Művészeteket, történelmet, hadászatot kedvelő felmenők sorával büszkélkedhetett az 1830-ban született Rosti Pál. Nagyapjáról, az ugyancsak Rosty Pálról tudjuk, hogy földbirtokos volt, katonai pályán szolgált, és 1794-ben részt vett a Martinovics-féle összeesküvésben. Rosti Pál apja, Rosty Albert (1779–1847) főjegyző, később Békés vármegye alispánja egyike volt azoknak a felvilágosult földbirtokosoknak, akik először mondtak le a nemesi földbirtok adómentességének kiváltságáról, és adóztatást kértek maguk ellen, még mielőtt az országgyűlés megszüntette volna a nemesi birtok adómentességét. Rosty Albert házassága révén került fel Pestre, miután elvette Eckstein Annát (1801–1843) feleségül.
Rosti Pál nagyon gazdag szellemi környezetben nőtt fel, apja közismert zenebarát volt, jól ismerte és szerette a kamarazenét, főleg Beethoven műveit, így otthonukban gyakran tartottak zeneesteket. Képzeljük el, milyen inspirálóak lehettek azok a zenés összejövetelek, ahol egyebek között Erkel Ferenc apja, továbbá a Wenckheim gróf szolgálatában álló Wagner József kitűnő gordonkás muzsikált, és ahol a gyermek Erkel Ferenc mint kottalapozó is jelen volt. Rosty Albert Brunszvik Ferenc révén, bécsi tartózkodása idején Beethovennel is találkozott. Ebben a nagyon sokrétű légkörben a fiatal Pál szenvedélyesen művelte magát, legyen szó irodalomról, zenéről vagy képzőművészetről. Nem beszélve a jó nevű családi környezetről: Rosti Pálnak három lánytestvére volt, Ágnes Eötvös Józsefhez, Ilona pedig Trefort Ágostonhoz ment feleségül, Anna Amadei Rudolf gróf hitvese lett.
Rosti Pál részt vett az 1848-–1849-es szabadságharcban, a kutatások szerint nevének „y” végződését ekkor változtatta meg „i”-re. A világosi fegyverletétel után elhagyta az országot, valószínűleg sógora, Trefort Ágoston segítségével. Münchenben előbb természettudományokkal foglalkozott, de különösen érdekelte a néprajz is. Münchenből hazatérve a pesti egyetemen földrajzot és vegytant tanult. Ez időben már készült egy hosszú, egzotikus utazásra, ennek részeként utazott Párizsba fotográfiát tanulni élményei dokumentálására. Párizsban sajátította el a természetben könnyebben alkalmazható viaszolt papírnegatív eljárást.
Útját 1856 nyarán kezdte meg: Le Havre kikötőjéből gőzhajón Amerikába utazott. Az Egyesült Államokból Havannába jutott, Venezuela, Mexikó mellett járt Texasban, Kubát is felkereste, ahol a természetet és az ott élő népeket tanulmányozta és fotózta. Kalandjai sorában megmászta a Popocatépetl csúcsát, és a vulkán 1500 méter átmérőjű kráterében aludt. Mindeközben folyamatosan fotografált. A kontinenst elhagyva ismét Párizsba utazott, ahol rendeznie kellett negatívjait, nagy méretű pozitívokat készíttetett, és több albumba köttette azokat a párizsi Despierres udvari könyvkötőnél.
Az első albumot 1858. novemberében személyesen vitte el Alexander Humboldt természettudósnak a tegeli kastélyába, hiszen utazását, sőt útvonalát is a német felfedező inspirálta. Az albumból összesen öt darab készült: hármat a testvéreinek adott, egyet pedig a Nemzeti Múzeumnak. Hevesy Iván A magyar fotóművészet története című munkájában így vélekedik Rostiról: „Úti képei, valamennyi az 1850-es évek második feléből, a fototechnika világviszonylatban is legmagasabb színvonalát árulják el ... Tájképei csodálatosan levegősek […] mondhatnánk úgy is: Rosti Pál első megvalósítója volt a plein air fényképezésnek.”
1859 február végén hazatért, és a pesti nyilvánosság előtt is bemutatta az egyik albumot a Nemzeti Casinóban. Ezt a példányt ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1859. február 25-én. Úti élményeiről előadásokat is tartott.
A Vasárnapi Ujság 1859. január 9-i számában jelent meg egy híradás Rosti Pál ajándékozási szándékáról: „A távol külföldön utazó hazánkfiai, ha visszatérnek, örömest teszik közzé szerzett tapasztalásaikat s meg-megemlékeznek nemzeti intézeteinkről. Az el nem enyészhető magyar közszellem egy illy szép példáját látjuk jelenleg azon gyönyörű albumban, melly legközelebb a nemzeti muzeum tulajdonává válik. Rosti Pál ur ugyanis, ki nem régiben tért vissza több évig tartott külföldi útjából, egy a maga nemében ritka tökélyü photographiai müvet hozott magával [...] Az imperial nagyságú, igen sikerült 45 fényképből álló gyűjtemény a párisi könyvkötő művészet utján díszes albummá alakult s mint ollyan, méltó helyet foglal el muzeumunk nevezetességei között."
A Rosti-album (mely egyébként 47 felvételt tartalmaz) azért is különleges tárgynak számít, mert a benne található képek voltak az első fényképek a Nemzeti Múzeum később egyre gazdagodó gyűjteményében. Vagyis Rosti Pál munkája a fotók gyűjtésének kezdetét is jelzi a múzeumban. Munkájáért a Tudományos Akadémia Történelmi osztálya 1861-ben levelező tagjának választotta. Az album Uti emlékezetek Amerikából címmel 1861-ben nyomtatásban is megjelent.
Rosti a pest-budai sportéletnek is aktív szereplője volt. Elsősorban a vízisportokat kedvelte, és nagy figyelmet fordított teste karbantartására. Vécsey Józseffel, gróf Széchenyi Bélával, gróf Károlyi Gyulával újból létrehozták a korábban Széchenyi István által alapított, majd megszűnt Budai-Pesti Hajós Egyletet, és annak csónakdáját, melynek alakuló közgyűlése 1861. április 20-án volt.
Rosti ez idő tájt Angliában vásárolt egy kétevezős csónakot, melyet Ellidának nevezett el. Nevezetes vállalkozása volt az a vízi út, amelyet 1862-ben Birly István barátja társaságában tett meg.
Rotterdamtól indultak felfelé a Rajnán és a Majnán, majd a Majnát és a Dunát összekötő Lajos-csatornán tették meg az akkor még meglehetősen veszélyes utat egészen Budapestig, végül a Margit-szigetnél kötöttek ki. Birly István az utazás emlékére 1863-ban Csolnak út Rotterdamtól Pestig címmel albumot adott ki, melyet barátjának és útitársának, Rosti Pálnak ajánlott.
A sokoldalú Rosti mindezek mellett a zene szeretetének is élt. Liszt Ferencet még a szülői házából ismerte, és később is találkozott vele, 1855-ben Weimarban. A zeneszerző támogatta Rosti párizsi útját. Liszt erről a következőket írta közös barátjuknak: „egy rokonuk, Rosti Pál úr néhány napot töltött Weimarban, és igen kellemes benyomást tett rám. Több ajánlólevelet adtam neki Párisba.” Amikor Liszt hazánkba jött, Rosti is mindig jelen volt, a koncertjeit szervezte.
Trefort Ágostonnal, Rosty Ágnessel, Horváth Boldizsárral együtt fontos szerepük volt abban, hogy Liszt Ferenc került a Zeneakadémia élére. Ismert az a levél, amelyet 1870. október 4-én Szekszárdról írt kultuszminiszter sógorának, Eötvös Józsefnek: „Liszt itt van, se Rómába, se Weimarba nem mehet, nem akar menni, soha kedvezőbb perc nem mutatkozott őt állandóan megnyerni. … Jól tudom, hogy te Liszt compositioit nem tartod jeleseknek, […] de tudom azt is, hogy Liszt nagy szellemét ismered, azt teljesen méltányolni tudod és belátod ama nagy behatást, melyet egy szellemdús férfiú mindig körére gyakorol. […] Hogy eszerint meg vagy győződve arról a haszonról és előnyről, mely Pestre, az országra háramlana, ha ott Liszt székelne! Egy ember, mint Liszt képes városunkat művészi tekintetben is hírre hozni. […]”
Abban is szerepet játszott, hogy Richard Wagner 1863 nyarán Magyarországra látogatott, és két hangversenyt adott. Egy júliusi délután a Pestbudai Csónakda Wagner tiszteletére majálist rendezett a Margit-szigeten egy úri társaság részvételével. Wagner Rosti Pál csónakjába szállt, ám az eset majdnem végzetessé vált. Ahogy Haraszti Emil zenetudós később megírta: „A társaság lélekvesztőkön indult a szigetre, hová minden baj nélkül értek. Itt az évszázados tölgyek alatt idylli patriarchális lakomához ültek. Késő este, a lakoma végén borzasztó vihar tört ki. A gőzhajók már nem közlekedtek, a személyforgalmat a sziget és a Császárfürdő közt lebonyolító révészek szintén pihenőre tértek. Wagner Rosty Pálnak Ellida nevű csónakjába szállt, mely vékony norvég fenyődeszkából épült richmondi csónak volt s mellyel Rosty a Rotterdamból Pestre rendezett csónakversenyen első dijat nyert.
Wagneren kívül Bethlen Gabriella grófnő. Zichy József gróf és Rosty foglaltak helyet. Az orkán vadul korbácsolta a Duna hullámait, táncolva ugrált a csónak a habokon, a grófnő kormányzott, Wagner a grófnő kalapját fogta. Rosty és gróf Zichy eveztek. Meglehetős közel a pesti parthoz a vihar a csónakot az ott állomásozó tutajok felé hajtotta. Wagnert nem hagyta el lélekjelenléte, megragadta a legközelebbi tutaj cövekét, átemelte a grófnőt a tutajra, melyre maga is átugrott, a csónak megmentését a két utitársára bízva.” A zeneszerző később megemlékezett Rostiról, Mein Leben című önéletrajzában a magyarországi tartózkodásának napjaival kapcsolatban így írt róla: „Herr Rosty, mir in freundlicher Erinnerung geblieben ist.” (Rosty úrra barátsággal emlékezem.)
Rosti Pál 1865-től rossz egészsége miatt visszavonultan élt a Dunapenteléhez (ma Dunaújváros) tartozó birtokán, amelyet róla neveztek el Pálhalmának. Liszttel és Wagnerrel is tartotta a kapcsolatot, cikkeket publikált, szellemi aktivitása nem hagyott alább. 44 évesen, 1874. december 7-én vízkórban hunyt el.
Nyitókép: Rosti Pál portréja (Forrás: oszk.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció