Tamási Áron egyes források szerint 1897. szeptember 19-én, szülőfaluja plébániájának bejegyzése szerint szeptember 20-án született az Udvarhely vármegyei Farkaslakán (ma Hargita megye). Apja Tamás Dénes kisbirtokos, anyja Fancsali Márta volt. „Apám kisbirtokos volt az anyakönyv szerint, de a valóságban kék szemű uralkodó” – fogalmazott később az író. Szülei földjén dolgozott, amikor 13 éves korában súlyosan megsérült a bal tenyere. Ezt követően mezei munkára alkalmatlannak nyilvánították, így szülei a taníttatása mellett döntöttek. Ahogy az író visszaemlékszik, apja ezt mondta: „[...] ősszel béteszünk az udvarhelyi nagy iskolába, próbálunk egyet veled.”

Az elemi iskolát követően tehát Székelyudvarhelyen kezdte meg a középiskolát a katolikus főgimnáziumban (ma Tamási Áron Gimnázium). Még be sem fejezte tanulmányait, amikor 1916-ban besorozták a Székelyudvarhelyen állomásozó 82. gyalogezredbe mint sorkötelest. Bal kezének sérülése miatt azonban Boszniába vezényelték, ahol postás lett egy kórházban. 1917 márciusában a gyulafehérvári tiszti iskolába, majd hamarosan a frontra került.  A Szellemi őrség írásaiban részletesen szól ezekről az időkről.

Tamási Áron a tiszti iskolában (Fotó: pim.hu)

A háború után előbb joghallgató volt a kolozsvári egyetemen, majd 1921-ben átiratkozott Kolozsvár egyetlen magyar nyelven működő főiskolájára, a Kereskedelmi Akadémiára. Kollégiumi társai jelentkeztek a Keleti Újság 1922-ben meghirdetett novellapályázatára, és Tamási egy hirtelen ötlettől vezérelve eldöntötte, hogy ő is megpróbálkozik. Írói pályafutását ettől datálhatjuk. A Szász Tamás, a pogány című novellája, amelyet a pályázatra küldött, megjelent a Keleti Újságban, és Nyírő József,  a lap munkatársa írásra buzdította. Első publikálása után a Keleti Újságban és az Ellenzékben sorra jelentek meg novellái, majd egy antológiában közölték három szövegét, és Benedek Elek támogatását is elnyerte.

A sikerek ellenére Tamási nem maradt Erdélyben, 1923-ban New Yorkba ment. Ám sem a metropolisz, sem az azzal járó életforma nem tetszett neki. 1926 májusában indult vissza Kolozsvárra. Amerikában mindvégig írt, írói világa itt nyert végleges formát. Mindössze egy Underwood írógépet hozott magával. Miután hazatért, elvette feleségül menyasszonyát, Haliker Erzsébetet.

Tamási ekkorra már beérkezett írónak számított. A Tizenegyek antológiájában, a Keleti Újságban, a Pásztortűzben, az Ellenzékben sorra jelentek meg az írásai, majd első novelláskönyve, a Lélekindulás. A kötet kapcsán Németh László és Móricz Zsigmond is a század legnagyobb novellistatehetségének nevezte Tamásit. „Megmozdult benne a székely lélek egész folklorisztikus mélysége, a magával hozott és gyermekkorában befogadott hagyomány, a székely humor, kedély, észjárás, a szavak fűzésének s a mondatok építésének esztétikai kedve, legfőképpen pedig népének emberi tartása” – jellemzi Tamási munkásságát Féja Géza, a barát és az első monográfiánának írója.

Tamási Áron 1935-ben (Forrás: Tízéves Magyar Rádió (Emlékalbum) – 1925-1935

Tamásit lassan az anyaországban élő írótársai is megismerték. Benedek Elek szervezésében több ízben fellépett olvasóesteken erdélyi írókkal. Az 1927 novemberétől számított másfél év alatt 45 előadást tartottak. 1929. március 17-én Budapesten, a Zeneakadémián léptek fel. Ezt írja az Egy csevegés történetében: „Magányosan, mint egy-egy pásztor, s elég kopár legelőn őriztük akkor, odalent Erdélyben, a magyar szavakat. Néha vágyakoztunk arra, hogy beleröppenjünk a magyar irodalom pesti fényébe.”

