A reformkorban, 1828-ban Pécsett született Zsolnay Vilmos, akinek élete a század végéig, 1900-ig ívelt. Önmagát szerényen csak fazekasmesternek nevezte, kortársai viszont elismerően a „legnagyobb magyar fazekasnak” hívták.
A később világhírűvé vált kőedénygyár létrejötte Zsolnay Vilmos apja, Zsolnay Miklós (1800–1880) nevéhez kötődik, aki a XIX. század derekán megvette a Somogy megyei Lukafán az 1846 óta működő kőedénygyárat, és 1852-ben a berendezéseket Pécsre szállíttatta. Zsolnay Miklós Pécsett nagyobbik fia, Zsolnay Ignác (1826–1900) számára a gyár létesítése érdekékében vásárolt 2154 négyszögölnyi területet, ahol „Kőedény és Terracotta gyár” elnevezéssel elindult a termelés.
Zsolnay Vilmos portréja, Székely Bertalan festménye (1894), Zsolnay Múzeum, Pécs
A gépesítés nélküli kis manufaktúra kevés számú munkással 12 éven át gyártott helyi szükségletekre használati edényeket, agyagcsöveket, téglákat és néhány egyszerűbb épületkerámiát, homlokzati díszítőelemet. A Zsolnay Ignác vezette tőkeszegény vállalkozás nem állta az élénkülő versenyt, és rövidesen eladósodott.
Öccse, Zsolnay Vilmos, aki ekkor már sikeres kereskedő volt, átvette a műhelyt 1863-ban. Az elkövetkező években az eszközparkját korszerűsítette, a termelés hatékonyságának növeléséhez gőzgépet alkalmazott. Az „Első pécsi Cement, Samott és Tűzálló Agyagáruk gyára” elnevezéssel 1868-ban saját nevén jegyeztette be a céget. Zsolnay Vilmos az építőipari és a műszaki célú termelést fejlesztette, többek között a kályha- és szigetelőporcelán-gyártást.
A pécsi Zsolnay-gyár korabeli képeslapon (Fotó: zsolnaynegyed.hu)
A pécsi Zsolnay-gyár (Fotó: zsolnaynegyed.hu)
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra bejárata (Fotó: MTI/Sóki Tamás)
Az 1870-es évektől egyre nagyobb figyelmet fordított új anyagok és technikák kifejlesztésére. Így például a díszművek és az igényes étkészletek gyártásához 1874 és 1878 között kidolgozta a „porcellán-fajanszot”, amely a két anyag és technika tulajdonságait ötvözte.
A Zsolnay-gyár önálló építészeti részlegét 1885-ben hozták létre, amely az épületkerámiai megbízások teljesítését irányította. A Városligetben rendezett 1885. évi Országos Általános Kiállításon a gyár kínálatának teljességét, így az épületkerámiákat is nagy sikerrel mutatták be. A Vasárnapi Ujság című hetilap ezekkel ez elismerő szavakkal adózott termékeiknek: „...gyönyörű, elegáns halvány tónusu színeivel bizonyos sajátlagos bájt tud kifejteni a Zsolnay-féle pécsi gyár majolikája”.
Zsolnay Vilmos és családja a pécsi telep parkjában (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1900. április 1.)
Az 1890-es évek elején kifejlesztették a pirogránitot, amely samottőrleményből készített tűzálló, fagyálló anyag; gyárthatják máztalanul, valamint színes majolikamázzal is.
Zsolnay Vilmos iparművészeti fejlesztéseinek középpontjában az 1890-es évek elejétől az eozinmázzal kapcsolatos kutatások álltak. A redukáltan égetett, ezüst-oxid-, illetve réz-oxid-tartalmú, aranyló és bíborszínű fémlüszter máz a középkori arab, a hispániai mór és a reneszánsz kori itáliai műhelyek különlegessége volt. Az angol és francia kutatásokkal versengve Zsolnay Vilmos 1890-től Petrik Lajos (1851–1932) és Wartha Vince (1844–1914) vegyészprofesszorok segítségével foglalkozott a kutatásukkal, amelyet 1896 után önállóan végzett.
A Zsolnay-gyár termelőkapacitásának bővítése érdekében 1895–1902 között Budapesten egy szanitertermékeket és csempeburkolatokat nagy mennyiségben előállító gyárat hoztak létre.
