vagy a Meteorban is mindennapos vendég volt. Albérletekben, szállodai szobákban lakott, majd szanatóriumokban töltötte napjait, míg végül Csinszkával kötött házassága után saját otthona lett Budapest belvárosában. A ma 145 éve született Ady Endrére emlékezünk.
2022. október 30. 10:00
Bár egri remeteként él a neve a köztudatban, Gárdonyi Géza Budapest kulturális és irodalmi életének rendszeres szereplője volt a XIX. század fordulóján. Szemtanúja volt a fejlődésnek indult város kiépítésének, újságíróként éveken át tudósított a Régi Képviselőházból, bejárása volt Fesztyék híres művészszalonjába, de a Centrál, a Valéria vagy a New York Kávéházban is törzsvendégként tartották számon. A ma 100 éve elhunyt Gárdonyi Gézára emlékezünk.
2022. október 8. 15:00
Szabó Lőrinc költő, író, műfordító Miskolcról érkezett Budapestre az 1910-es évek végén. A fővárosban akkor már pezsgett az irodalmi és a kulturális élet, melynek ő is rövid idő alatt a részévé vált. Kávéházakba, irodalmi szalonokba járt, gyakran megfordult a Babits és a Hatvany Lajos körül kialakult alkotói közegben. Lakott a nyüzsgő Pesten, majd évtizedeken át a csendesebb Budán. Akárcsak a pesti élet, a budai környezet és életforma is megjelent műveiben. A Nyugat második nemzedékéhez tartozó Kossuth-díjas költő 65 éve hunyt el.
2022. szeptember 20. 10:00
Tamási Áron író, az Ábel-trilógiák és számos remekmű szerzője Farkaslaka, Kolozsvár és Budapest között élt a második világháborúig. 1944-ben Budapestre költözött. Az ostromot barátoknál és Bajor Gizi színésznő otthonában vészelte át, majd megkapta Kádár Erzsébet festő és író Alkotás utcai bérlakását. Otthonában, ahol haláláig élt, született egyebek közt a Bölcső és Bagoly vagy egyik legérettebb műve, a Hazai tükör. Itt mondta tollba immár ágyban fekvő betegként befejezetlen önéletrajzi vallomását, a Vadrózsa ágát. A Kossuth- és négyszeres Baumgarten-díjas író 125 éve született.
2022. június 26. 13:00
A pesti utca népszerű alakja volt, akinek megállt a busz és a villamos, akit fesztelenül szólítottak meg a járókelők, és aki élvezte, hogy mindenki megismeri. Humoreszkjeiben, regényeiben, novelláiban, verseiben sűrűn megjelenik a város, amelyhez hozzátartozott, s amelynek lakóiról árnyalt, sokszor egészen karikírozott képet festett. Karinthy Frigyes kávéházakban élte az életét, a Hadik, a New York és a Centrál asztalainál írta meg hatalmas életművét.
2022. június 14. 11:00
Alamizsnából, hitelekből közel ötven év alatt építtették fel a klarissza rend apácái zárdájukat a mai Szerb utca 21. – Királyi Pál utca 1–3. szám alatt a XVIII. században. A zárt sorú beépítésű, háromudvaros kolostor barokk magja egy középkori romtemplom falmaradványait őrzi. Az apácarend feloszlatása után többször átalakított épületegyüttesben működött papnevelde, kórház, börtön, majd a Pesti Királyi Főzálogház. Lebontása a XX. században kétszer is felmerült, de szerencsére megmaradt: ma az ELTE intézményeinek ad helyet a műemlék.
2022. június 9. 09:00
Pollack Ágoston, a klasszicista építészet kiemelkedő alkotójának, Pollack Mihálynak a fia számos köz- és magánépületet jegyzett Pesten és Budán. A legtöbbet mára lebontották, átépíttették, számos terve csak dokumentáció formájában maradt fenn. Pollack Ágoston együttműködött Ybl Miklóssal és édesapjával is, utóbbival együtt dolgozott például a Szent Rókus Kórház bővítésén. Pollack Ágoston tevékenysége és megítélése az apa remekművei árnyékában háttérbe szorult, noha tervei láttán elmondhatjuk, hogy korának jeles építészei közé tartozott.
2022. május 25. 09:00
Felújítják az Országház utca 9. szám alatti egyemeletes műemlék épületet. A budai Várnegyed egyik legtöbbet kutatott lakóháza a XV. században épült, majd a XVII. században barokk stílusban átépítették. A XIX. században egy újabb jelentős átalakításon ment keresztül. A ház kapualjának gótikus ülőfülkéi kiemelkedő értéket képviselnek a Várnegyedben, de homlokzata is figyelemreméltó.
2022. május 17. 09:00
A Váci utca 13. és a Régiposta utca 15. szám alatti klasszicista saroképület a Váci utca legöregebb, ma is álló háza, és a kutatások szerint a főváros első háromemeletes lakóháza volt. Itt nyitotta meg kapuit Pest első műkereskedése, majd a XIX. század második felében Európa egyik legelőkelőbb divatszalonjának, az Alter és Kiss Divatháznak adott helyet. Híres bérlője volt Mikszáth Kálmán. A ház az elmúlt több mint 215 év alatt több csonkítást szenvedett el, de a restaurálásoknak köszönhetően eredeti szépségét jórészt ma is őrzi.
2022. május 16. 12:00
A századforduló magyar festészetének megújítói között tartjuk számon a ma 155 éve született Iványi-Grünwald Bélát. Az Andrássy úti Mintarajziskolában tanult, később a budapesti művészélet egyik kedvelt és meghatározó alakja lett, a Fészek Klub egyik alapítója és törzstagja. Szintén alapítója a hivatalos művészetpolitikával elégedetlen képzőművészek egyesületének, a Nemzeti Szalonnak, amelynek az Erzsébet téren volt a székháza. Amikor 1940-ben a János Kórházban elhunyt, kortársai nemcsak a tehetséges művészt, hanem a mindig derűs társasági embert is búcsúztatták.
2022. május 9. 09:00
Ma 110 éve született Ottlik Géza, Kossuth- és József Attila-díjas író, a kultikus jelentőségű Iskola a határon szerzője, világhírű irodalmi alkotások fordítója, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja. Ottlik a kadétiskola elvégzése után Pasaréten élt, a kommunista diktatúra idején néhány évre elköltözött a fővárosból, majd 1958-tól 1990-es haláláig az Attila úton lakott, szemben az általa rajongásig szeretett Vérmezővel. Írói nagyságának állít emléket az Újbudán kialakított Ottlik-kert a Kosztolányi Dezső tér tőszomszédságában.
2022. április 26. 11:00
A Betegápoló Irgalmasrend, amely több mint 370 éve érkezett hazánkba, elkötelezte magát a harcokban megsebesült katonák gyógyítása mellett, ezt a szolgálatot a rend tagjai a legmagasabb szinten teljesítették már a török háborúk idején is. Első hadikórházuk a volt Invalidus-házban, a mai Központi Városháza épületében nyílt meg az 1700-as években, majd Budán, a Frankel Leó úton alapítottak egy ispotályt. Ez az intézmény ma is működik Budai Irgalmasrendi Kórház néven.
2022. április 20. 10:00
Strelisky Lipót az elsők között volt, aki az 1840-es években dagerrotípiával foglalkozott Budapesten. Dorottya utcai műtermében a kor politikusait, arisztokratáit, művészeit fotózta. Fia, a száz éve elhunyt Strelisky Sándor pedig az első fotós volt hazánkban, aki egy speciális technikával többszereplős fotográfiákat készített. A Strelisky-fotók ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, és segítik Budapest múltjának megismerését.
2022. április 10. 10:30
A 75 éve felavatott Szabadság-szobrot, eredeti nevén Felszabadulási emlékművet a főváros vezetése a Horváth-kertben helyezte volna el, ám a készítést felügyelő bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy Budapest egyik legmagasabb pontjára kerüljön. Így végül a Gellért-hegy ormára állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását. A rendszerváltás után megszabadították a megszállásra emlékeztető jelképektől, azóta a szabadságot és a függetlenséget szimbolizálja.
2022. április 2. 09:00
Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
2022. március 21. 12:30
A 135 éve született Kassák Lajos 17 éves korában költözött Érsekújvárról Budapestre. A költő, festőművész, a magyar avantgárd mozgalom elindítója közel 40 évig Angyalföldön élt, majd a II. világháborút követően Békásmegyeren egy romos parasztházat utalt ki neki alkotói munkásságára és megrongálódott lakására tekintettel az akkori kormány. Élete utolsó tizenhárom évében Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti házban találjuk.
2022. február 16. 15:30
Szobrot állítottak a 150 éve született Aschner Lipótnak Újpesten. A magyar izzógyártás és -fejlesztés atyjának, a Tungsram márkanév felvirágoztatójának, az Újpesti Torna Egylet (UTE) elnökének és mecénásának, a lelkes lokálpatriótának és hazafinak bronzszobrát, Tóth Dávid szobrászművész alkotását az újpesti Aschner Lipót téren helyezték el.
2022. február 15. 14:00
A magyar tudomány, ipar, technika mintegy 600 kiemelkedő személyiségét és találmányait mutatja be 6000 négyzetméteren, 1,5 kilométeres útvonalon az Álmok Álmodói 20 - Világraszóló magyarok, magyar találmányok című tudománytörténeti kiállítás mától a Millenárison. Megelevenedik a magyar közlekedéstörténet, az orvoslás és élettudományok, az infokommunikáció, de az ipari és energiaszektor jelentős magyar fejlesztéseit is megismerhetik a látogatók. A tárlat célja, hogy bemutassa, a magyarok nemcsak a múltban voltak sikeresek, hanem ma is bírnak ezekkel a tulajdonságokkal.
2022. január 31. 15:00
A Régi Műcsarnok néven is ismert főépületének frissen restaurált Lotz-freskói mellett a ház múltját idéző klasszikus és kortárs műalkotásokkal, valamint dokumentumokkal várja a közönséget február 15-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei című kiállítása. A tárlat az Egyetem 150 évét ünneplő programsorozat része.
2022. január 27. 20:00
A II. kerületben a híres alkotók nevét viselő utcanévtáblák alá kiegészítő táblák kerültek. A táblákon vagy az alkotótól származó, vagy az alkotóról szóló idézetek olvashatók. Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen az idén 175 éve született Mikszáth Kálmán nevét viselő utca táblája is értékes adalékokkal lett gazdagabb.
2022. január 27. 15:00
Sétányt és kőtárat is kialakítanak a most kezdődő fejlesztés során az Aquincumi Múzeumban, valamint az egykor itt állomásozott római katonák mindennapjait is látványos kiállításon tervezik bemutatni a látogatóknak. Ezzel is népszerűsíteni szeretnék a Római Birodalom korából Aquincum településen és Óbuda más részein fennmaradt régészeti és építészeti emlékeket a III. kerületben.
2022. január 24. 11:00
A józsefvárosi Palotanegyedben kap helyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új, egységes campusa. A 2027-ig tartó munkálatok részeként a Szentkirályi utca 26. szám alatt új campusépületet emelnek, a Bródy Sándor utca 15. szám alatti műemléki épületet felújítják, a Szentkirályi utca 28-30. számú palotát pedig átalakítják, és hozzákapcsolják a mellette lévő egyetemi épülethez. A kivitelezésre nyílt közbeszerzési pályázatot írtak ki.
2022. január 15. 09:30
Január 18-án megnyílik a felújított Ady Emlékmúzeum az V. kerület Veres Pálné utca 4-6. szám alatt. Ady Endre utolsó otthona, amely ma emlékmúzeumként a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléja, barátságosabb közönségforgalmi terekkel, megújított kiállítással, új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és programsorozatokkal várja az érdeklődőket.
2022. január 13. 16:00
Nemzeti emlékhely született! címmel vándorkiállításon mutatja be a rákosmezei Királydombot a Magyar Patrióták Közössége. A mai Kőbányán, a Rákos-patak mellett a középkori országgyűlések színhelyét korhű dokumentumok és hiteles ábrázolások segítségével jeleníti meg az installáció. A tárlat célja, hogy az Országgyűlés által 2020-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánított, de a köztudatban méltatlanul elfeledett helyszínt visszaemelje a nemzeti emlékezetbe. A kiállításon az 1505-ben hozott, nevezetes rákosi végzés kópiája is látható.

összesen: 47 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó