Az elmúlt hetekben az országot fenyegető járvány miatt ismét előtérbe kerültek az egészségügyi ellátórendszer felkészültségének, kapacitásainak kérdései. A híreket hallgatva az a benyomásunk támadhat, hogy valamilyen közelmúltbéli adósságról van szó, amelyre az utóbbi években nem fordítottunk elég figyelmet. Pedig Budapest történelmét végigkísérik az egészségügyi intézmények kialakítása, elhelyezése és működtetése körüli viták, ahogyan folyamatos volt a kórházak építése és újjáépítése is. E heti lapszemlénkben ilyen témájú cikkekből válogattunk.
A Ludoviceum adassék át rendeltetésének!
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a Ludovika – vagy másik nevén a Ludoviceum – épületébe költözött a katonai kórház. A kiegyezésig természetesen nem volt lehetőség arra, hogy Magyarországon katonai kiképzés folyjon, azt követően viszont szükségessé vált, hogy a Ludovikában ismét tiszteket képezzenek, tehát a kórház „útban volt.” A Hon 1870. március 9-i száma idézi Várady Gábor országgyűlési képviselő előző napi felszólalását az Országgyűlésben:
„Csupán egy körülményre kívánom a t. ház figyelmét fölhívni: Budán egy nagyszerű katonai kórház van épülőben, ezen kórházra a közös hadügyministerium költségvetése szerint 1.235,600 frt. van előirányzatba téve 1870-re. Ezen kórházra már 1867-ben 150,000 frt utalványoztatott, de akkor ki nem adatott, 1869-ben a delegatio 1870-re 200,000 frtot szavazott meg. Ha az volna a szándék t. ház, hogy a ludoviceumi akadémia akkor adassék át rendeltetésének, midőn ezen katonai kórház Budán fölépül, mely a terv szerint 3 év alatt lesz fölépítendő, a hová aztán a Ludoviceumban levő kórház átszállítandó lenne, akkor a törvény végrehajtását, s az interpellátiókra adott ígéretek beváltását illetőleg vajmi szomorú kilátásunk lehet.”
A Ludovika épülete 1880 körül, Klösz György felvétele (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Az a bizonyos kórház, ami ekkor éppen épülőben volt, a Krisztinavárosban, a Királyhágó utcában létesült, 1872-ben adták át. Sajnos a II. világháború pusztításai ezt az épületet sem kímélték: Budapest ostroma alatt megsemmisült. Az épületről és a terület későbbi sorsáról, az ide tervezett új kórházról a PestBuda egyik korábbi cikkében olvashatnak bővebben.
A krisztinavárosi katonai kórház egykori épülete (Illusztráció: Vasárnapi Ujság, 1872.augusztus 18.)
A dúsan javadalmazott fővárosi orvosok
Létezett olyan időszak Budapest történetében, amikor az orvosok „dúsan voltak javadalmazva”? Nos, ez nézőpont kérdése. Mindenesetre talán nem véletlen, hogy ez a kifejezés éppen 1895-ben fordul elő a sajtóban, a boldog békeidőkben ugyanis egészségügyre és oktatásra is több jutott. A Pesti Hírlap 1895. március 21-én így számol be erről:
„Perczel belügyminiszter, ki a főváros tanerőitől sem sajnálta a jobb fizetést, a közkórházak orvosi és gondnoki személyzete iránt is elég előzékenynek mutatkozott és jóváhagyta a fizetések rendezését. Az ötödéves korpótlékot azonban megtagadta, még pedig arra hivatkozva, hogy a fővárosi kórházak személyzete már is dusabban van javadalmazva, mint az országos és egyéb nyilvános jellegű gyógyintézetek személyzete, munkaköre pedig aránylag csekélyebb és kevésbbé fárasztó. Egyáltalán szükségesnek tartja a miniszter a fővárosi közkórházak adminisztrációjának egyszerüsitését és a helyes takarékosságra is figyelmet fordító újjászervezést” – írja a lap. Tehát nem objektíve kerestek nagyon sokat a fővárosi orvosok, csak vidéki kollégáikhoz viszonyítva.
És ami az ellátórendszert illeti, az is bővült ezekben az években: a Pesti Hírlap március hónapban több lapszámban arról számol be, hogy folyamatban van a budai fogaskerekű melletti új kórház, a későbbi Szent János Kórház építése. És ha mostanában sok idejük van olvasni, nos, erről a kórházról is írtunk már a PestBudán.
A Szent János Kórház 1905-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 115781)
Átadták a Chevra Kadisa Szeretetkórházát
1920. március 16-án arról számol be a Pesti Hírlap, hogy új kórházat nyitott a Chevra Kadisa: „A most már ujabb humánus hivatásának át is adott épületet 1912-ben emelték a legmodernebb berendezéssel, a hygiena minden követelményeinek figyelembevételével. Épen ezért és a pénzügyi helyzetre való tekintettel dr Szabó Sándor tisztifőorvos és dr Wenhard János egyetemi tanár, közkórházi igazgató véleményező javaslata alapján a népjóléti miniszter megengedte, hogy az intézmény kórházi jelleggel a közegészségügy és a közönség szolgálatába állhasson. A kórház azok számára ad menedéket, akik a túlzsúfolt közkórházakba érthetőleg nem kívánkoznak, de a magánszanatóriumok nagy költségeit nem bírják. A szeretetkórház igazgatója dr Farkas Dániel, belgyógyásza dr Kövessi Géta, nőorvosa dr Pauncz Sándor, fülgyógyásza dr Fleischmann László főorvosok” – írja a lap.
A Lajta Béla által tervezett Szeretetház épülete az Amerikai út 57. szám alatt 1928-ban. Ma az Országos Idegtudományi Intézet működik itt (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum, Reiffenstein Bruno felvétele).
Helyreállítják a Magdolna Kórházat
1945. március 19-én a Szabadság részletesen beszámol arról, hogy az OTI Magdolna Kórháza, illetve az itt dolgozó orvosok, itt gyógyuló betegek milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül az ostrom és a nyilasrémuralom alatt.
„A műtő, a kórtermek hasznavehetetlenekké váltak s az orvosok és az ápolószemélyzet hősi munkája kellett ahhoz, hogy ez a fontos munkás egészségügyi intézmény ismét teljesíteni tudja hivatását. – Az ostrom idején a betegeket a pincében kellett elhelyezni – mondotta munkatársunknak Dániel tanár – és ezek még most is ott vannak. Remélhetőleg azonban már nem sokáig, mert a kórtermek tatarozása befejezéshez közeledik. A kórház pincéjében 360 betegünk volt s ez a létszám most 170-re apadt. Műtőinket is rendbehoztuk. Most már van villanyunk és így működhetik a röntgenosztály, ami lehetővé teszi, hogy minden baleseti sérültet felvehessünk” – írja a lap, amely arról is beszámol, hogy az ostrom során a legtöbb orvosi műszert elvitték vagy elpusztították.
Az OTI központi épületének később visszabontott tornya 1931-ben (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum, Kinszki Imre felvétele)
Az OTI központi épülete a toronyból 1931. január 15-én (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum, Kinszki Imre felvétele)
Digitális diagnózisok
A gyors diagnózisok felállítása 1970-ben is foglalkoztatta a sajtót. A Népszabadság március 15-i száma például arról számol be, hogy „az Orvosi Műszerügyi Intézetben előrehaladott stádiumban tartanak a kísérletek a számítógépek diagnosztikai hasznosítására. Mint azt dr. Horvai Ervin, az ORMI igazgatója elmondotta, az intézet nemcsak a hazai és külföldi orvosi műszerek, gépek minősítésével foglalkozik, hanem távlati fejlesztési munkát is végez. Egyebek között a számítógépek alkalmazásának lehetőségeit kutatják a szembetegségek, illetőleg az érrendszeri megbetegedések diagnosztikájában.”
A cikk ezután részletesen bemutat egy szemvizsgálatot, de megnyugtatja az olvasót: a számítógép sosem fogja helyettesíteni az orvost, a diagnózis alapján ugyanis nem a gép, hanem az orvos dönt minden esetben.
Tömő utca 25–29. SOTE (ma Semmelweis Egyetem) I. Sz. Szemészeti Klinika 1970-ben (Forrás: Fortepan/Semmelweis Egyetem Levéltára)
„Óvatos becslések szerint egy-két év múlva a szemészetben, a szívgyógyászatban és az érrendszeri megbetegedések kezelésében mindennapos lesz a számítógépes diagnózis. S ezzel párhuzamosan tervezik a kórházi laboratóriumok mindinkább növekvő számú vizsgálatainak automatizálását is. Gondoljuk csak el, hogy a most egy hétig is eltartó kórházi kivizsgálás egy-két napra rövidül. Bár már itt tartanánk” – zárja sorait a cikk szerzője.
A kórházi férőhelyek leépítése
„Budapesten jelenleg 28 ezer kórházi ágy van, ezek közül 16 ezer a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában” – írja a Népszabadság Budapest melléklete 1995. március 7-én. A lap ugyanakkor arról is beszámol, hogy a tervek szerint ezeknek a férőhelyeknek a 20-25%-át le fogják építeni, és az ellátórendszert is átszervezik, mert az pénzügyileg fenntarthatatlan, a betegek jelentős része pedig nem betegsége miatt fekszik benn a kórházban, hanem mert otthoni ápolásra szorulna, viszont nincs, aki ellássa.
Éppen ezért a cikk szerint szükséges a szociális otthonok kapacitásának bővítése. S hogy mely osztályokat érintette volna elsősorban a leépítés? A sebészetet, a gyermekgyógyászatot és a szülészetet. Ez utóbbinál ugyanis a kapacitás a Ratkó-korszakra volt méretezve, de a ’90-es évekre a születések száma jelentősen csökkent.
A fővárosi kórházi ágyak 20-25 százalékának megszüntetését tervezték 1995-ben (Fotó: Népszabadság, Budapest melléklet, 1995. március 7., Boros Jenő felvétele)
E heti lapszemlénk végéhez érkeztünk. Meg kell jegyezzük, hogy ezekben a napokban különösen érdekes az 1945-ös ostrom után közvetlenül megjelenő cikkeket olvasgatni. Akkor egy romjaiban heverő, teljesen elpusztult város életét kellett alapjaiban újraszervezni. Nem volt víz, nem volt áram, nem voltak alapvető élelmiszerek sem. Nem volt közlekedés, megsemmisült a lakóházak jelentős része is, és nem állt rendelkezésre semmilyen távközlési infrastruktúra, amelynek segítségével a háborúban egymástól elszakadt családtagok tarthatták volna egymással a kapcsolatot. És igen, járványok is fenyegették a lakosságot. Akármilyen nehéz helyzetben is vagyunk most, erőt adhat számunkra, hogy a főváros és polgárai túlélték az 1945-ös ostromot, túlélték a pusztítást, és összefogással, fegyelmezett munkával újra fel tudták építeni Budapestet.
Nyitókép: Az OTI központi épülete 1948-ban. Itt működött 1945-ben a Magdolna Kórház (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció