Czigler Győző

fortepan_277841.jpg A Műegyetem épületegyüttese 115 éve készült el Ma Budapest XI. kerülete egy pezsgő kerület, amely alig 120-130 éve még nem is létezett. Az egyik első jelentős középülete a Műegyetem volt, amely közvetlenül az akkori Ferenc József híd budai hídfőjéhez épült.
Wekerle Sándor és az Országos Kaszinó Szájhagyomány útján terjedt el a történelmi emlékezetben, hogy Wekerle Sándor azzal különböztette meg magát a nemesi és főnemesi születésű minisztertársaitól, hogy arcát simára borotválta, sem szakállt, sem bajuszt nem viselt. Csakhogy éppen az arcszőrzet teljes hiánya miatt a Tisza Kálmán-kormány tagjai – akiknek sorába Wekerle pénzügyminiszterként bekerült – a Püspök becenevet ragasztották rá. A boldog békeidők korában ugyanis a borotvált fizimiska nem a polgárságra, hanem a katolikus klérus főpapjaira volt jellemző.
Európa hét legjobb termálfürdője között a Széchenyi gyógyfürdő Egy brit lap szerint a budapesti Széchenyi gyógyfürdő a legjobb európai termálfürdők közé tartozik. A tegnap közzétett összeállításban megemlítik a fürdő neobarokk épületét, gyógyhatású vízét és 21 medencéjét.
125 éves a Központi Statisztikai Hivatal székháza A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal 1871-ben jött létre. Az intézménynek hosszú időn keresztül nem volt önálló otthona, folyamatosan költözni kényszerült. A fordulópont 1896-ban következett be, amikor is törvénycikk jelent meg az önálló épület felépítéséről. A terveket az elismert építész és műegyetemi tanár, Czigler Győző készítette. Az új székház átadására 1897. december 18-án került sor, de teljesen csak 1898 januárjában vették birtokba az épületet a hivatal munkatársai.
Az első műegyetemi építészdiploma birtokosának budapesti épületei 165 éve született Kiss István, aki elsőként kapott a Műegyetemen építészdiplomát 1880. február 27-én. Már fiatalon az Igazságügyi Minisztérium házi építője lett, és rövidre szabott élete folyamán számos jelentős épületet tervezett, melyeknek többsége ma már Magyarország határain kívül esik. Budapesten a legtöbb megvalósult épülete kórház, de épített néhány magánházat is. Most ezeket az épületeit mutatjuk be.
Jövőre elkezdődhet a Hunyadi téri vásárcsarnok belső tereinek felújítása A néhány éve befejeződött külső rekonstrukció után jövőre kezdődhet el a Czigler Győző által tervezett Hunyadi téri vásárcsarnok belső tereinek a felújítása. A munkák során elbontják az utólagos hozzáépítéseket, és helyreállítják az eredeti térszerkezetet, épül egy galériaszint is, a korábban tervezett mélygarázs viszont kikerült a tervekből.
Egykor nehezen szokták meg őket, mára Budapest látványosságaivá váltak a 125 éve átadott vásárcsarnokok Budapest világvárossá fejlődésének a korszerű élelmiszer-ellátás az egyik fontos tényezője volt. A városvezetés elengedhetetlennek találta a fedett, egészségügyileg is megfelelő elárusítóhelyeket, a folyamatosan ellenőrzött árukészletet, a megszabott árakat és a rögzített nyitvatartási időt, de ezeknek a feltételeknek az addig működő, szabadtéren rendezett piacok csak kevéssé vagy egyáltalán nem tudtak eleget tenni. Mindezek szabályozására tervezték a vásárcsarnokokat: a Fővám téri Központi Vásárcsarnok, a Rákóczi téri, a Klauzál téri, a Hunyadi téri és a Hold utcai éppen 125 éve, 1897. február 15-én nyitott meg.
Visszaállítják az ELTE és a BME épületének lerombolt kupoláját Rekonstruálják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szent Gellért téri és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetem téri épületének historikus kupolás tetejét, amelyek a II. világháború pusztításai során semmisültek meg. A rekonstrukció során visszaépítik a kupolához kapcsolódó tetődíszeket, valamint a lerombolt épületszobrászati elemeket is.
Piacozás művészi környezetben – A millenniumra épültek a budapesti vásárcsarnokok A XIX. század végéig Budapesten élelmiszert leginkább csak piacokon és kisebb boltokban lehetett beszerezni. A millennium idejére azonban az egyre gyorsabban fejlődő fővárosban is elhatározták, hogy a város főbb pontjain vásárcsarnokokkal váltják föl a kofák kültéri standjait. Az ezután felépült hat nagy vásárcsarnok pedig nemcsak az élelmiszer-vásárlást emelte új szintre, de mára a városképnek is elengedhetetlen részeivé váltak.
Még megtekinthető a Czigler Győző-kiállítás a Fővárosi Levéltárban Október végéig látogatható az a tárlat, amely Czigler Győző építőművészetét mutatja be. A Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ közös kiállítása a magyar historizmus sokat foglalkoztatott építőművészének pályájával ismerteti meg az érdeklődőket tablók és makettek segítségével.
A város egyik legszebb helye a Bakáts tér – 225 éve kezdődött a története Kevés olyan közterület van a fővárosban, ahol a közösség életének meghatározó intézményei szinte kivétel nélkül mind megtalálhatók. Talán nincs is ilyen ma már, és talán nem is baj. Száz vagy éppen százötven évvel ezelőtt azonban sokan tartották fontosnak, hogy ha istentiszteletre akarnak menni, a gyerekeiket iskolába adni, betegség esetén gyorsan kórházba jutni, vagy ha hivatalos ügyeket kell intézni, ne legyen szükség nagy távolságokat bejárni. Hasznos, ha templom, iskola, kórház, hivatal, esetleg mozi és társaskör egymáshoz közel található. A Bakáts tér éppen ilyen hely volt.
Aki 27 fontos épülettel hagyott nyomot Budapest arculatán – 115 éve hunyt el Czigler Győző Neve kevésbé ismert, mint Ybl Miklósé, Hauszmann Alajosé vagy éppen Steindl Imréé. Az építészettörténettel foglalkozók közül sokan másodvonalbeli tervezőnek tartják. Mások konzervatív, az újdonságoktól mereven elzárkózó, az 1870-es évek uralkodó stílusirányzatához ragaszkodó építészként tekintenek rá. Azt azonban senki nem vonja kétségbe, hogy Czigler Győző az egyik legnagyobb munkabírású és a hivatása iránt szinte fanatikusan elkötelezett tervező volt.
Tízezrek életét mentették meg oltással Budapesten – 130 éve jött létre a Pasteur Intézet Öt évvel Louis Pasteur franciaországi első sikeres oltása után dr. Hőgyes Endre vezetésével 130 évvel ezelőtt, már 1890-ben létrejött a budapesti Pasteur Intézet, amely a veszettség elleni szérum előállításával, az oltással és a beoltottak kezelésével foglalkozott. Az intézetben rengeteg embert mentettek meg a biztos haláltól az oltással, az 1940-es évek elején mégis bezárt a Pasteur Intézet.
A Pál utcai fiúk is jártak a Köztelek utcában – Széchenyi ötletéből született a gazdaságvédő egyesület Fővárosunkban számos érdekes, különleges, néha egyenesen rejtélyes nevű utcákkal találkozhat az ember. A Köztelek utca is ezek közé tartozik. Aki szereti Molnár Ferenc örökbecsű regényét, A Pál utcai fiúk című alkotást, talán fel tudja idézni, hogy ebben az utcában szippantott az ablakokra sűrűn lerakódott dohánytörmelékből, vagyis a tubákból tanítás után Nemecsek és Csónakos. A szövegből az is kiderül, hogy az utca egyik oldalán hatalmas dohánygyár állt. Az azonban, hogy a másik oldalon az utcának nevet adó épület is megvolt már, nem derül ki az izgalmas történetből. Mi is volt a Köztelek, ki tervezte és kiknek?
Elkészült a Hunyadi téri vásárcsarnok homlokzatának felújítása A Terézvárosban található, 1897-ben épült Hunyadi téri vásárcsarnok homlokzata teljes egészében megújult, az eredeti tervek alapján restaurálták.
Sorban a negyedik – a Hunyadi téri vásárcsarnok felújításáról Restaurálják a Hunyadi téri-vásárcsarnok homlokzatát, Czigler Győző finom építészeti díszei 2019-re lesznek láthatóak ismét.
Most 105 éve adták át a Széchenyi fürdőt Tudta, hogy tíz évig tartott a Széchenyi fürdő kútjának fúrása? Így született meg a városligeti fürdőintézmény.

További cikkeink