Keresés az archívumban

Nemzetközi építész-találkozó lesz Budapesten A program vezető témája a királyi várak és paloták értékmegóvása lesz.
Így jelenik meg Otto Wagner Budapesten Százötven éve készítette el a Rumbach Sebestyén utca romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó zsinagógájának terveit Otto Wagner. A bécsi építőművészet megújítója, a szecesszió vezető alakja, akinek hatása Budapest városképének kialakulásában is egyértelmű, éppen száz éve hunyt el.
Megnyílt a Nemzeti Szalon új kiállítása Kéz-Mű-Remek címmel megnyílt a Nemzeti Szalon legújabb kiállítása Budapesten a Műcsarnokban.
Folyamatban a Néprajzi építése A felszín felett is indul a munka a Néprajzi Múzeum új épületén.
Meghosszabbítanák a földalattit A Vigadóig, illetve a Kassai térig hosszabbítanák meg az 1-es metróvonalat.
Már látható az Eiffel-csarnok eredeti architektúrája Mozart születésnapján, 2019. január 27-én nyit meg az Eiffel Műhelyház az egykori Északi Járműjavítóban Kőbányán. Jelenleg az ország legnagyobb ipari műemlékének a homlokzatát újítják fel.
Kezdődik a Könyvfesztivál! Az idei Könyvfesztiválon több mint 170 program és 26 ország 160 kiállítója vesz részt.
Vitézy: új utakon a Közlekedési Múzeum A városligeti régi-új épületben a Magyar Innováció Háza, míg Kőbányán az új Közlekedési Múzeum épülete fog felépülni – ennek részleteiről beszélt Vitézy Dávid a Liget Budapest blogjában.
De ki volt Maderspach Károlyné? Tudta, hogy miért viseli egy ruszkabányai vasgyáros és hidász feleségének nevét egy XI. kerületi utca?
Kino Plasticon és kortárs szellem A közelmúltban építőipari nívódíjat kapott, és most erről emléktáblát is elhelyeztek az Andrássy út 8. szám alatti Schossberger-palotán. A ma hotelként működő műemlék valamikor a Kino Plasticon mozi székhelye volt, a kezdeti legendás történetét hányatott sors követte.
Mindig szerették a kutyások a Városligetet A Városliget a kezdetektől az állattartó, kutyás közönség kedvelt helyszíne volt. A Liget Budapest blogja ennek történetét mutatja be.
A Blaha története a kezdetektől a felújításig Az év végén kezdődik a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amely várhatóan 2019 végére fejeződik be. A projekt egyik fő célja, hogy a Blaha közösségi térré alakuljon. De hogyan alakult a tér története az elmúlt évszázadban?
A Gellért-hegyre hívták a kilenc múzsa egyikét Mátyás korában is volt csillagvizsgáló Budán: az uralkodó tudósa, Ilkusch Márton itt észlelt először üstököst Európában. Ismert volt még a palota négyszögletes tornyában működő obszervatórium, majd 1815-ben megépült a Gellért-hegyi Csillagda, melynek romjaira emelték később a Citadellát.
Tisztképzés, múzeum, mozi – a Ludovika Lovarda története Megújult a Ludovika Lovarda a Campus projekt keretein belül az Orczy-parkban. Fedett lovarda, istálló, díjlovagló és ugrópálya készült a több ezer négyzetméternyi nagy múltú területen, amellyel többek között a lovassportokat kívánják újra felvirágoztatni.
Fák és versek: a zöld Budapest költői szemmel A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkba kerestünk tehát néhány klasszikus alkotást, amelyek az egykori budapesti fáknak állítanak emléket. Meglepően sokat találtunk, sőt még egy emléktáblára is bukkantunk.
Az ír óriás, a müezzin meg a fakírok – az Ős-Budavára emlékezete A mai kor szenzációhajhászásától nem maradtak el sokban elődeink sem: a millenniumi ünnepségekre Ős-Budavára néven a Városligetben létrehozott szórakoztatónegyedben minden volt, ami csak elképzelhető, és az is, ami elképzelhetetlen. Az éppen 115 éve született Oskar Marmorek építész tervei alapján felépült terület a török kori budai várat imitálta, de a forgatag nemzetközi volt.
Felavatták a Szmolenszk-emlékművet Budafok-Tétényben avatták fel a szmolenszki repülőgép-tragédiára emlékező műalkotást közjogi méltóságok részvételével.
Jogos tulajdonosok kaptak vissza műtárgyakat Az örökségvédelmi hatóság korábban eltűnt műtárgyakat szolgáltatott vissza jogos tulajdonosaiknak.
Szeptemberben nyílik a megújult Hagyományok Háza Szeptemberben nyílik meg a nagyközönség előtt a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújított épülete.
Átadták az Orczy-parki Sportközpontot Átadták az új Sportközpontot a Ludovika Campus Projekt keretein belül az Orczy-parkban. A 2012-ben indult beruházással folyamatosan újul meg a Ludovika és környéke, új kollégiumok, oktatási és sportlétesítmények, lovarda épülésével. Olyan egyetemváros létrehozásán dolgoznak, amelyben nemcsak a közszolgálati képzés felé rója le évtizedes tartozását az állam, de a városlakók számára is kedveznek vele.
A Szépművészeti gipszgyűjteményéről A Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének nagyobb része – a korábbi terveknek megfelelően - a komáromi Csillag erődbe kerül, egy kisebb része – így az olympiai Zeusz-templom keleti oromcsoportja – pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba.
Melyik híd lesz az év hídja? Tudta, hogy megszavazhatja, melyik híd legyen „Az év hidja?” Az április 30-ig tartó szavazáson összesen 10 híd „indul”, amelyek közül 4 budapesti.
Akadémia szolgálati lakással Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
Indul a máriaremetei uszoda építése Több medence és lelátó is lesz a létesítményben, a vízilabda-utánpótlás nevelése is cél.
Tető alá került a Főőrség épülete a várban A Budavári Palota Hunyadi udvarára néző épület kezdi elnyerni végső formáját, a mellette álló Stöckl-lépcső pedig szinte teljesen elkészült.
Megnyílik a Holnemvolt Vár az Állatkertben Az állatkerti fejlesztések első elemeként megnyílik a Holnemvolt Vár, amely 1,6 hektáron esősorban a 3-10 éves korú gyerekeknek és családjaiknak kínál programokat.
Tudta, hogy kétszintes autópályát terveztek Budapesten? Aki járt Párizsban, az találkozott a szűkebb Párizst körbeölelő Boulevard périphérique-vel, egy magasan vezetett útvonallal, ami a városba beérkező főutakat összefogja. Budapesten is terveztek ilyet, mégpedig a Hungária körút vonalában.
Pillanatfelvétel a Várkert kioszkról Ybl Miklós születésnapját követően, április 7-én szakmai bejáráson nézhető meg a felújított Várkert Kioszk, legújabb nevén (mert sok volt neki) Ybl Budai Kreatív Ház. Aznap osztják ki az idei Ybl-díjakat is.
Regiomontanus: a reneszánsz csillagász Budán Johannes Regiomontanus, Mátyás király csillagásza 550 éve kezdett tevékenykedni Budán, ebből az alkalomból nyílt az életművét reprezentáló kamarakiállítás az OSZK Kézirattárában. Regiomontanus nevével egy domborművön is találkozhatunk a várkert déli oldalán.
Átadták a MOME új épületét Új műterem- és médiaházat kapott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy nagyszabású fejlesztés keretében.
A Gellért-hegy barlangja Tudta, mire használták a Gellért-hegy oldalában a barlangot? A 19. és a XX. század fordulójának Budapestjéről azt gondoljuk, hogy egy maihoz hasonló modern világváros volt, ahol villamosok csilingeltek a magas, többemeletes házak között a kövezett utcákon. Azonban a korabeli fotókat nézegetve előtűnnek olyan képek, amelyek a városnak teljesen más arcát mutatják, néha egészen meglepő helyekről.
Havat is lapátoltak a Gattamelata másolata körül – Egy időre megnyílt a Román Csarnok Kétségtelenül a Szépművészeti Múzeum egyik legdekoratívabb terme a román kort idéző csarnok, amely az elmúlt hét évtizedben zsúfolt raktárként üzemelt, miközben beázott, a hó is beesett. A múzeum átfogó rekonstrukciójának keretén belül felújított termet érdemes még most megnézni, legközelebb majd csak a Szépművészeti Múzeum októberi épületátadója után lehet.
Arccal a Nap felé – üldögélés a Nemzeti Múzeum lépcsőjén A tavasz biztos jele, hogy megjelennek az első napozók a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Még ugyan kabátban, valamire ülve, de az emberek az arcukat a fénybe tartják: élvezik a napfény melegét. Archív képválogatásunk következik a „lépcsőélményről” – amíg végre kisüt most is a nap.
Színes kötet jelent meg a Román Csarnokról A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának felújítása alkalmából kiadott album művészettörténészek és restaurátorok tanulmányainak segítségével mutatja be a csarnokot és történetét.
Ismeri a Városliget különös hídját? Tudta, miért áll egy látszólag értelmetlen híd a Városligetben? Nem, nem szobortalapzat, és nem is tribün. 1973-ig a Millenniumi Földalatti járt alatta.
Úsztak, csengettek, lőttek a pesti mozikban A mozik története a város és a benne élők kölcsönhatásának története is. Szecessziós vagy eklektikus kialakításuk pedig beágyazódott Budapest városképébe.
Andrássy Emlékmúzeum lesz a Bem rakparton A Magyar Nemzeti Múzeum részeként Andrássy Emlékmúzeumot hoznak létre a Bem rakparti Andrássy Palotában.
Itt egy dagerrotípia egy '48-as nemzetőrről! A Magyar Nemzeti Múzeum kiállított egy '48-as nemzetőrről készült ős-fotográfiát.
Autópályahíd a belvárosban, felüljáró a Gellért téren? Tudta, hogy ötven évvel ezelőtt létezett egy olyan terv, hogy lebontják a Szabadság hidat? Az 1960-as években Budapest is a motorizáció és a modernitás lázában égett, és ennek oltárán sok mindent készek voltak feláldozni. A Szabadság híd helyére egy „modern”, az autóközlekedést mindennél jobban szolgáló kétágú híd épült volna.
Március 15-e Budapesten: másfél évszázad képei Azt mindenki fújja kisiskolás korától kezdve, hogy mi történt Pesten azon a bizonyos 1848. évi március 15-én. De mi történt azután, a következő években? Mióta és hogyan emlékezünk meg a forradalom napjairól?
Akik Budapestet építették – tárlat a régi építészekről és iparosokról Sajátos tematikájú a Budapesti Történeti Múzeum új tárlata, amely elsősorban a Schola Graphidis Iparrajziskola gyűjteményében őrzött eredeti rajzokon, dokumentumokon, gipszöntvényeken keresztül mutatja be Budapestet és az egykori építész- és iparosképzést.
Szálló a „gavallérsarkon”: az Astoria története A háború előestéjén, 1914. március 14-én nyílt meg az Astoria. A Hikisch Dezső és Ágoston Emil tervei alapján épült szálló falai a XX. századi magyar történelem számtalan emlékét őrzik. Krúdy Gyula, Károlyi Mihály, a Motorvilág magazin vagy a Ki nyer ma? című rádiós vetélkedő egyaránt szerepet kapott az idén 104 éves Astoria Szálló életében.
Versenyben a budapesti Sziklakórház az Év Európai Múzeuma címért A budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum és a gyulai Almássy-kastély Látogatóközpont is bekerült idén az Év Európai Múzeuma díj 40 legjobbja közé. Az immáron 10 éve állandó kiállításként működő Sziklakórház történetiségével és autentikus, hamisítatlan környezetével mutathat újat.
Új épületszárnyat kap a Bethesda Gyermekkórház Az új szárnyban helyet kap egy új szülészeti, gyermeksürgősségi és gyermekpszichiátriai osztály is.
Tudta, hogy római temető van Gazdagrét alatt? Gazdagrétet, ha máshonnan nem, a Szomszédok című teleregényből mindenki ismeri. A lakótelep építése 35 éve kezdődött, és azonnal érdekes régészeti leletekre bukkantak.
Hatalmas kulturális központ létesül Kőbányán Az Operaházat kiszolgáló Eiffel-csarnok és a Közlekedési Múzeum új komplexuma egykori ipari területen fog létrejönni Kőbányán.
Thék-bútorgyár: ilyen volt egy nagyüzem az Üllői úton Thék Endre Üllői út 66. szám alatti „Bútor, Zongora és Épületmunkák Gyárában” a korszak számos reprezentatív intézményének bútorzata készült. Az épületegyüttes ötletét százötven éve vetették papírra. Itt a története!
Meghosszabbítanák észak felé a 3-as metrót Az M3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítását célzó közbeszerzés jelent meg.
Az angliai kis Lánchíd és a kétkedő mérnökök: így született meg a Lánchíd terve Széchenyi István a társaival végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit, hogy megtalálják a pest-budai Duna-híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
Eltűnhet végre a Corvin Áruház doboza Lebontják az alumíniumborítást és felújítják a Blaha Lujza téri Corvin Áruházat, közölte a VIII. kerületi önkormányzat lapja.