Letették a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium (JÁG) új épületszárnyának alapkövét. A bencés alapítású csepeli iskolát érintő beruházás során megújul az iskola 5800 négyzetméteres főépülete, az új épületszárnyban egyebek mellett sportcsarnok és közösségi tér is lesz, de könyvtárat, pavilonokat és az iskola körül egy díszkertet is kialakítanak.
Az alapkőletétel előtt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: az egész ország számára példamutató, ami az utóbbi években Csepelen történt. A közösség ereje, összetartása, együtt dolgozása és a megfelelő vezetés lehetőséget teremt minden közösségnek, hogy előremozduljon azon az úton, amelyen előre lehet lépni, amelyen előre lehet menni, és nem hátra – fogalmazott.
A központi épület teljesen megújul (Fotó: jedlik.hu)
Emlékeztetett, az intézmény története 1945-re nyúlik vissza, amikor a csepeli honatyák az iskola alapításáról döntöttek, „ami a jövőnek épült és a reményt hordozta”, és amelyet a zseniális feltalálóról, a bencés szerzetesről neveztek el. Hozzátette: a család mellett az iskola nyújtja a felnövekvő új generációk számára az ismereteket, megismerteti őket az értékekkel, amit 33 magyar generáció halmozott fel a Kárpát-medencében, és ami ötvöződött az európai kulturális értékekkel.
Kiemelte: olyan iskolában gondolkodnak, „ami embert nevel”, olyan embereket képez ki, akik meg tudják állni a helyüket a legmodernebb kor követelményei között is, és alkotásaikkal hozzá tudnak tenni az eddigi generációk munkájához. Azt kívánta, a felújítás után a tanulók, tanárok vigyék tovább az ismereteket, tradíciókat, és gyarapítsák a magyar kultúrkincseket.
Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte: a kormány számára kiemelten fontosak a fiatalok, ezért döntöttek úgy, megújítják Közép-Európa hajdan egyik legmodernebb iskolaépületét, ráadásul egy új iskolaépülettel a nemzeti vagyon is gyarapodik.
4800 négyzetméteres épületrésszel bővül az iskola (Forrás: jedlik.hu)
Azt is elmondta, a gimnázium fejlesztésének célja, hogy európai szintű oktatási intézmény és kulturális központ jöjjön létre, ami méltó Jedlik Ányos példamutató életéhez, és ami a fiatalokat és Magyarországot is sikerre viszi. Az iskola egy 4800 négyzetméteres új épületrésszel bővül, amiben 11 új szaktanterem egészít ki a főépületben felújított 34 tantermet, emellett 160 fős színházterem, valamint sportcsarnok épül, továbbá új könyvtár és kápolna is.
Az új épületszárny alapkőletételén (Fotó: Balogh Zoltán/MTI)
Németh Szilárd, a Fidesz választókerületi elnöke, honvédelmi államtitkár, jedlikes öregdiák azt mondta, a csepeli diákok megérdemlik, hogy az ország egyik legszebb, legjobban felszerelt iskolájába járjanak, amely megőrzi hagyományait is. Külön méltatta az iskola egykori tanárát, Vermes Miklóst, Muki bácsit, akinek szellemisége áthatotta az intézményt.
Az alapkőbe kerülő időkapszulába az aktuális magyar forint forgalmi érmesorát, a Magyar Nemzet pénteki számát, a JÁG 70. és 75. évfordulójára készített évkönyveit, a tantestületről készült fotót, továbbá jedlikes nyakkendőt és sálat, az alapítás dokumentumait és egyéb, az iskolához kötődő emlékeket, továbbá a csarnok tervdokumentációját helyezték el.
A JÁG felújítási munkálatai tavaly november 18-án kezdődtek meg, ekkor írta alá a projektindító munkaterület-átadási jegyzőkönyvet Medvigy Mihály, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója és Sztankov Attila, a Laterex Épító Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Forrás: pestbuda.hu, MTI
Nyitókép: A bencés alapítású Jedlik Ányos Gimnázium modernizálása során megújul a régi főépület és új iskolaszárnyat is kialakítanak (Forrás: jedlik.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció