Somogy megye keleti kapujában, Som községben született 1867. május 16-án (egyes források szerint május 6-án) Grünwald Béla festőművész. Apjának, Grünwald Sámuelnek földbérlete volt Som-Daránypusztán, Som-Simonmajorban és az Iregszemcse melletti Csehipusztán. Grünwald Béla ezeken a helyeken, a természet közvetlen közelében töltötte gyermekéveit. Itt hallott először a festészetről egy juhásztól, aki Zichy Mihálynál dolgozott korábban. A gyerek érdeklődve figyelte az elbeszéléseket Zichyről, a festészetről és a rajzolásról.

Önarckép 1900 körül (Forrás: mng.hu)

Első rajzait tizenkét évesen készítette: a földeken dolgozó parasztemberek, a környező táj, növény- és állatvilág jelent meg korai munkáin. A szülők támogatták a fiú festészeti törekvéseit. Elemi iskoláit a székesfehérvári piaristáknál végezte, majd Budapesten végezte a gimnáziumot. Első rajzait Zichy Antalnak (1823–1898), a festő fivérének mutatta meg, aki abban az időben már a Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. Az esztétikában és irodalomban is elmélyült, a nagy műveltségű Zichy Antal észrevételei, javaslatai szerint dolgozott tovább.

1886-ban beiratkozott a Mintarajziskolába, hivatalos nevén az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdébe, ami a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) jogelődje volt. Az iskola 1871 októberében nyílt meg egy terézvárosi házban, majd átköltözött az 1876-ban az Andrássy út 71. szám alatt, a Rauscher Lajos és Kolbenheyer Ferenc tervei alapján épült a neoreneszánsz villába, amely ma is az egyetem központja.

A Mintarajziskola 1896-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Négy évig, 1882 és 1886 között tanult az intézetben. Mestere Székely Bertalan és Lotz Károly volt. 1886-ban fél évig  a Müncheni Akadémián a historikus festő, Gabriel von Hackl professzor tanítványa volt.

A magyar képzőművészek széles körében a XIX. század második felétől népszerűvé vált a külföldi tanulmányút. Kezdetben Bécsbe, majd az 1860-as évektől egyre növekvő számban a Müncheni Akadémiára mentek a művésztanoncok. Rippl-Rónai Józsefet tekintjük a párizsi „zarándoklat” elindítójának, vagyis ő volt az a festő, akitől számítva Párizs lett a képzőművészetet tanulni vágyók fő célpontja. Iványi-Grünwald Béla közvetlenül Rippl-Rónai után utazott ki Párizsba Ferenczy Károllyal, a Rodolphe Julian festő alapította Julian Akadémiára. A naturalizmus egyik változata volt az 1890 körül megjelenő s a Münchenben tanuló magyar festők körében hamar elterjedt „finom naturalizmus”, mely Iványi-Grünwald művészetét is meghatározta ebben az időben.

Ave Maria (Áhitat), 1891 (Forrás: mng.hu)

1891-ben tanulmányait befejezte a Julian Akadémián, s Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon magániskolájához csatlakozott. Míg a Julian Akadémia „egyszerűségre, biztonságra” oktatott, Hollósy a „finomságokra” tanította növendékeit – mondta később Réti István festőművész a két intézetről. 

Iványi-Grünwald első nagyobb lélegzetű munkái között van az 1891 táján festett Ave Maria (Áhitat) című képe. Ezt a festményt még Münchenben kezdte el, és az apja által bérelt, Újkér és Iván között, az akkor Sopron megyei Puszta-Visztán fejezte be. Innen küldte el a Műcsarnok 1891-es téli kiállítására. A képen eredetileg két alak volt, egy anya, aki a templomba készülődő lányát öltözteti. Az anyát a festő levette a képről, így a hangsúly az imádkozó lány alakjára és az imára helyeződött át.

Családja egyre kevésbé tudta támogatni tanulmányait, és adósságai is növekedtek. Anyagi gondjai megoldását jelentette, hogy a Magyar Állam a Nemzeti Múzeum számára megvásárolta az Összeesküvők című képét 1500 koronáért. A fizetség fedezte az adósságait, és Egyiptomba is elutazhatott tanulmányútra. 

A Nemzeti Szalon 1906-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az aktív társasági életet élő Iványi-Grünwald részt vett a Nemzeti Szalon 1894. március 12-i alapításában. Az egyesületet a művészetpolitikával elégedetlen magyar művészek és művészetpártolók alkották, s abból a célból jött létre, hogy „a magyar képzőművészet erkölcsi, anyagi és kulturális érdekeinek fölkarolását, a testületi szellem fejlődését előmozdítsa, a művészek és a közönség közti érintkezést élénkebbé tegye.” 

A Zichy Jenő és Vastagh György elnökletével működő egyesület székháza a VIII. kerület József körút 45. szám alatt, majd 1897-től a Semmelweis (Újvilág) utca 2. szám alatti saroképületben volt, innen költözött át 1906-ban a Hauszmann Alajos tervezte Kioszkból a Vágó testvérek által átalakított épületbe.   

Holdfelkelte, 1897 (Forrás: mng.hu)

A festőművész 1896-ban a Nagybányai Művésztelep egyik alapítója volt Hollósy Simon, Réti István, Thorma János és Ferenczy Károly, Csók István, Nyilasy Sándor és Glatz Oszkár mellett. Első munkája Nagybányán a Holdfelkelte volt. A művészről egyébként tudható, hogy megnyerő személyisége, kellemes és elegáns modora miatt környezete nagyon kedvelte, és baráti kapcsolatban állt festőtársaival. Segítőkészsége, kedvessége okán a fiatal festők körében is nagyon népszerű volt.

A Nagybányán tevékenykedő festők munkáit első ízben 1897 decemberében mutatták be a Régi Műcsarnokban. A kiállítás a széles közönség körében nem aratott osztatlan sikert a képek új festői felfogást közvetítő modern stílusa miatt. A fiatal írók és a műkritikusok jelentős része azonban lelkesen üdvözölte a tárlatot. Iványi-Grünwald az Est a tanyán, Holdfelkelte, a Fürdőfiú, Forrásnál, Nő a vízparton és az Esti hangulat című olajképeivel szerepelt a kiállításon. Motívumait a mozgalmas erdélyi táj, a juhászok, bányászok, favágók, cigányok életéből emelte át festményeire. A legszebb magyar tájképek közé sorolt Itatás és a Tavaszi kirándulás című képeket itt festette.

Völgyben, 1900-körül (Forrás: mng.hu)

Iványi-Grünwald Béla 1899-ben feleségül vette Bilcz Irén Matildot, egy görögkatolikus pap lányát. Otthonukat immár Nagybányán rendezték be, de a teleket Münchenben töltötték. 1904 őszén elnyerte a Fraknói Vilmos címzetes püspök által alapított római ösztöndíjat. A Rómában született művei immár teljes fordulatot jelentettek festészetében, amely könnyed, magabiztos lett. Feleségével és kisfiukkal 1905 nyarán érkeztek vissza Nagybányára.

Képeiből 1906-ban egyéni tárlat nyílt a Nemzeti Szalonban. Rózsa Miklós ezt írta a festőről, és munkái változásáról: „Impresszionizmusa rohamosan közeledik a neo-impresszionizmus felé, mely nem elégszik meg már a természeti hűség puszta visszaadásával, hanem egyben azt a benyomást is reprodukálni kívánja, amit az illető táj a művészre gyakorolt. Ez a művészet már korántsem hat olyan naturalisztikusan, mint Iványi eddigi oeuvre-je, mert erősen transponált […].”

Itatás, 1902 (Forrás: mng.hu)

Az alkotó 1906-tól használta az Iványi-Grünwald nevet képei aláírásánál, de a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazolása szerint hivatalosan 1929. október 23-án került anyakönyvi bejegyzésre. Az Iványi nevet a már említett Iván település nyomán vette fel.

Az új művészi jelenségek iránt fogékony festő életében meghatározó  volt a Nemzeti Szalonban 1907 májusában francia festők munkáiból megrendezett kiállítás, ahol  Van Gogh, Cézanne, Courbet és Gauguin műveit látva úgy érezte, hogy meghaladta a nagybányai természetelvű stílust. Hamarosan el is hagyta mind a települést és művészeti stílusát is, amely addig munkáit meghatározta. 

Budapesten megismerkedett Kada Elekkel, Kecskemét polgármesterével, az ő támogatásával hozta létre 1911-ben a Kecskeméti Művésztelepet. Itt készült alkotásai közül kiemelkedik a Kofák hóbuckák között (1910-es évek). Ezt a korszakát immár a dekoratív, stilizáló képek jellemzik. A hazai szecesszió jegyei tűnnek fel képein. A színválasztás, a játékos kontúrvonalak magyaros formában jelenítették meg a stílus  vonásait. Élettel teli színeit Kassák Lajos egy méltatásában külön kiemelte.

Kofák hóbuckák között, 1912 (Forrás: mek.oszk.hu) 

Az 1920–30-as években szinte valamennyi jelentős kiállításon szerepelt egy-egy művével. A budapesti művészélet egyik kedvelt és meghatározó alakja, a Fészek Klub egyik alapítója és törzstagja volt. Később így emlékeztek rá: „Életművénél talán még megragadóbb volt egyénisége, finom, halk eleganciája, udvariassága, férfi bája, amely elömlött egész lényén”. 1930-tól felváltva éltek családjával Budapesten és Balatonlellén. Elsősorban aktos kompozíciókat festett, figuráit a tájba illesztette. 

A II. világháború borzalmai, fia külföldre távozása miatt (ifj. dr. Iványi-Grünwald Béla történész 1939-ben külföldre távozott, Angliában telepedett le) felett érzett aggodalmai egyre rontottak hangulatán, egészségi állapotán. Elhatározta, hogy utoljára ellátogat Nagbányára, de szíve felmondta a szolgálatot. A Balatonról a Szent János Kórházba szállították, ahol 1940. szeptember 24-én hunyt el. „Szép, ezüstös hajával, karcsú alakjával, szelíden mosolygó kék szemével ő maga is dekorativ jelenség volt, az emberek ama ritka fajtájából való, akire senki sem haragudott soha és aki derűt és mosolyt vitt mindenhova magával. Házának vendégszerető volta közmondásos volt az író- és művészvilágban” – írta halála után a Pesti Hírlap 1940-ben.

Hagyatéki kiállítását 1941 januárjában rendezték meg az Ernst Múzeumban. Kassák Lajos ezt mondta róla a megnyitón: Odaadón, áhitattal állok meg a művész sikerült alkotásai előtt. S úgy látszik, nemcsak én, hanem valamennyien, akik összejöttük ebben az órában, őszintén élvezzük és értékeljük Iványi Grünwald Béla hagyatéki kiállítását. Mintha virágzó kertben járna az ember, csupa derű és szín minden […] 

Nyitókép: Nő vízparton, 1897 (Forrás: mng.hu)