A pasaréti templombúcsú június 12-én a Szent Antal-ereklye ünnepélyes kihelyezésével és vesperással kezdődött, másnap többek közt szentségimádást tartottak a papi és szerzetesi hivatásokért, délután vesperás vezette be az ünnepi szentmisét – egyben a hittanos tanév Te Deumát.

A Pasaréti Közösségi Ház kertjében Veres András püspök megáldotta Szent Antal egész alakos szobrát (Fotó: Gieszer Richárd/Pasaréti Ferences Plébánia)

A templombúcsú a Pasaréti Közösségi Ház kertjében folytatódott, ahol Szent Antal ereklyéjének jelenlétében Veres András püspök megáldotta „a kiváló közbenjáró” egész alakos szobrát, Markolt Sebestyén alkotását, majd a gyerekek által hozott különféle virágokat (többek között rózsákat, liliomokat). Ezt követően a gyerekek a püspök elé járultak, aki mindegyikükre áldást adott, a Szent Antal-ereklyével érintve őket – írja a magyarkurir.hu.

Az új Szent Antal szobor (Fotó: Gieszer Richárd/Pasaréti Ferences Plébánia)

A kertben felállított szobor alkotója Markolt Sebestyén, volt szentendrei ferences diák rövid ismertetőt tartott a Szent Antal-szoborról. Mint mondta, a mű alapgondolata a szent egyik attribútumát, a halakat felhasználva a tanító Egyházról szól, azt szimbolizálja: a hívekkel egy „közegben”, köztük élve, őszinte szavakkal zajlik az örömhír hirdetése. A másik üzenet pedig az, hogy az Istennel töltött idő a legnagyobb kincs.

A szobor posztamensén a liliommozaikok a hét napjait szimbolizálják, a szobron látható hét hal a hét emberi életállapotot jelképezi a születéstől kezdve Isten jelenlétének radikális megéléséig, kilépve az időben zajló sodródásból. Szent Antal alakja Isten végtelenül szerető és adakozó jelenlétére utal – mondta a művész.

Budapesten ez immár a 20. Szent Antal-ábrázolás, az alkotások jó része templombelsőben található, köztük a Szent István-bazilikában. Készített Szent Antal-szobrot Damkó József, Ohmann Béla, Pátzay Pál, Krasznai Lajos is, Ferenczy Béni is.

Forrás: magyarkurir.hu, Pestbuda

Nyitókép: Szent Antal-szobrot avattak Pasaréten​ (Fotó: Gieszer Richárd/Pasaréti Ferences Plébánia)