A pesti Zsolnay-gyár az Öv utcában 1970 körül, ekkor az üzem Budapesti Porcelángyár néven működött (Fotó: studiolum.com)
Zsolnay Vilmos gyárának budapesti épületkerámiái nemcsak a „legnagyobb magyar fazekasnak” a dicsőségét hirdetik, hanem azét a korszakét is, amelyben az alkotások megszülethettek.
A Szkalnitzky Antal (1836–1878) által tervezett Fechtig-ház volt az első budapesti épület, amelyet Zsolnay-kerámiával díszítettek. A Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarkán 1875-ben épült ház háromemeletes, amelynek csak a két utcai találkozásánál lévő része hangsúlyos építészetileg. Itt az első emeleti szinten erkélyt találunk, amelynek a konzoljai terrakottából készültek. A Zsolnay-gyár által szállított terrakottaelemeket mára bevakolták, így az épület elveszítette „színes” jellegét.
A Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarkán épült Fechtig-ház: az első budapesti épület, amelyet Zsolnay kerámiával díszítettek (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)
Az Ybl Miklós (1814–1891) által tervezett Várkert Bazár építésénél a pécsi gyár szállította a két árkád majolikakazettáit, az oromzati díszeket és a kerámiavázákat. Az árkádok kerámiadíszei több elemből épülnek fel, fehérkeretű, nyolcszögű nagyobb rombusz és háromszög formájú kisebb elemekből, a nyolcszög és a rombusz formájú elemeket belül virág díszíti.
A Várkert Bazár építéséhez a Zsolnay-gyárból érkeztek az árkádok majolikakazettái, az oromzati díszek és a kerámiavázák (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A Várker Bazár (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A Várkert Bazár kerámiadíszei a 2006-os Zsolnay-kiállításon, a kép 2003-ban készült (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
Zsolnay Vilmos életpályája fontos mérföldkövének tartotta ezt a munkát, amelyet családtagjaihoz írt levelei is bizonyítanak: „A Várkertbazár mennyezete remélem, jól sikerült, csak az egyik barna festék renitenskedik, nem állja a többivel azonos égetési fokot. […] Rengeteg bajom van a majolika-mennyezettel. Ybl sürget, minden mufola ezzel az anyaggal van megtöltve, és valamennyi állandóan üzemben van. A tüzelőházban szinte elviselhetetlen a hőség! [...] Pesti tartózkodásom alatt három napig magam is fenn álltam az állványon, és vezettem a mennyezetmajolikák elhelyezési munkálatait. Sok gondot okozott nekem ez a mennyezet, de most ugyanannyi örömöt hozott. Ybl, Podmaniczky báró, az építészek is Pest-Buda minden kiválósága meg van lepve, elragadtatva és minden várakozáson felül elégedett.”
Az 1880-as évek elejének jelentős megbízása volt az egykori József Műegyetem kerámiadíszeinek elkészítése. Az épületben ma az ELTE Bölcsészettudományi Kara található a Múzeum körút 6–8. szám alatt.
Az egykori József Műegyetem épületében ma az ELTE Bölcsészettudományi Kara működik Múzeum körút 6–8. szám alatt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Zsolnay díszítőelemek a homlokzaton (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Az ablakok ívháromszögeiben a Műegyetemen tanított tantárgyakat jelképező allegorikus figurák láthatóak, párosával elhelyezve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Az építtető, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1881-ben adott megbízást Zsolnay Vilmosnak, miután az építész Steindl Imre (1839–1902) személyesen járt a pécsi gyárban. A kétemeletes épület külső homlokzatán az első emeleti szinten dísztégla borítás, míg a második emeleti szinten az ablakoknál a Zsolnay-gyár által készített, a gyár saját tervezője, Klein Ármin (1855–1883) által mintázott szobrok találhatóak. A konzolos főpárkány alatt a második emeleten a nagy, íves lezárású ablakokat jón terrakottapilaszterek tagolják. Az ablakok ívháromszögeiben a Műegyetemen tanított tantárgyakat jelképező allegorikus figurák láthatóak, párosával elhelyezve.
