Aschner Lipót Assakürtön, a mai Szlovákia területén született 150 évvel ezelőtt, 1872. január 27-én. Apja Aschner Ármin kocsmáros volt, aki szerény körülmények között tartotta el a sokgyermekes családot. Lipót 14 éves korában beállt Egger Béla cégéhez, ahol nagyon rövid idő alatt fény derült vezetői képességeire, jó szervezőkészségére. Egger még 1876-ban jegyezte be cégét Osztrák–Magyar Villamáramvilágítási és Erőátviteli Gyár Egger B. és Tsa néven, melynek 1894-ben a 22 éves Aschner aligazgatója lett. 46 éves korában kereskedelmi igazgató volt, 49 évesen pedig az 1896-tól Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. néven működő cég vezérigazgatói székét kapta meg. A Tungsram márkanevet a cég csak 1909-ben vette fel, és 1912-től használta rendszeresen.

Aschner Lipót frissen felavatott szobra Újpesten (fotó: ujpestmedia.hu)

Ascher megváltoztatta a magyar ipartörténetet. Sikerének egyik titka a tehetségek felkarolása volt. A Tungsram-gyár leírása szerint felismerte a kutatás és fejlesztés stratégiai jelentőségét, ezért kutatólaboratóriumot hozott létre a General Electric és a Siemens mintájára. A laboratórium kulcsszerepet játszott abban, hogy a Tungsram jelentősen tudta befolyásolni a fényforrás- és rádiócsőgyártás terén a technológiai fejlődés irányát. Következetesen építette ki a vállalat külföldi gyártóegységeinek hálózatát.

A két világháború között a nemzetközi kereskedelem akadályai miatt ez döntő jelentőségű volt. Aschner mindemellett olyan vezető volt, aki munkásjóléti intézkedéseket vezetett be. Munkásainak kulturált öltözőket, mosdókat, ebédlőket, sport- és rekreációs létesítményeket biztosított. Az újpesti sport mecénásaként is jegyzik.

Az Aschner Lipót vezette Tungsram-gyár 

Hatékony munkájának köszönhetően a Tungsram a nemzetközi izzólámpa- és rádiócsőkartellek révén a piaci szabályok kialakításában is részt vett.

Aschnert 1944. március 19-én elhurcolta a Gestapo. Mauthausenbe deportálták, de a Tungsram Rt. tulajdonosai 100 ezer frankos váltságdíj fejében ki tudták szabadítani. 1945-ben Genfbe került, ahol továbbra is foglalkozott a gyár ügyeivel. 1947 júniusában tért haza Magyarországra, ezt követően a vállalat ügyvezető igazgatója lett.

Aschner Lipót (forrás: tungsram.com)

Elkötelezetten végezte munkáját, így súlyos betegsége ellenére is mindennap a gyár ügyeivel foglalkozott az 1952-ben bekövetkező haláláig.

Tóth Dávid Újpesten most felállított bronzszobra a Városvédők kezdeményezésére készült.

Forrás: ujpesmedia.hu

Nyitókép: Felavatták Aschner Lipót szobrát Újpesten (fotó: ujpestmedia.hu)