A fővárosi kulturális élet két kiemelkedő intézményének közvetlen közelében elhelyezkedő új hajóállomás ünnepélyes átadásán Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hangsúlyozta a fejlesztés szimbolikus értékét, hiszen Budapest vezetése számára minden közlekedési mód egyaránt értékes.

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója hangsúlyozta, a társaság azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros és a környező települések közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon. Ehhez olyan projektet kell megvalósítani, amely összefüggéseiben kezeli a járművek, a kikötők, a különféle utasforgalmi és karbantartó létesítmények működését, valamint a turisztikai és városfejlesztési szempontokat is  - mondta a vezérigazgató.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra: öt éve indult újra a menetrend szerinti közösségi közlekedés a Dunán. Sokan kételkedtek abban, hogy sikeres lesz, azonban az idő igazolta a döntést: naponta mintegy kétezren veszik igénybe a D11-es és a D12-es hajójáratot.

A D11-es és a D12-es hajójárat ez idáig Újpesttől a Haller utcáig, illetve a Rómaifürdőtől a Boráros térig közlekedett.

A dunai hajózás az 1960-70-es években élte virágkorát, amikor a hajók évi kétmillió utast szállítottak. A rendszerváltást követő lassú leépülése után 2009-ben kezdett az ágazat újjáéledni, amikor 2009-2012 között Budapesten európai uniós támogatással 9 kikötőt alakítottak ki, illetve újítottak fel, melyeket a BKK a D11-es, a D12-es (és a mára megszűnt D13-as) járattal kapcsolt a közlekedési hálózatába.

(MTI)