Az építészdinasztiából származó Czigler Győző 1850. július 19-én született Aradon. A Következetesség formában és szellemben – Czigler Győző építőművészete című kiállítás eredetileg születésének 170. évfordulójára készült, de a járványügyi korlátozások miatt csak sokáig csak online formában mutatták be. 

Czigler Győző életművét bemutató kiállítás a Budapest Főváros Levéltárának Teve utcai épületében látható október végéig (Forrás: memmdk.hu)  

Czigler Győző a Képzőművészeti Akadémiát Bécsben végezte, majd Angliába, Franciaországba, Görögországba és Törökországba járt tanulmányúton. Első budapesti munkahelye a Székesfőváros Mérnöki Hivatala volt 1874-ben. Emellett rendszeresen részt vett építészeti pályázatokon, legnagyobb sikerét a Gellért-hegyi Citadella helyére készített magyar panteon tervével érte el.

Makettekkel és tablókkal mutatják be a magyar historizmus sokat foglalkoztatott építőművészének pályáját (Forrás: memmdk.hu)  

Pályafutása a 1870-es évektől ívelt felfelé ívelt: megbízást kapott Saxlehner Andrástól – a Hunyadi-féle keserűvíz forgalmazójától – Andrássy úti palotájának tervezésére és 1878-ban megnyerte a Budapesti Kereskedelmi Akadémia épületére kiírt tervpályázatot.

Czigler tervei alapján épült fel a többek között a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Erzsébet körúti palotája, az Országos Kaszinó a Semmelweis utcában, a Központi Statisztikai Hivatal épülete a Keleti Károly utcában. A Hold utcai és a Hunyadi téri vásárcsarnokot is ő tervezte, akárcsak a Gozsdu-udvart.

A Központi Statisztikai Hivatal székházának makettje. Az épület Czigler Győző tervei szerint épült 1896-1898 között (Forrás: memmdk.hu)   

A vitrinekben tervrajzok is megtekinthetők (Forrás: memmdk.hu)   

A Széchenyi fürdő tervezését is elkezdte, de a befejezés egykori irodavezetőjére, Dvořák Edére, illetve jó barátjára, Gerster Kálmánra várt, akiknek tervmódosításai alapján végül felépült a Városligetben a fürdő. Fővárosi munkái mellett vidéken is számos épület született meg a tervei alapján. Tervezési munkái mellett, 1887-től vezette a Műegyetem ókori építészeti tanszékét. Legutolsó terve is az egyetem számára készült, de a kémiai és fizikai pavilon megépítését már nem érte meg, 1905. március 28-án elhunyt. Halálának évfordulóján a Pestbuda részletesen is bemutatta legjelentősebb budapesti épületeit.

Nyitókép: A Következetesség formában és szellemben – Czigler Győző építőművészete című kiállítás a Budapest Főváros Levéltárában (Forrás: memmdk.hu)