Abban az időben, amikor a fiatal Szabó Lőrinc az 1910-es évek végén Budapestre költözött, a fővárosban pezsgő kulturális élet folyt, az értelmiségiek, irodalmárok kávéházakban, szalonokban és szerkesztőségekben gyűltek össze. Ez az urbánus környezet és atmoszféra tökéletesen megfelelt a kezdő költőnek, aki maga is egy nagyvárosból származott: Miskolcon született 1900. március 31-én. Apja mozdonyvezető volt, de a felmenői között volt lelkész, földbirtokos és Szatmár vármegyei jegyző is. Családja 1627-ben nemesi címet kapott Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől, innen származik a Gáborjáni előnév. A szülei négy gyermeke közül Lőrinc a második volt. 

Szülővárosában, Miskolcon kezdte el az iskolát, Balassagyarmaton folytatta, és miután családja Debrecenbe költözött, itt fejezte be az elemit. A Református Főgimnáziumban tanult, 1918. március 8-án tette le a hadiérettségit. Rövid katonaság után került Budapestre, és beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, majd átiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE) magyar–német–latin szakára. Ahogy 1951-ben írt életrajzában megjegyzi: „érdeklődésem igazi iránya napok alatt átvitt a bölcsészettudományokhoz.”

Rippl-Rónai pasztellrajza a fiatal Szabó Lőrincről 1923-ban (Forrás: pim.hu)

Első albérlete a Damjanich utca 7. szám alatti háromemeletes neoreneszánsz házban volt. Ekkor már írt verseket, melyeket elvitt Babits Mihályhoz a Nyugatba. Babitsnak szimpatikus volt a szenvedélyes, művelt fiatalember, barátságába fogadta, és támogatni kezdte, így tanársegédi feladatokat bízott rá az egyetemi előadásain. 

Titkári feladatokat kapott az Országos Könyvtárügyi és Bibliográfiai Hivatalban, majd még ebben az évben a Magyar Írók Szövetségénél Szabó Dezső mellett ugyancsak titkár lett.

A VII. kerületi Damjanich utca 7. számú házban volt Szabó Lőrinc első albérlete (Forrás: googlemaps.com)

Első fordításai és versei 1920-ban jelentek meg a Nyugatban. Ebben az időben ő is, akárcsak pályatársai, hol a Nyugat szerkesztőségében, hol kávéházakban töltötte az időt. Az 1910-es években a Nyugat köre elsősorban a New York Kávéházban, az 1920-as években pedig leginkább az Andrássy út 12. szám alatti Magyar Korona Kávéházban gyűlt össze, amely a Krausz-palota földszinti termeiben kapott helyet.

A Quittner Zsigmond tervezte neoreneszánsz palota 1885-re re készült el.  A történelmi jelentőségű épületen az udvari grafittók és a belső festmények Lotz Károly keze munkáját dicsérik, a falikút és a homlokzati szobrok Donáth Gyula munkái. Az első évtizedekben a háromemeletes ház földszintjén üzletek voltak, az első emeletén a tulajdonosok éltek, míg a második és harmadik szinten bérlakások sorakoztak.1914-ben a Budapesti Czím- és Lakásjegyzék szerint már a Budapesti Kereskedelmi Testület tulajdonában volt az ingatlan.  

Amikor a földszinten működő Magyar Korona a nyugatosok törzshelye lett, az egyik legelegánsabb kávéház volt a környéken. A szerkesztők itt fogadták a szerzőket is, és Szabó Lőrinc is állandó vendég volt itt az idő tájt.   

A Krausz-palota 1890-ben. Később a földszintjén működött a Magyar Korona Kávéház, ahol a Nyugat törzsasztala is volt (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Ujság ezt írja a helyről 1927-ben: „Csak egy-két hely van még Budapesten olyan, ahol a béke aranyos mosolyát inspiráló csendjét lehet élvezni. Ilyen az Andrássy-úti Magyar Korona-kávéház. Ide jár változatlan szeretettel a magyar írók krémje, a Nyugatisták az ezüsthajú Osváth Ernő vezetésével, itt van a híres Kassák Lajos, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő, Szép Ernő. Beszélgetnek, írnak, szerkesztenek. Vannak itt vitatkozó fiatalok és szemlélődő öregek.”

Babits nem csak írói körébe vitte be, és nem csak irodalmi pályáján támogatta Szabó Lőrincet. A fiatal költő általa ismerte meg a feleségét, Mikes Klárát, az Est-lapok szerkesztőjének, Mikes Lajosnak a lányát 1921 januárjában egy baráti összejövetelen. A lányt Szabó még ebben az évben feleségül vette, s ő maga pedig Az Est című napilap munkatársa lett.

A feleség, Mikes Klára (Forrás: pim.hu)

Az Est székháza a Rákóczi út 54. szám alatt volt. Az épület helyén lévő telket az Athenaeum Irodalmi és Nyomdaipari Rt. 1895-ben vásárolta meg az akkori Kerepesi úton (1906-tól Rákóczi út). A székház terveit Kauser József és Krumholz Ágost készítette. A ház 1898-ban készült el. A lapkiadó fénykorát Miklós Andor tulajdonossá válásától annak haláláig élte, 1910–1933 között. Miklós Andor ugyanis megszerezte Az Estet, majd a Pesti Naplót és a Magyarországot is, és egy sikeres lapkonszernt működtetett. A konszernben mintegy hatezer-ötszázan dolgoztak a harmincas években, újságírók, nyomdászok, és elsősorban terjesztők. 

Szabó Lőrinc az Est-lapoknál dolgozott, melynek székháza a Rákóczi út 54. szám alatt volt (Forrás: oszk.hu)

Szabó Lőrinc is az Est-lapoknak dolgozott, hol újságíróként, hol tudósítóként vagy fordítóként. Ez állandó jövedelmet jelentett számára egészen 1944 végéig. Időközben megjelent első verseskötete is Föld, Erdő, Isten címmel. Jelentős irodalmi sikert ért el, ugyanakkor a Nyugattal egy időre megszakadt a kapcsolata, miután az egyik szerkesztő belejavított egy versébe. Ebben az időszakban az Üllői út 31. szám alatt élt a feleségével, s az itt töltött évek alatt, 1922 és 1927 között olyan nagyszerű versek születtek, mint az Óda a genovai kikötőhöz, vagy a Fény, fény, fény című kötet darabjai. 

A szakmailag, egzisztenciálisan is sikeres írónak, újságírónak, fordítónak időközben megszületett első gyermeke, a később szinkronszínésznőként ismertté vált Gáborjáni-Szabó Klára. Aztán eljött 1924-es esztendő, és élete gyökeresen megváltozott: megismerkedett és beleszeretett felesége barátnőjébe, Vékes Ödönné Korzáti Erzsébetbe.

Vékesné Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc (Forrás: pim.hu)

Viszonyuk rövid idő alatt kiderült, ugyanis a Pesti Naplóban megjelent Szabó Köszönöm, hogy szerettelek című verse, amelyből a felesége ráismert Vékesné Korzáti Erzsébetre. Klára öngyilkosságot kísérelt meg, majd a Kis-Svábhegy délkeleti lejtőjén lévő Siesta Szanatóriumba került. Az 1921-ben épült, Kotsis Iván tervezte szanatórium a Ráth György utcában volt, később az Országos Onkológiai Intézet része lett. A maga korában híres intézményben kezelték Babits Mihályt és a már súlyos beteg József Attilát is. 

Szabó Lőrinc megszöktette feleségét a szanatóriumból, és igyekezett őt megbékíteni. 1929 elején a Németvölgyi út 6. (ma 16.) szám alatti ház egyik lakásába költöztek, amit eredetileg Mikes Lajos bérelt a lányának arra az esetre, ha elválna férjétől, legyen hova mennie. 

A Siesta Szanatórium 1930 körül, képeslap (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A zsúfolt Pesttől való eltávolodás Szabó Lőrinc költészetében is megmutatkozott. Kárpáti Aurél író, kritikus a költők Budapest-élményéről készített egy rádióműsort, ehhez kért Szabó Lőrinctől is néhány gondolatot. Szabó ezt írta az 1932-ben megjelent Te meg a világ kötet egyes verseiről: „Látszik a Budára való átköltözés hatása. A Hajnali rigók hangversenye egy városi ember meglepődése. […] Hogy átköltöztem a Németvölgyi út kellemesebb, új villavidékeire, 28 óta sokat kirándultam. Különben is ekkortájt a pesti polgár egyre jobban rájött már a turisztika és a víkend örömeire; szintúgy a költő. Bizonyság rá a Farkasrét című vers mindkét része: vers Pestnek arról a részéről, amelyben van még föld, erdő és állítólag isten is.”

A Németvölgyi úti 16. szám alatti lakásban születtek a Lóci-versek. Itt éltek 1929 és 1936 között (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Másvilág című vers kapcsán pedig ezt írta: „A Németvölgyi úton lakván, egyénileg, családilag és barátokkal együtt rengeteget jártunk és főleg jártam én magam a Farkasrétre meg az Ördög-oromra (Erzsikével főleg). Több versem szól a budai hegyvidékről és a saját kínjaim romantikus hegyvidékéről (hányódó érzéseim). Ez a vers is magamról szól, arról, amit igazságtalanul az önző kínlódásának mondhatnék, és az érzékelés kapcsolatairól, melyeknek titka mindig egyik nagy témám volt és maradt. Régi verssorom, mely szerint idegen minden, ami a bőrömön kívül van, itt tömörebb kifejezést kapott: minden „Másvilág”, ami kívülem. Ilyesmiken töprengtem az Ördög-ormon vagy a lenti csárda völgy felé lejtő kertjében, ahova a párhuzamos hegyvonulatról lehetett még akkoriban egy fakapun át aláereszkedni a Szerelem Bolondjai nevű csárda szomszédságából. Az első versszakból, ha jól utánarajzolja szavaimat az olvasó képzelete, világosan kitetszik, hogy nyári virágok közt heverészek, és azoknak tarka ernyőjén keresztül nézem a messziséget. Szép, nehéz, érzékletes és fájdalmas vers. (A Szerelem Bolondjai korcsmában nemrégen is voltam még valakivel.)”

Emléktábla a Németvölgyi úti ház falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A sűrű életet élő és egyre sikeresebb író 1932. január 18-án első ízben kapott Baumgarten-díjat, amit aztán még kétszer ítéltek oda neki. Miután 1932-ben megjelent a már említett Te meg a világ kötete, amit a kortársak egy része is a század magyar lírájának csúcsteljesítményeként értékelt, a harminckét éves költő elismerése általánossá vált.

Hét évig, 1929 és 1936 között élt családjával a Németvölgyi úton, ezt követően a Volkmann utca 8. szám alatti ház első emeletére költöztek át (a Németvölgyi út alatti lakást még egy évig fenntartották). Az egyemeletes villát 1916-ban építtette dr. Faisztl Ferenc és neje. 

Húsz évig élt családjával ebben a házban, a Volkmann utca 8. szám alatt. Ma emlékszobája látható itt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Szabó Lőrinc édesapja révén már gyerekként is számos országba eljutott, s felnőttként is szenvedélyesen szererett utazni. Járt Ausztriában, Olaszországban, Németországban, Erdélyben, Franciaországban, Dalmáciában, Csehszlovákiában, az egyiptomi Alexandriában, Kairóban. Sajtótudósítóként 1938 és 1942 között külföldi utakon vett részt, kulturális delegációkban vagy politikusok kíséretében. Ezért 1945 után az irodalmi életből egy időre kiszorult, és fordításokból tartotta fenn magát. Barátai (elsősorban Illyés Gyula, Németh László) mindvégig mellette álltak, támogatták.

Magánélete is mélypontra jutott, miután Korzáti Erzsébet 1950. februárjában öngyilkos lett. Ezzel lezárult a huszonöt évig tartó szerelmi történet, majd megszületett A huszonhatodik év versciklusa. Szívbetegségei, majd tüdőbetegsége ellenére folyamatosan dolgozott. Kabdebó Lóránt irodalomtörténész felidézi, hogy 1957. május 13-án látta Illyés Gyuláéknál Tihanyban a holdfogyatkozást, amelyről utolsó befejezett versét írta. 1957. október 3-án Budapesten hunyt el, a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szabó Lőrinc a szobájában (Forrás: pim.hu)

Ma a Volkmann utcai házban működik a Szabó Lőrinc Alapítvány és Emlékszoba. Itt található 20 000 kötetes könyvtára, ma is szinte érintetlenül, miként annak idején hagyta – olvashatjuk az emlékszoba ismertetőjében. Mikes Klára és lánya Gáborjáni-Szabó Klára, majd a költő fia, G. Szabó Lőrinc (Lóci) gondozta a hagyatékot. Halálát követően pedig a költő unokája, Gáborjáni-Szabó Réka. Az emlékszobában áll természetesen az íróasztala, fiókjában az afrikai útról hazahozott homok, az egyiptomi útja során hordott kalapja, de a halotti maszkja is itt van, akárcsak egykori kabátja, amit mintha 65 évvel ezelőtt a székén felejtett volna. 

Nyitókép: Szabó Lőrinc (Forrás: krk.szabolorinc.hu)