Wekerle Sándor és az Országos Kaszinó

November 14-én volt 175 éve, hogy Magyarország első polgári származású miniszterelnöke meglátta a napvilágot a Fejér vármegyei Mór településen. Ha Wekerle Sándor polgári mivoltát akarjuk megragadni és kihangsúlyozni, akkor érdemes bemutatni azt az intézményt, amely a korban a polgári életforma szimbolikus kifejezőjének számított: az Országos Kaszinót, amelynek 1883-as – 140 esztendővel ezelőtti – megalapításában Wekerle is részt vett, és amelyet innentől kezdve harmincnyolc éven keresztül, egészen a haláláig igazgatóként irányított, ott a polgári erényeket ápolta.

Széchenyi István 1827-ben alapította meg a Nemzeti Kaszinót, hogy a feudális Magyarország felemelkedéséért tenni akaró arisztokráciát egy szervezetbe tömörítse. Kétségtelenül eredményes munkát végzett, de nem csupán a főnemességet vonzotta a szervezetbe a reformkor folyamán, hanem minden olyan tekintélyes nemest, illetve módos, értelmiségi és politizáló polgárt is, akikben élt a tettvágy, hogy hazájuk javára cselekedjenek. Az 1870–1880-as évtizedek folyamán a főrendek száma meghaladta a tagok létszámának a felét. Ezáltal hozzá is fogtak, hogy a Nemzeti Kaszinót saját társadalmi elitcsoportjuk fő szórakozási és reprezentációs exkluzív fórumává alakítsák át, amely pompájával felveheti a versenyt a hasonló célú európai klubokkal.

E lépés sok nem főnemesi Kaszinó-tag szemét szúrta, és ugyanekkor jelentkezett az igény arra, hogy azok a fővárosi polgári csoportok, akik távol érezték magukat a Nemzeti Kaszinótól, szállodák éttermeiben, kávézókban gyűltek össze, hogy asztaltársasági kötetlen formában együtt szórakozzanak, megszervezzék saját klubjukat. 1882 decemberében több egyeztető értekezletet tartottak, majd 1883 januárjában hivatalosan is megalakult az Országos Kaszinó. Deklarált célja volt, hogy az arisztokraták, köznemesek, a magasabb hivatalnoki réteg és a polgárság közös társasági fórumává, illetve a polgári életmód és szórakozási, időtöltési helyszínévé nője ki magát.

Az alapításkor Zichy Jenő grófot (az ún. „Ipargrófot”), Reviczky Ambrus Veszprém vármegyei földbirtokost és törvényszéki bírót, illetve a harmincas évei derekán járó pénzügyminisztériumi tisztviselőt, Wekerle Sándort választották igazgatóvá. Az ő feladatuk volt, hogy a szervezet belső életét irányítsák, a programjait megszervezzék.

Ha már jogi értelemben megalakult az Országos Kaszinó, kellett hozzá egy helyszín is, ahol a tagok együtt lehettek. Először a pesti Duna-parton álló Hungária Nagyszálló földszinti helyiségeit bérelték ki évi 8977 forintért, és itt rendezkedtek be. 1889-ben úgy döntöttek, hogy átköltöznek a Nemzeti Színház bérházának földszinti termeibe, tekintettel arra, hogy a tagság igen megnövekedett. Az alapításban 355-en vettek részt, egy év alatt 632 főre nőtt a taglétszám, amely ezután is folyamatosan emelkedett.

1889-ben Wekerle Sándort kinevezték Tisza Kálmán kormányába pénzügyminiszternek, Teleki Géza grófot – az Országos Kaszinó egy másik tagját – pedig belügyminiszternek. Az intézmény mindkét kinevezésről méltó módon emlékezett meg, a választmány felirattal üdvözölte a két új tárcavezetőt. Amikor 1892-ben Wekerle lett az új miniszterelnök, a Kaszinó ünnepélyes rendezvénnyel köszöntötte.

Wekerle Sándor miniszteri és miniszterelnöki éveiben is megtartotta a kaszinóbeli igazgatói stallumát, és mindig nagy élvezettel és körültekintéssel végezte itteni feladatait. Egy alkalommal éppen a pénzügyeket tekintették át a titkárával, amikor már indulnia kellett volt Bécsbe, Ferenc József királyhoz audienciára. A kormányfő kitelefonáltatott a pályaudvarra, hogy tartsák vissza bécsi gyorsvonatot, amíg meg nem érkezik, majd folytatta tovább a kaszinói munkát. A taglétszám folyamatos növekedése megkövetelte, a tagok vagyoni háttere pedig lehetővé tette, hogy az Országos Kaszinó saját épületet emeljen, és ne másoktól béreljen helyiségeket.

1893-ban pályázatot hirdettek építészeti tervek elkészítésére. Hat pályázó közül Czigler Győző építész, műegyetemi tanár pályaművét fogadták el. Gyűjtést indítottak, hogy telket vásároljanak, és azon megépítsék saját klubhelyiségüket. A legtöbb pénzt Reviczky Ambrus gyűjtötte össze, 174 ezer forintot. Széchenyi Béla gróf 4 százalékos kamattal ötvenezer forint kölcsönt biztosított, de még az Első Hazai Takarékpénztártól is hitelt vettek fel.

Wekerle Sándor igazgató vezetésével az Országos Kaszinó két telket vásárolt meg a Wekerle Sándor miniszterelnök által vezetett Fővárosi Közmunkák Tanácsától a Hatvani és az Újvilág utca – a mai V. kerületi Kossuth Lajos és Semmelweis utcák sarkán. 1894-ben itt kezdődtek meg Czigler tervei alapján az építkezések, amelyek 1895 őszén befejeződtek, és az év végén az Országos Kaszinó megkezdhette az átköltözést a Nemzeti Színház bérházából.

Az új épület a kváderköves építéssel, az ablakok keretezésével, az egyes szinteket a homlokzaton elválasztó övpárkányokkal, a főpárkány fölött körbefutó attikával a neoreneszánsz stílus jegyeit hordozta magán. De a pompázatos tetődíszeken, illetve a homlokzatot függőlegesen tagoló oszlopmotívumokon és díszes oszlopfőin például fellelhetők a rokokó jelei is, a manzárdtetős kupolaszerkezet pedig a barokkra emlékeztet.

A Kaszinó az addigi bútorzattal, belső enteriőr dísztárgyaival érkezett az új otthonába. 1898-ban a három igazgató egyikének Atzél Béla bárót választották. Neki már volt híre kaszinói körökben, ő alapította meg a Parkklubot, a Nemzeti és az Országos Kaszinó közös nyári rezidenciáját.
Atzél igazgatóként azonnal munkához látott, és körülbelül 100 ezer forintot költött arra, hogy angol és francia cégektől lámpákat, csillárokat, álló- és falitükröket, bútorokat, kárpitokat, faliszőnyegeket, perzsaszőnyegeket, órákat, szobrokat, festményeket vásárolva teljesen átalakítsa az épület belső enteriőrjét.

Botrány is kerekedett abból, hogy ennyit költött, mire kénytelen volt saját zsebből kifizetni és az Országos Kaszinónak adományozni az általa vásárolt tárgyak nagy részét. Aztél báró volt az, aki elérte, hogy a Kaszinót nők is látogathassák, igaz ők a férfiaktól elkülönült termekben tölthették el itt az időt, koedukáció nem volt. Néhány év után azonban annyira megnőtt a férfiak taglétszáma, hogy elvették a hölgyek termeit saját céljaikra, így a nők kiszorultak a szervezetből.

Az alakulás utáni hónapokban Zichy Jenő egy Széchenyi Istvánt ábrázoló festményt, két másik Kaszinó-tag pedig egy-egy Deák Ferencet, illetve Ferenc Józsefet ábrázoló képet ajándékozott az intézménynek. Az ilyen jellegű felajánlás és annak elfogadása a politikai hovatartozás kifejezését jelentette. A nemzeti modernizációt a reformkor hajnalán a szabadelvű eszmék mentén meghirdető Széchenyivel, az 1867-es kiegyezéses rendszert létrehozó Deákkal és Ferenc József királlyal azonosuló szervezet e portrék kifüggesztésével kihangsúlyozta, hogy a fennálló politikai és társadalmi rend híve, nem felforgatni akarja azt, hiszen tagjai annak haszonélvezői is egyben.

A Tanácsköztársaság idején a kommunisták lefoglalták az épületet. Kifosztani nem tudták, mert a Kaszinóhoz hűséges főkomornyik bátran ellenállt nekik, de körülbelül ezer könyvet elloptak. Azt nem lehet kideríteni, hogy a könyveket eltulajdonító bolsevikok szerettek-e polgári műveket olvasni, vagy csak pénzszerzési vágyból károsították meg az Országos Kaszinó könyvtárát. Wekerle 1920-ban gyorsan rendbe szedte az intézményt.

Halála után az egykori miniszterelnöknek rögtön elkezdett kialakulni a kultusza a szervezeten belül. Temetésén részt vett az Országos Kaszinó több száz tagja, és nevükben Teleki Pál gróf mondott búcsúbeszédet. Emlékére a Kaszinó egyik helyiségét Wekerle-szobának nevezték el és az épületben kiállították három mellszobrát is, Kiss Ferenc, Stróbl Alajos és Zala György alkotásait, ahogy falra akasztották Benczúr Gyula Wekerlét ábrázoló festményét is.

Az Országos Kaszinó 1932-ben arra készült, hogy méltó módon megemlékezzenek a szervezet megalapítása ötvenedik évfordulójára, elhatározták, hogy a tagok felajánlásaiból készíttetnek egy serleget, amellyel minden esztendőben az éves közgyűlést követő ünnepi lakomán serlegbeszédet mondanak Wekerle Sándor tiszteletére. Emlékserleget végül nem készíttettek, hanem megvásároltak egy XVII. században Erdélyben készített kupát, később ezt tartották kezükben a szónokok.

Így történt, hogy 1933 és 1944 között tizenkét serlegbeszéd hangzott el az egykori igazgató emlékének szentelve. Többek között Popovics Sándor, Kállay Tibor, Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterek, Teleki Pál miniszterelnök, Sipőcz Jenő, Budapest főpolgármestere szónokoltak ezeken az alkalmakon. Beszédeik nyomtatásban megjelentek a Kaszinó évkönyveiben, a napilapok tájékoztatták róla olvasóikat, és több serlegbeszédet a szónokok különnyomat formájában is kiadtak.

Bár az első polgári származású miniszterelnök a XIX. századi nemzeti liberális eszméket vallotta magáénak, és a szónokok is ifjúkorukban ezen eszmék mentén szocializálódtak, de az 1930-as években a magyar politika és társadalom már erőteljesen jobbra, antiliberális irányba tolódott az ország kapuin teljes erővel dörömbölő fasiszta és náci ideológiák hatására. Ez a radikalizálódás minden serlegbeszédből visszaköszönt.

Az Országos Kaszinó épülete jó állapotban megúszta Budapest második világháborús ostromát. 1945-ben a kormányra kerülő Kisgazdapárt választotta székházául, miután az új politikai establishment esélyt sem adott annak a társadalmi rétegnek az újrakezdésre, amely a Kaszinó falait addig belakta, és értékrendje szerinti társadalmi szokásainak, szórakozásainak, kultúrájának szimbolikus tere lett.

A kommunista diktatúra kiépülése után itt rendezték be a Szovjet Kultúra Házát, majd az 1989–1990-es rendszerváltást követően a Magyarok Világszövetsége székháza lett a nagy múltú épület.

Nyitókép: Az Országos Kaszinó egy régi fényképen (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)