
Keresés az archívumban
Megváltoztatták a budapesti hidak színeit
2020. április 5. 15:00
Az első budapesti autóbuszokról szóló cikkünkhöz kapcsolódva merült fel nemrég, hogy milyen színűek is voltak a járművek az induláskor. Azonban nemcsak a fővárosi buszok színe változott az idők folyamán, hanem a budapesti Duna-hidaké is.
Budapesti napló: Egy szobor ellen kíséreltek meg merényletet elkövetni 1895-ben
2020. április 3. 9:00
E heti időutazásunkban szó lesz Pest egykor leggyűlöltebb épületéről, Buda leggyűlöltebb szobráról, de két olyan hőst is bemutatunk, akiket a mostani járvány idején is érdemes emlékezetünkbe idézni.
Ötvenéves a 2-es metró – Megváltoztatta Budapest életét az új közlekedési eszköz
2020. április 2. 13:00
Ötven évvel ezelőtt, 1970. április 2-án Budapesten elindult a 2-es metró első szerelvénye. Így 74 évvel a millenniumi földalatti vasút átadása után megnyílt a második vonal is a földfelszín alatt. Évtizedekig tervezték, évtizedekig építették, és alapjaiban változtatta meg Budapest életét.
A századfordulós Budapest megörökítője – 175 éve született Weinwurm Antal fotográfus
2020. április 1. 15:00
Idén ünnepeljük Weinwurm Antal fényképész születésének 175 évfordulóját, aki kortársa, Klösz György mellett talán kevésbé ismert, róla nem született tanulmány, cikk, képes album, pedig ő is felvételek százain örökítette meg a kiegyezés után rohamos fejlődésnek induló, világvárossá formálódó Budapestet. Számos középületről, társadalmi eseményről készített fényképet, amelyek a korabeli újságokban is megjelentek.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait
2020. március 31. 18:00
Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Szent István-terem: az Árpád-házi királyokat ábrázoló Zsolnay-pirogránit képekből már négy elkészült
2020. március 31. 13:00
A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
55 évvel ezelőtt robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren
2020. március 29. 11:00
Senki sem tudja pontosan, hogy miért kellett felrobbantani a régi Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren. A város és az ország vezetőinek a térrel tervei voltak, a Nemzeti Színházzal viszont nem. Hivatalosan a nagyszabású városfejlesztési elképzelésekre hivatkoztak, ám Budapest lakói politikai okokat sejtettek a döntés mögött.
A járványok világáról indított blogot a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
2020. március 28. 14:00
A régi korok legfélelmetesebb fertőzéseit és a járványok történetét ismerhetjük meg A járványok világa című új blog bejegyzéseiben, amelyeket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum munkatársai írnak.
A Libegő fél évszázados múltja: kiállítás nyílt a Hegyvidéken, de a járvány miatt nem látogatható
2020. március 28. 11:00
Mától a Libegő is bezárt a koronavírus-járvány miatt. Ez a különleges, drótkötélpályás hegyi felvonó, amely a turisták, kirándulók kedvence, idén augusztusban ünnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a múltjáról a BKV Zrt. jóvoltából a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben. Mivel a járvány miatt jelenleg az sem látogatható, itt mutatjuk be az alig több mint 1 kilométeres pályáján 262 méternyi emelkedőt áthidaló közlekedési eszközt, Budapest egyik látványosságát.
Budapesti napló: A „dúsan javadalmazott” orvosokról és Budapest épülő-újjáépülő kórházairól
2020. március 27. 9:00
Ezen a héten a PestBuda sajtószemléjében szó lesz a kórházként működő Ludovikáról, az épülő Szent János Kórházról és a Fiumei úti Magdolna Kórházról is. És persze az is kiderül, ki, mikor és minek kapcsán beszélt „dúsan javadalmazott” fővárosi orvosokról.
Egész Budapest Zsolnay kerámiákkal van tele – 120 éve halt meg a főváros díszítője
2020. március 25. 17:00
Százhúsz éve hunyt el Zsolnay Vilmos, a magyar iparművészet kiemelkedő személyisége, akit a legnagyobb magyar fazekasnak hívtak kortársai. Neve egybeforrt Magyarország legjelentősebb kerámiagyárának XIX. századi történetével. Zsolnay Vilmos baráti kapcsolatot ápolt korának neves építészeivel, Steindl Imrével, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, akik budapesti épületeiken előszeretettel alkalmazták a gyár építészeti kerámiáit.
Új tulajdonosa van a Lánchíd Palotának, Ybl Miklós épületének
2020. március 25. 12:00
A Lánchíd Palota 1869-ben épült fel, Ybl Miklós tervei szerint, tavaly ünnepelte 150. születésnapját. A hányatott sorsú műemlék épületet megvásárolta a Nemzetközi Beruházási Bank, ez lesz mostantól budapesti székhelye.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben?
2020. március 24. 10:00
A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Még egy tábla sem jelzi a Soroksári úton, hogy ott éltek évtizedekig az 1848-as hős honvédek
2020. március 23. 14:00
A mai Soroksári út 114. szám alatt 1872 októberében nyílt meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban részt vett, idős honvédek számára épült menház. Az intézmény létrejöttét többéves előkészítő munka előzte meg. Az 1867-es kiegyezés után számos honvédegylet alakult szerte az országban, hogy a szabadságharc emlékét ápolják, de a csatákban elesett katonák hozzátartozóinak megsegítését, illetve a még élő, volt honvédek ellátását is célul tűzték ki.
Gyönyörű fürdői vannak Budapestnek, a víz világnapján a legszebbeket mutatjuk be
2020. március 22. 15:00
Budapest vízben gazdag város. A Duna mellett számos forrás található a főváros területén, amelyek között nagyon sok a gyógyvíz. Ez már évszázadok óta így van. A víz világnapján cikkünkben jártuk körbe a legszebb fürdőinket, ha már a járványügyi veszélyhelyzet miatt a valóságban ezt nem tehetjük meg.
Holland és angol tervezők hídja épül meg Budapesten
2020. március 21. 15:00
Eldőlt végre, melyik híd épül meg legközelebb Budapesten. A főváros és a kormány is egyetértett abban, hogy a korábban felmerült lehetőségek közül a Galvani út folytatásában tervezett dunai átkelőt kell elsőként megvalósítani. E hídra már látványtervek is készültek, azaz tudjuk, hogyan fog kinézni. A tervezőt nemzetközi pályázaton választották ki, a győztes híd egy holland és egy brit cég közös munkája.
Ötletpályázat a nemzeti összetartozás emlékművére
2020. március 20. 16:00
A nemzeti összetartozás emlékművének az elkészítésére várják a pályaműveket, amelyeknek témája a trianoni békediktátum eseményének allegorikus ábrázolása. Az alkotás mondanivalója kapcsolódhat a magyarság nemzettudatának szimbólumvilágához, a történelmi Magyarországhoz, a műnek a magyar nemzet egységének üzenetét kell hordoznia.
Budapesti napló: Száz évvel ezelőtt is felvásárolták az élelmiszert a pesti polgárok
2020. március 20. 9:00
Boltok megrohanása, futárokra vonatkozó speciális rendelkezések bevezetése, hirtelen fellendülő kertészkedés, tisztasági verseny. Budapest történelmében vannak visszatérő epizódok. De ne aggódjanak! Ezen a héten csak olyan híreket válogattunk a PestBuda lapszemléjébe, amelyek nem nyomasztóak.
A legrettegettebb járvány nyomai máig fellelhetők Budán és Pesten
2020. március 19. 15:00
A pestis ellen régen nem volt orvosság, védekezni nem, legfeljebb elmenekülni lehetett előle. És persze fohászkodni. Így amikor elvonult, a hálás lakosság hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel állított emléket égi segítőinek.
A 150 éves Budavári Sikló különleges megoldásai – 45 mázsa rakománnyal is működödött a tartalék fék
2020. március 17. 14:00
Idén 150 éves a Budavári Sikló. A világ második ilyen jellegű szerkezete 1870. március 2-án nyílt meg a magyar fővárosban. Eredeti kialakítása alapvetően eltért a mostani megoldástól, hiszen másutt volt a meghajtása, és a korszaknak megfelelően gőzgép működtette. Azonban több előremutató műszaki megoldás is jellemezte Pest-Buda új közlekedési eszközét.
A hajóhidat és az utakat is lezárták a kolerajárvány miatt Pest-Budán 1831-ben
2020. március 16. 10:00
Döbbenetes, megrázó és mindenki életét megváltoztató döntések születnek a napokban. Karantén, lezárás, közlekedési korlátozások, olyan intézkedések, amelyeket a legtöbbünk csak könyvekből és filmekből ismer. Ma ez az életünk része, reméljük, csak átmenetileg. A hasonló intézkedések azonban nem új keletűek, nagyon régre nyúlnak vissza. Az 1831-es kolerajárvány idején a hajóhidat is lezárták Pest-Budán, ami miatt pánik tört a városban, a katonaságot is be kellett vetni.
Járjuk be együtt a március 15-i forradalom helyszíneit!
2020. március 15. 10:00
Idén ugyan sajnálatos okok miatt elmaradnak az 1848. március 15-ére emlékező központi ünnepségek, de virtuális sétánkon bejárhatjuk azokat a helyszíneket, amelyeket a forradalmi tömeg azon a borongós szerdai napon érintett. Így végigkövethetjük és feleleveníthetjük 1848. március idusának a magyar történelmet meghatározó eseményeit. Sétáljanak velünk Pest és Buda utcáin!
Az 1848–49-es szabadságharc hőseit jelképezte, de az 1944–45-ös ostromban elpusztult az Öreg honvéd
2020. március 14. 11:00
A Horvay János alkotta hófehér Kossuth-szoborcsoport, amely Kossuth Lajost az első felelős magyar kormány tagjainak körében ábrázolja, hosszú évtizedes kihagyás után ma újra az Országház előtt áll. A szoborcsoport viszontagságos történetébe egy olyan szoboralak is beletartozik, amelyről ugyan az alkotó kitüntetett figyelemmel és szeretettel beszélt a szobor elkészítésének éveiben, azonban a végleges kompozícióban mégsem kapott helyet. Az Öreg honvéd szobra végül a Buda ostrománál 1849. május 21-én hősi halált halt honvédek emlékműve lett.
Budapesti napló: Andrássy Gyula magánadományából is segélyezték a '48-as honvédeket
2020. március 13. 9:00
Március tizenötödike a nemzeti függetlenség és szabadság ünnepe, amely oly erősen él a magyarság emlékezetében, hogy se elfeledtetni, se betiltani nem tudta igazán soha semmilyen rezsim. Pedig voltak rá kísérletek. E heti lapszemlénk több olyan évet is érint, amelyben az éppen regnáló hatalom puskaporos hordónak tekintette a forradalom emléknapját.
A 120 éves Adria-palotában jártunk – Hamarosan felébredhet Csipkerózsika-álmából a szép épület
2020. március 12. 12:00
A Szabadság téren álló impozáns palota története 120 évvel ezelőtt, 1900 márciusában kezdődött. Írásunk azonban nemcsak a jeles évforduló, hanem a közelgő felújítás miatt is aktuális, szerencsés véletlen, hogy az épület 120. évfordulóját követve kezdhet ébredezni Csipkerózsika-álmából.
Egy különleges művészeti alkotás a budai Várból – Miért készült, és mit ábrázol az újjáépített Főőrség bronzkapuja?
2020. március 11. 14:00
A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
A klasszicista Pest építésze volt – 225 éve született Kasselik Ferenc
2020. március 9. 10:00
Kasselik Ferenc az egyik legtöbbet foglalkoztatott építész volt a XIX. század eleji Pesten. Munkáival, amelyeknek száma meghaladta a négyszázat, jelentősen hozzájárult a klasszicista városkép kialakulásához. A magánépítkezések és bérházak mellett számos épületet tervezett építészként a főváros megrendelésére, építőmesterként pedig a munkálatok irányításában is részt vett. Legkiemelkedőbb alkotásai között van az egykori Nemzeti Zenede épülete a Semmelweis utcában, a Hild József által 1863-ban átépített és azóta lebontott régi pesti Városháza és kivitelezőként a maga idejében is kétes megítélésű Gellért-hegyi Citadella.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten
2020. március 8. 9:00
Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást
2020. március 7. 14:00
Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Budapesti napló: Az ezerarcú pesti nő
2020. március 6. 9:00
Anyák, lányok, nővérek, feleségek. Munkások és művészek. Harcosok és védelmezők. A Budapesti napló e heti lapszemléjében női sorsokat ismerhetünk meg a főváros 150 évéből. Szereplőink között lesz metróvezető, színésznő és politikus is. Megjelennek hétköznapi hősnők, és olyanok is, akikről azóta teret vagy rakpartszakaszt neveztek el.
105 évesek Budapest első buszai – Kistarcsán készült, és kék színű volt az Andrássy úton elinduló, XX-2-es rendszámú jármű
2020. március 5. 9:00
Budapesten aránylag későn, csak 1915-ben indult el a buszközlekedés, annak ellenére, hogy a közönség és a főváros vezetői már évekkel korábban szerettek volna autóbuszokat látni a főváros útjain.Elsőként egy sárga színű elektromos, majd egy kék színű benzines járművet sikerült beszerezni.
Régészeti parkot és látogatóközpontot alakítanak ki a római limes magyarországi szakaszán
2020. március 4. 17:00
A római limes magyarországi szakaszán régészeti parkot, látogatóközpontot és egy információs centrumot alakítanak ki. A nagytétényi Campona castellum és a verőcei kikötőerőd örökségének fejlesztését tervezik. A nagytétényi római castellum parkosított területén egy római lovastábort építenek fallal, kilátóhellyel, tornyokkal határolva, a tábor épületeit, főútjait is bemutatva.
A többször elrontott szoborfelirat – 70 éves késéssel javították ki Rákóczi kiáltványának híres mondatát
2020. március 4. 11:00
II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra az egyetlen alkotás a Kossuth téren, amely a felavatása óta a helyén áll, rajta kívül ez az Országház környezetében álló egyik szoborról sem mondható el. Azonban a monumentális mű gránittalapzatának szövegét ma nem abban a formában láthatjuk, ahogy állításakor felvésték. A szobor latin felirata évtizedeken át vita tárgya volt, és időről időre megjelent e téma a napilapok hasábjain.
Folytatják a faültetést Csepelen
2020. március 3. 14:00
Harminc őshonos fát ültettek el önkéntesek segítségével Csepelen, a Dunadűlő út melletti területen. Az országos faültetési kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a klímavészhelyzetre és a környezet tudatos óvására az erdőterületek növelésével.
Görgei Artúr főhadiszállásai Budán
2020. március 3. 9:00
A közelmúltban emléktáblát avattak Görgei Artúr egykori főhadiszállásának helyszínén, ahol jelenleg a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika található. Ez volt Görgei első főhadiszállása a három közül Buda 1849-es ostroma idején. A szabadságharc történetének talán az egyik legfontosabb epizódja volt a május 4. és 21. közötti ostrom, amely alatt a magyar hadsereg fővezérének mindhárom irányítóközpontja a jelenlegi XII. kerület területén helyezkedett el.
Neves építészek tervezték a Semmelweis Egyetem klinikáit – Külföldi tanulmányutat rendelt el a miniszter
2020. március 2. 12:00
Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, miként kezdték meg a modern fővárosi kórházak a működésüket. De abban az írásban nem tudtuk megemlíteni a budapesti egészségügyi ellátás egyik legfontosabb résztvevőjét, a Semmelweis Egyetemet. Az Európa ötven legrangosabb felsőoktatási intézménye közé tartozó egyetem nemcsak a hazai orvosképzés csúcsát képviseli, hanem klinikahálózatával a fővárosi betegek tömegeit is ellátja. Cikkünkből kiderül: a Semmelweis Egyetemhez tartozó, úgynevezett belső klinikai tömb épületeit is neves építészek tervezték.
Harminc éve döntötték el, hogy Lenin szobrát nem állítják vissza a Felvonulási térre
2020. március 1. 9:00
Egykor minden szocialista városban állt egy Lenin-szobor, lehetőleg a település fontosabb terén. Budapesten az egykori szovjet diktátort, a bolsevik puccs vezéralakját ábrázoló alkotást a Felvonulási téren állították fel 1965-ben. A szobor még 25 évet sem töltött a helyén, felújításra hivatkozva szállították el a rendszerváltás hajnalán, és 1990-ben az is eldőlt, hogy már nem térhet vissza.
230 évvel ezelőtt tért haza a Szent Korona
2020. február 29. 12:00
Buda elöljárósága elrendelte a középületek és a magánházak díszkivilágítását, fénylő transzparensek felállítását, népünnepély tartását, s mindenki a lehető legbuzgóbban hajtotta végre e rendelkezéseket. Az egész város lázban égett, a polgárok és a nemesek új ruhákat csináltattak maguknak. A város teljes vezetősége díszbe öltözötten sorakozott fel a Bécsi kapunál, 18 mozsárágyúból 70 díszlövést adtak le a Szent Korona hazatértét köszöntve, 1790-ben.
150 éves a Városligeti Műjégpálya
2020. február 28. 15:00
A kontinens legrégebbi és legnagyobb szabadtéri jégpályája hivatalosan 150 éve, 1870-ben nyílt meg a korcsolyázás szerelmesei előtt, története pedig igen fordulatos. Cikkünkből kiderül, hogy a jól ismert épületnek nem egy, hanem két elődje is volt, és hogy a városligeti korcsolyázás valójában nem is 150, hanem 190 éves.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen?
2020. február 28. 9:00
1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
Kiírták a pályázatot a HÉV-ek meghosszabbításának és felújításának megtervezésére
2020. február 27. 10:00
Kiírták a tervezői pályázatot a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV felújítására, bizonyos vonalak meghosszabbítására, összekapcsolására, föld alá vezetésére. Ma csak Budapest környezetében működnek HÉV-ek, holott valamikor az egész országot behálózták a helyiérdekű vasutak.
Széchenyi Ödön Párizsból hozta a gőzsikló ötletét – 150 éve avatták fel a Budavári Siklót
2020. február 26. 14:00
Európában a párizsi felvonó után ez volt a második ilyen szerkezet. A Budavári Siklót 1870. március 2-án avatták fel, nagy sikert aratott. „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve" – írták róla a lapok.
80 éve nevezték el a honfoglaló fejedelemről az Árpád hidat, amely az avatáskor mégis Sztálin nevét kapta
2020. február 25. 9:00
Az Árpád hidat már 10 évvel átadása előtt, 1940-ben elnevezték, hogy azután mégse azzal a névvel adják át, ugyanis a kommunizmus közbeszólt.
A Szervita téren jártunk – Új belvárosi tér születik
2020. február 24. 13:00
Új tér születik Pest belvárosában, nem gyakori ez egy történelmi nagyváros életében. A Belváros nagy része még őrzi a középkori, kora újkori utcahálózatát, szerkezetét.
35 éve épült a Budapesti Kongresszusi Központ
2020. február 22. 9:00
35 éve nyitotta meg kapuit a Budapesti Kongresszusi Központ, amellyel az akkori Magyarország a kongresszusi turizmus piacára kívánt betörni. A 2000 fős épület sokáig Budapest egyetlen, valóban vállalható konferencia-helyszíne volt.
Görgei-emléktáblát avattak a XII. kerületben
2020. február 21. 14:00
A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán újraavattak egy eredetileg 1927-ben állított emléktáblát. Az épület helyén 1911-ig a Remetéhez címzett vendéglő állt, amely 1849-ben a budai Várat ostromló honvédsereg főhadiszállása volt.
40 év után átépül a KöKi
2020. február 20. 9:00
A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
175 éve született Jahn József, Budapest ismeretlen építésze
2020. február 19. 9:00
Jahn József neve valószínűleg csak keveseknek cseng ismerősen. Pedig az általa tervezett épületekkel számos helyen lehet találkozni a pesti belvárosban. Klasszikus bérházai ma is meghatározzák fővárosunk képét. A kívülről többnyire egységes formát mutató házakat igazán belül tette izgalmassá: a körfolyosó helyett lépcsőházzal és reneszánsz hatást mutató loggiával, árkádos, épített könyöklős közlekedőcsarnokkal tervezte bérházait, így azok udvarai sokkal impozánsabb hatást keltenek.
155 éve született Csók István festőművész – Meg akarta hódítani a világot
2020. február 18. 11:00
Csók István festőművész élete első felében csak rövidebb szakaszokban kötődött a magyar fővároshoz. Párizsból hazaköltözve 1910 és 1917 között Pesten, 1917 és 1923 között Budán, majd újra Pesten élt, ekkor a fővárosban készültek alkotásai. Csók István nemcsak alkotóművész volt, hanem a Szinyei Merse Pál Társaság elnökeként és főiskolai tanárként is aktív közéleti szerepet vállalt.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket
2020. február 17. 9:00
A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.