1933 és 1940 között Budapesten, Farkaslakán és Kolozsváron élt felváltva. Ebben az időszakban írta meg az Ábel-trilógiát (Ábel a rengetegben, 1932; Ábel az országban 1933; Ábel Amerikában, 1934). Hegedűs Géza „fenyőillatú remekmű" -nek nevezte az első kötetet, szerinte az Ábel a rengetegben „századunk egyik legszebb magyar regénye”. A mindenki előtt ismerős, szállóigévé vált mondatot Tamási az Ábel Amerikában című kötetben, a regény vége felé írta le: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

A második bécsi döntéssel 1940-ben Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona visszakerült Magyarországhoz. Ettől kezdve a magyarországi irodalmi életben még aktívabban részt vett. Felszólalt 1942 novemberében a lillafüredi írótalálkozón, majd 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Tamási az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta 1944-ben.

Az ostrom alatt Bajor Gizi villájában húzta meg magát Tamási és felesége (Fotó: Bajor Gizi Színészmúzeum)

1944 októberében elhagyta Kolozsvárt. Október végén érkeztek meg feleségével Budapestre. Először az Attila úton laktak szívességből, majd december 14-én Bókay János író ugyancsak Attila úti lakásában, átmenetileg. Két nappal azután, hogy Budapest ostroma kezdetét vette, egy pincében húzódtak meg, itt töltötték december 31-ét is, majd közel még egy egész hónapot. Az Attila úti ház, ahol először laktak, és ahonnan Bókayék áthívták őket magukhoz, január elején már romokban állt.

A Nehéz napok tündérében pontosan leírja az ostrom körüli eseményeket: „Január 26., péntek. Itt vagyok az Attila utcában, közel az alagúthoz, lent a pincében. A ház, melyhez ez a pince tartozik, háromemeletes. Nagy U alakban a kapu felé néz, s egy téglaidomú udvart képez, mely lehet hetven négyszögöl. Már karácsony óta itt vagyok egy baráti házaspárnál. Kedvesen kértek, ragaszkodtak hozzá, hogy a szomszéd utcából, ahol a lakásom volt, átjöjjek hozzájuk. Hát átjöttem, hogy együtt reménykedjünk és a katonafiúkért együtt aggódjunk. Két nap híján öt hete már, hogy a pincében lakunk. A ház, ahonnan átjöttem, azóta romokban hever. […] Maga a ház is kettőbe szakadt, az udvaron pedig néhány ló kimúlva fekszik. [...]


Bajor Gizi lakásának szalonja 1933-ban. Itt élt Tamási Áron is az ostrom alatt (Forrás: Színházi Élet, 1933. 10. szám)

Január 27., szombat. A Krisztinán, Márvány utcán, a Böszörményi úton jöttem. Jöttem? Romok között bukdácsoltam, kerülgetve élőket és holtakat. [...] Az eszem borzongott, a szívem nehezen volt; de ami fenntartja a világot: az életösztön titokzatos módon hatalmas! A kiskapun jöttem be a villába. Fényes volt minden: a hó, a csend és az ég. És bennem is valami. Gizit békebeli módban találtam: csinos volt, és sugárzó, mintha éppen a színházba akart volna menni, hogy ott eljátssza valamelyik híres szerepét. Üdvözlés után, fent az emeleti lakban, forgatott-nézegetett, s folyton nevetett. Sovány voltam bizony, s a ruhám gyűrött is nagyon, hiszen két nap híján már öt hete volt, hogy az Attila utcai pincében mindnyájan nappali ruhánkban aludtunk."

Tamási Áronék 1944 karácsonyától 1945. január 26-ig laktak Bókay Jánoséknál, január 26. után Bajor Giziék villájában tartózkodtak a Stromfeld Aurél utca 16. szám alatt. A házat eredetileg a színésznő testvére, Beyer Rudolf vásárolta 1928-ban. Az akkor földszintes neobarokk épületet Bajor Gizi Országh Béla építészmérnökkel átalakíttatta, majd 1933 elején ide költözött harmadik férjével, Germán Tibor fül- és gégeorvossal. A villa a művészvilág egyik kedvelt találkozóhelye lett, a második világháborúban és az ostromkor a színésznő több barátja itt húzta meg magát. Tamásiék mellett Dióssy Antal, Nagyajtay Teréz is lakott itt átmenetileg. A villa ma a Bajor Gizi Színészmúzeumnak ad otthont.

Bajor Gizi villája napjainkban (Forrás: Bajor Gizi Színészmúzeum) 

1946-ban a főváros kiutalta Tamási nevére Kádár Erzsébet festő- és írónő Alkotás utca 51/b alatti bérlakását. A szívességlakásokban élő írót barátja, Illés Endre értesítette 1946. április 30-án, hogy Kádár Erzsébet öngyilkos lett, és lakása megüresedett. (Az eredetileg festőművészként alkotó Kádár a Nyugat egyik legtehetségesebb írónője és kritikusa volt. Illés Endrével folytatott szerelmi viszonya lezárásaképpen 45 évesen vetette el az életét. Hagyatékát Illés Endrére hagyta.)  

Tamási Áron második emeleti lakása tágas. Íróasztala fölé helyezte el édesanyja, Fancsali Márta festményét. A képet második felesége, Salgó Magdolna (Magdó) készítette. Az íróasztal előtt volt az úgynevezett „gondolkodószék”, Kristó János csíkkozmási népi faragó mesterműve. A támláján Ádám és Éva látható bűntelenül, egy másik képen pedig bűntudattal telve.

Ebben az Alkotás u. 51/b alatti házban élt 1946-tól Tamási Áron (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu) 

A Petőfi Irodalmi Múzeumban ma emlékszoba mutatja be az író személyes tárgyait, amelyeknek jelentős része a budai lakásában volt. Itt van az említett gondolkodószék, az állólámpa, az íróasztala. A portré édesanyjáról, a szülőházáról készült fotó, az íróról készült portrék. Ezeket a tárgyakat és más bútordarabot a Tamási Áron Alapítvány segítségével ajándékozták a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. 

Tamási Áron budapesti lakásának tárgyai a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékszobájában (Forrás: pim.hu)

 Az Alkotás utcában töltött évek alatt született többek között a Zöld ág, a Bölcső és Bagoly, a Szirom és Boly, a Hazai tükör, a Hegyi patak színmű vagy a Hétszínű virág. 

Tamási az irodalmi életből számos kortársával együtt 1948-ban kiszorult, és majd csak később kezdhetett ismét publikálni. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, a Baumgarten-díjat négyszer ítélték oda neki.

Tamási budai otthonában is gyakran gondolt gyermekkorának helyszíneire. 1964-ben naplójegyzetében például így írt: „Napközben még gondolkozik a köz, hogy menjen-e vagy maradjon, de estére sűrű mogorvasággal mellettünk dönt. Hanem a fák, melyeknek ágain megaludt a pára, nagyon szépek. Kedveznek a képzeletnek. Engem is el-elbillentenek a gyermekkoromba, amikor zúzmarás nagy erdőket is gyakorta láttam.”

Tamási Áron írószata, előtte a gondolkodószék (Forrás: pim.hu)


1964 novemberében megbetegedett, májgyulladást kapott. 1965 szeptemberében és októberében hosszabb időt töltött a János Kórházban. Novemberben szerzői estet rendeztek számára a Kossuth Klubban. Czine Mihály így írt az eseményről: „Annyi embert még ritkán látott a Múzeum utcai székház. Már a falak mellett, az előcsarnokban is állnak, s még mindig jönnek – mondtam az előadás kezdete előtt diadalmasan. »Tudják, hogy meg fogok halni« – válaszolt Áron bácsi egykedvűen. Hangsúly nélkül, teljes bizonyossággal, cáfolatot sem várva. […] Nagy közönsége volt: az ország minden tájáról jöttek az estre, jöttek a szomszédos országokból is.”

Tamási Áron emléktáblája az Alkotás utcai otthona falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A szerzői est után nyilvánosan már nem szerepelt többé. Az akkor már háromszor elvált Tamási december 24-én a lakására kihívott anyakönyvvezető előtt elvette a 33 éves Bokor Ágotát. Neki diktálta le önéletrajzi remekét: „Ágotámnak, kedves madaramnak, szívből ajánlom ezt a Vadrózsa ága című könyvemet, melyet neki mondtam tollba, Áron, 1966. április 19.”

A mű befejezetlen maradt, az író május 26-án meghalt. Végakarata szerint Farkaslakán, a templom mögötti két cserefa között helyezték örök nyugalomra.

Nyitókép: Tamási Áron a dolgozószobájában (Forrás: mti.hu)