A belső udvari homlokzaton a konzolos övpárkány alatt terrakotta tondósor található, természettudósoknak és a műszaki élet nagyságainak portréival: Leonardo da Vinci, James Watt, Stephenson, Gauss, Lavoisier, Vásárhelyi Pál.
A Belváros szívében, a Váci utcában 1888–1890 között épült Thonet-ház volt az első, amelynek burkolására Lechner Ödön (1845–1914) először alkalmazott nagy falfelületen Zsolnay-gyártmányú kerámiát.
A Thonet-ház volt az első, amelynek burkolására Lechner Ödön először alkalmazott nagy falfelületen Zsolnay-gyártmányú kerámiát (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A Thonet-ház (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A Thonet-ház terve (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
Bár az épület magán viseli a historizmus stílusjegyeit, bizonyos építészeti megoldásai olyan újdonságokat tartalmaznak, amelyek egy új építészeti anyaghasználat és formanyelv megszületését vetítik előre. A ház vasvázas tartószerkezetének alkalmazása nemcsak Magyarországon, hanem még Amerikában is ritkaságszámba ment a maga korában. Az épület két alsó szintje, ahol üzletek találhatóak fémlemezborítást kapott, viszont a felső három szintnek teljesen összefüggő kerámiaburkolata van.
A reneszánsz stílusú, spirálisan csavarodó gyöngysorral díszített faloszlopközökben, vázamotívumos, függőleges díszítőcsíkok találhatók. A fal többi részét kék csempe borítja, minden második csempében T betűt formázó díszítéssel, utalásként az építtető Thonet testvérek nevére.
A Főváros Önkormányzata az 1890-es évek elején egyidejűleg egy központi és több kerületi vásárcsarnok létesítését határozta el. A Központi Vásárcsarnok helyét a Duna-parthoz közel, a Fővámház mellett jelölték ki. Az épületre meghirdetett tervpályázatot Pecz Samu műegyetemi tanár (1854–1922) terve nyerte meg.
A Központi Vásárcsarnok épületét Pecz Samu tervezte (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A főhomlokzat grandiozitását fokozza mindkét oldalnak egy-egy toronyépülettel való lezárása, amelynek várszerű komorságát oldja a tetőzeten zöld-sárga-vörös színű, valamint a párkányokon alkalmazott fehér-sárga színű Zsolnay kerámiadíszítés. A főbejárat fölött két kerek kerámia formában találjuk az építkezés kezdését és befejezését rögzítő évszámokat.
A tetőzeten zöld-sárga-vörös színű Zsolnay kerámiadíszítés látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A Vásárcsarnok teteje (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Pecz Samu a Zsolnay-gyár termékével díszítette az oromfal párkánysorát, a párkányt tartó konzolsort. A saroktornyokat összekötő épületrészen a földszinti és az emeleti szint között is találunk pirogránit konzolsort, ezen a részen a nyeregtetőt is pikkelyszerű elrendezésű cserépborítás fedi. A főhomlokzati oldalon három-három, míg a saroktornyoknál egy-egy sárga pirogránitból készült szellőzőelemet építettek be.
A Budavári Nagyboldogasszony-templom (közismert néven: Mátyás-templom) átépítése a dualizmus kori Budapest legjelentősebb és egyben legköltségesebb egyházi építkezése volt a Szent István-bazilika mellett. Az átépítés 1874–1896 között, Schulek Frigyes (1841–1919) irányításával folyt. Schulek célként tűzte ki a templom 13. századi állapotának a lehető legtökéletesebb visszaadását.
A Mátyás-templom (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
A tetőzet színes mázas Zsolnay kerámiaborítása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Az építész purista restaurálási elveket követett, azaz a templom középkori hangulatát a hiányzó részleteknek akár a saját fantázia alapján való pótlásával kívánta helyreállítani.
A felújítás végeredményeként egy 19. századi neogótikus templom született meg. A tetőzet színes mázas Zsolnay kerámiaborítása jól szolgálja a Schulek által megálmodott templom ünnepélyességét. Az alacsonyabb Béla-toronynak gúla formájú sisakja is Zsolnay kerámiaborítást kapott. A tornyon sárga, barna, zöld és fehér színű cserepeket találunk, amelyek háromszögek és rombuszok geometrikus sorát adják.
A torony sisakján a geometrikus ornamentika között hol egy-egy apostoli kettős keresztet, hol pedig egy-egy liliomot figyelhetünk meg. Ez a keresztforma a templomban történt 1867-es koronázásra is utal. Az épület tetőzetén látható geometrikus formákból kialakított díszítés mellett a Béla-tornyon kívül szimbolikus értelmű ornamentika a szentélynél található, amely az Árpád-ház sávos címerét és az apostoli kettős keresztet jeleníti meg.
A torony sisakján a geometrikus ornamentika, Árpád-sávos díszítés (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Zsolnay Vilmos életművének legteljesebb összefoglalása található az Iparművészeti Múzeum palotájának építészeti kialakításában és a múzeum kerámia- és üvegfőosztályának gyűjteményi anyagában. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1890-ben pályázatot hirdetett az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum és Iskola terveinek elkészítésére. A „Keletre magyar” című pályamunkájával Lechner Ödön és Pártos Gyula nyerte el a megbízást.
Az Iparművészeti Múzeum 2018-ban (Forrás: Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes című kötet, Látóhatár Kiadó)
Az Iparművészeti Múzeum építése csak 1893-ban kezdődött el. Bár az építkezést az állam kiemelten kezelte, így is komoly erőfeszítést igényelt a szükséges pénzeszközök biztosítása. A megrendelő minisztérium vezetése 1895-ben hozzájárult, hogy a homlokzat a vakolatnál időtállóbb, de költségesebb Zsolnay-féle pirogránit borítást kapjon.
A múzeum Üllői úti főhomlokzata különösen díszes kialakítású. A közepén elhelyezett, nyolcszög alaprajzú középrizalit magába foglalja a nyitott főbejárati előcsarnokot, felette a dísztermet, e fölött pedig a kupolatermet. A középrizalitot keleties, cikkelyes kupola fedi, amelynek csúcsán sárga színű Zsolnay kerámiából mintázott lanternát helyeztek el. A nyitott előcsarnok technológiai újdonsága volt, hogy a Zsolnay-gyár épületkerámiáin elsőként külső térben itt jelent meg az eosinmáz.
Az Iparművészeti Múzeum épületének ünnepélyes átadása 1896. október 25-én történt meg. A gazdag gyűjteménnyel rendelkező múzeum kiállításait először 1897. november 20-án tekinthette meg a főváros érdeklődő közönsége. A közel 125 éves műemlék épület teljes körű felújítása 2017-ben kezdődött el és jelenleg is tart.
A budapesti Zsolnay épületkerámiák kutatásának elkezdése, Zsolnay Vilmos dédunokájának, Mattyasovszky Zsolnay Tamás (1915–2008) gépészmérnök érdeme, aki társszerzőkkel együtt több könyvben és tanulmányban, valamint előadásban ismertette a magyar főváros teljes területét érintő, a témára vonatkozó megfigyeléseit.
A Terézvárosban az Ernst Múzeum 2006-ban „Budapest a színes város – Zsolnay épületkerámiák Budapesten” című kiállításon először mutatta be önálló tárlaton a pécsi gyár 19. század végén és 20. század hajnalán készített épületkerámiáit. Nemcsak a budapesti házakon különböző funkcióban alkalmazott épületkerámiák eredeti, vagy a gyártás során tartalékelemként készített, később múzeumi gyűjteményben elhelyezett példányait tekinthették meg a kiállítás látogatói, hanem több, a tervezéssel, a kerámiák előállításával kapcsolatos dokumentumot is.
Az Iparművészti Múzeum kerámiái a 2006-ban rendezett, Budapest, a színes város – Zsolnay épületkerámiák című kiállításon (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
Az Iparművészti Múzeum kerámiái a 2006-ban rendezett, Budapest, a színes város – Zsolnay épületkerámiák című kiállításon (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
A budapesti Zsolnay-gyár termékei a 2006-ban rendezett, Budapest a színes város – Zsolnay épületkerámiák Budapesten című kiállításon (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
A Zsolnay-gyár épületekhez kapcsolódó termékei kutatásának elsődleges forrásai a Terrakotta könyvek, amelyekbe mérethűen rajzolták be a gyár alkalmazottjai a díszítőelemeket, amelyeket sorszámmal, az úgynevezett formaszámmal láttak el. Sok esetben feltüntették a kiszámított gyártási költséget, az elem árát, a rendelt darabszámot, az elkészítés idejét, a modellkészítő és a megrendelő nevét.
Zsolnay gyári Terrakotta könyv, amelyet a 2006-ban rendezett Zsolnay-kiállításon mutattak be (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
A kiállításon a Terrakotta könyvek mellett egy Fakturenbuchot is láthattak az érdeklődők, amely számlakönyvet a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára őrzi. A bemutatott Fakturenbuchban a Várkert Bazárhoz készített kerámiaelemek költségeit német nyelvű feljegyzésben vezették.
A Parlament Zsolnay kerámiáiról szóló szerződés tervezete 1885-ből, amelyet Zsolnay Vilmos mintaként küldött a megállapodás megkötéséhez (Fotó: Millisits Máté/pestbuda.hu)
Az agyagiparost megjelenítő egész alakos, Lantay Lajos szobrászművész által mintázott szobor (Forrás: Csányi Károly–Birchbauer K.: Az új Országház [Bp. 1902.] című könyve)
A számos szakmai sikert elérő pécsi gyár új termékeivel készült Zsolnay Vilmos az 1900-as párizsi világkiállításra. A munkálatok felügyelete közben megbetegedett, és tüdőgyulladás következtében 1900. március 23-án elhunyt.
A Vasárnapi Ujság az 1900. április 1. számában hosszú nekrológban búcsúzott Zsolnay Vilmostól
Az Építő Ipar című szaklap a következő szavakkal búcsúzott Zsolnay Vilmostól: „Sötét gyász borúlt a magyar műiparra: hogy »az öreg Zsolnay« meghalt. A modern magyar műipari kultúra legkiválóbb képviselőjét, legkimagaslóbb alakját vesztette el benne. Sőt, nem csak mint magyar műiparos, hanem mint a kerámia egyik, világszerte legkiválóbb mestere, méltán tarthat számot rá, hogy nevét a műtörténelem lapjai megőrzik.”
A budapesti Zsolnay-gyár katalógusa az 1900-as évekből
Halálának évében megalakult a Zsolnay-szoborbizottság, amely elérte, hogy Pécsett 1907-ben felállították Zsolnay Vilmos teljes alakos szobrát, amely Horvay János (1874–1944) szobrászművész alkotása.
A céget fia, Zsolnay Miklós (1857–1922) vette át, aki üzleti szempontokat előtérbe helyezve eredményesen irányította a pécsi és a pesti gyárat.
A Duna utca 3. szám alatti épületben (Váci utca sarka) volt Zsolnay Miklós pesti lakása, irodája és üzlete (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Az épület Váci utca oldán egy korongozó férfi látható a társával (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Munkássága előtt tisztelegve Zsolnay Vilmosról Budapesten, Alsórákoson az egykori budapesti Zsolnay-gyár helyén álló lakóparkban neveztek el utcát. Zsolnay Vilmos arcmását rejti a Parlamentben a mesterségeket ábrázoló nyolcvannyolc szobor közül az agyagiparost megjelenítő egész alakos, Lantay Lajos (1861–1946) szobrászművész által mintázott, Zsolnay kerámiából készített monumentum. A Steidl Imre program keretében 2019-ben felújított Balassi Bálint utcában álló Tisza Lajos Irodaháznak a Dunára tekintő főhomlokzatát az országházi agyagiparost bemutató alkotás felnagyított adaptációja díszíti.
A közelmúltban a PestBuda is írt arról, hogy a Zsolnay-gyárban készült egykori alkotásokból nemrégiben többet is újra elkészítettek. Ilyen a Budavári Palota Szent István-termének Zsolnay-kandallója és a József nádor téren felállított új kút, amely a herkulesfürdői díszkút másolata.
A nemrég elkészített, az eredetinek megfelelően rekonstruált Zsolnay-kandalló egy részlete, amelyet a Budavári Palotában, a felújítás alatt álló Szent István-teremben helyeznek majd el (Forrás: Zsolnay Manufaktúra Facebook-oldala)
A Zsolnay-kút a József nádor téren, amely a herkulesfürdői díszkút másolata (Fotó: pestbuda.hu)
Nyitókép: A Mátyás-templom Zsolnay kerámiával díszített teteje (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció