Az V. kerületben, a Bástya utca 18. szám alatt egy kis, kétszintes épület áll, amely méretével és nem túl szép állapotával kissé kilóg a környezetéből. Talán ezért is gondolhatta a tulajdonosa, hogy nem lesz nehéz megszerezni a bontáshoz a hatóság jóváhagyását. Ám Budapest Főváros Kormányhivatala két hónappal ezelőtt, augusztus közepén elutasította a kérelmet, azaz nem járult hozzá a bontáshoz.

Az V. kerület, Bástya utca 18. szám alatti épület bontásához nem járult hozzá a hatóság (Fotó: Google maps)

El szeretné bontani a tulajdonosa a VII. kerületi, Dohány utca 31. alatti házat is. A Nagykörúton belüli egyemeletes ingatlan legnagyobb értéke a hatalmas telke és a széles utcafrontja: a ház emeleti szintje 13 ablakkal néz az utcára. Mindkét oldalán négyemeletes szomszédok állnak, s emellett udvari szárnya is van, s a telekre feltehetően a szomszédos tűzfalak magasságáig lehet építkezni.

 A Dohány utca 31. alatti ház (balra) benyújtották a bontási kérelmet (Fotó: Google maps)

A VI. kerület, Vörösmarty utca 47/b alatt áll egy kis egyemeletes ház, itt az épületrész bontására kért engedélyt a tulajdonosa. A kis kétszintes épület eltörpül a szomszédságában álló hatalmas, háromemeletes szecessziós palota mellett. A Vörösmarty utca 49–51. szám alatt ugyanis egy iskola áll, amely több mint száz évvel ezelőtt a budapesti református egyház skót elemi és polgári leányiskolájának és leánynevelő intézetének épült, a terveket 1909-ben hagyták jóvá. Jelenleg a Vörösmarty Mihály Általános Iskola működik benne.

A Vörösmarty utca 47/b alatt egy kis egyemeletes ház áll, az engedélyt épületrész bontására kérték (Fotó: Google maps)

A Vörösmarty utcai kis épület másik oldalán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének irodaháza található, ide a MÚOSZ azt követően költözött, hogy 2006-ban eladta, majd két év múlva el is hagyta az Andrássy út 101. alatti egykori székházát.

A IX. kerület, Tűzoltó utca 33/c épülettel kapcsolatosan is benyújtották a bontási engedélyezési eljárást elindító kérelmet, ám az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat közzétévő hivatalos portálon, az ÉTDR-en szereplő információkból nem derül ki, hogy az egész épületet bontanák, vagy esteleg csak bizonyos részeit.

A IX. kerület, Tűzoltó utca 33/c épület (Fotó: Google maps)

A IX. kerületben, a Vágóhíd utca 10. szám alatt egy háromszintes egykori bérházat bontanának, a szomszédos 12. szám alatti területre már idén év elején kiadták a bontási engedélyt. Az épület a volt marhavágóhíd közvetlen közelében áll, a környéken, a Vágóhíd utca páros és páratlan oldalán is sok száz lakást építenek, és a volt bérház e jelentős beruházások útjában áll. 

Lebontják a Vágóhíd utca 10. szám alatti háromszintes volt bérházat (Fotó: Google maps)

A IX. kerületi önkormányzat először 2021 júniusában, majd 2021 szeptemberében egyfordulós pályázaton eladásra hirdette meg a Vágóhíd utca 10. alatti épületet. A kiírásban azt írták: a pályázat célja, hogy „Ferencváros Önkormányzata az ingatlan értékesítésével hozzájáruljon az épített környezet minőségének javításához”.  A szeptemberben benyújtott kérelemre még nem érkezett meg a hatóság választa.

A bontandó ház melletti, Vágóhíd utca 12. szám alatti kivett üzemi terület megnevezésű, 11 905 négyzetméteres ingatlanra vonatkozóan azonban már megérkezett az építési engedély: 508 lakás és 7 üzlet épül a hatalmas telken, e szerény, régi, bontandó épület szomszédságában.

Nyitókép: A IX. kerületi Vágóhíd utca 10. szám alatti háromszintes ház is bontásra vár (Fotó: Google maps)