Duna

161708_romai_part_1.jpg Fejlesztik az óbudai Duna-part védelmét Négymilliárdból valósulhat meg az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz árvízvédelme.
Nyolcvanéves a Petőfi híd Most nyolcvan éve adták át a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő Duna-hidat. A Horthy Miklós hídból a háború után Petőfi híd lett, azóta is tartja a hátát a szüntelen autóáradatnak.
Javaslatokat várnak a budai Duna-partra Építészeti, város- és szabadtér-építészeti javaslatokat vár egy pályázat keretében Budapest önkormányzata a budai Duna-part megújítására.
Újratervezik a budai rakpartot Tervpályázatot írtak ki a budai rakpart átalakítására.
Indul a dél-budapesti Duna-híd pályázata A beruházó Kiemelt Kormányzati Beruházások Központ (KKBK) kiírta a Galvani-híd megépítéséhez tartozó Új Duna-híd nemzetközi tervpályázatot.
Még idén elkezdődhet a Római-part védműépítése A Római-parton a gátrendszer vasbeton szerkezete a föld alá kerül majd, a felszínen csak egy mintegy félméteres térdfal fog látszódni, erre helyezik rá a fémszerkezetű mobil falrendszert, ami árvízkor megvédi a partot.
Folyamatban van a Római-part rendezése A Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy gondoskodjon az árvízvédelmi létesítmény megvalósításához szükséges engedélyezési eljárások megindításáról.
175 éve született a Szabadság híd tervezője, Feketeházy János A Szabadság híd az első olyan dunai átkelőnk, amely teljesen a magyar ipar által előállított alkatrészekből épült fel. A szakértők közül többen az egyik legszebb konzolos hídnak tartják. Tervezője, Feketeházy János 175 éve született.
Miért nem válhatott sokáig Budapest szimbólumává a Lánchíd? Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
Új kikötő a Nemzeti Színház mellett Átadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája mellett lévő kikötőjét, ahol a D11-es és a D12-es hajójáratok végállomása lesz.
Megszavazták a római-parti védművet A római-parti védmű a Duna-part menti nyomvonalon történő megépítését támogatja a Főváros Közgyűlés a szerdán meghozott határozatával. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kijelentette, a javaslatban szereplő nyomvonalon megfelelő védelmet nyújt majd a város egyik legszebb és legsűrűbben lakott területének.
Tarlós: Meg kell védeni a Duna-partot A főpolgármester szerint nem lehet a végtelenségig folytatni a vitát a római-parti védmű megépítéséről
„Hajósaim mind gajdosak voltak” – az 1838-as pesti árvíz történetei Március közepén a fővárosban nemcsak a szabadságharc dicső napjáról illik megemlékezni, hanem a 10 évvel korábbi szörnyű, jeges árról is. Összeszedtünk néhány történetet arról, ki merre járt azokban a napokban.
Szakmai döntés születik a Római-partról A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.
Duna-parti védelmet javasol a Római-parton a BME A római-parti árvízvédelmi nyomvonalat javasolja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Megújul a csillaghegyi strand 2018 tavaszára várható az új csillaghegyi fürdőegység megnyitása.
Új hajózási kiállítás a Kossuth Múzeumhajón Megújult gőzhajózástörténeti kiállítást nyitott a Közlekedési Múzeum a különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón.
Visszafoglalhatjuk a Duna-partot Hamarosan megújul a pesti alsó rakpart északi, főként a XIII. kerületi szakasza. Gyalog és kerékpárral is végig lehet majd menni rajta a Rákos-pataktól akár a Parlamentig. De mit is jelent nekünk valójában a rakpart? Egy biztos, nem csak „alsó sztrádát” és nem csak látványosságot.
Végigkísérte történelmünket a befagyó Duna A mostani dunai jégzajlás kapcsán visszatekintünk: voltak olyan idők is, amikor maga a folyó jelentette az átkelőt Pest és Buda között. Néhány olyan emlékezetes történelmi évre tekintünk most vissza, amikor teljesen befagyott a folyó, vagy éppen a zajló Duna okozott hatalmas áradást Pest-Budán.
Itt egy gyönyörű fotó a dunai jégzajlásról Így zajlik a jég a budapesti Szabadság hídnál.
Zajlik a jég a Dunán Az elmúlt évekhez képest rendkívülinek mondható téli időjárás a budapesti közlekedést is megnehezíti. A jégzajlás miatt vasárnaptól a D2-es átkelőhajó, hétfőtől pedig a D11-es, az Újpestet és a Haller utcát összekötő hajójárat sem közlekedik. Bár a folyó 1963 óta nem fagyott be teljesen, a szabályozása előtti időkben ez gyakran megtörtént, a hatalmas meginduló jégtömbök pedig vittek mindent, ami az útjukban volt.
Tervezhetik a Galvani hidat Nemzetközi tervpályázatot írnak ki a Dél-Budát Észak-Csepellel összekötő Galvani hídra.
Változtatási tilalom a Római-parton Változtatási tilalmat rendelt el a Római-part parti sávjára szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Változtatási tilalom lett a Római parton Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete változtatási tilalmat rendelt el a Római-parton.
Legfőbb ideje a Lánchíd felújításának Budapest legelső állandó Duna-hídja régóta borzalmas állapotban van. A Lánchíd bajai szemmel láthatóak, a hídszerkezet is kritikus műszaki állapotban van. Bár a rekonstrukcióról már évek óta szó van, 2017 vége előtt biztosan nem kezdődhet el a felújítás.
Szabályozták a Margitsziget építési kérdéseit Megalkotta a Duna-parti építési szabályzat Margitsziget területére vonatkozó rendeletét a Fővárosi Közgyűlés.
Itt ragadt a szocializmus a Duna hídjain Tudta, hogy a Lánchíd két oroszlánjának felirata egyebek mellett a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmét hirdeti? Ráadásul ez nem egyedi eset: Budapest Duna-hídjainak többségén márványtáblák sokasága dicsőíti a helyreállítók nagyszerűségét, s terjeszti az uralmon lévők politikai propagandáját.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni: hajózzunk Pest és Buda között! Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Duna-ünnep lesz a Vigadó előtt Pénteken kerül sor a Vigadó kikötőjében a Duna Ünnepére, melyben a Duna mentén együtt élő népek hagyományai kerülnek a fókuszba.

További cikkeink