Keresés az archívumban

40 év után átépül a KöKi A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
175 éve született Jahn József, Budapest ismeretlen építésze Jahn József neve valószínűleg csak keveseknek cseng ismerősen. Pedig az általa tervezett épületekkel számos helyen lehet találkozni a pesti belvárosban. Klasszikus bérházai ma is meghatározzák fővárosunk képét. A kívülről többnyire egységes formát mutató házakat igazán belül tette izgalmassá: a körfolyosó helyett lépcsőházzal és reneszánsz hatást mutató loggiával, árkádos, épített könyöklős közlekedőcsarnokkal tervezte bérházait, így azok udvarai sokkal impozánsabb hatást keltenek.
Megújul a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium épülete Megszépül kívül-belül a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium épülete idén. Az átfogó felújítást több ütemben végzik el.
155 éve született Csók István festőművész – Meg akarta hódítani a világot Csók István festőművész élete első felében csak rövidebb szakaszokban kötődött a magyar fővároshoz. Párizsból hazaköltözve 1910 és 1917 között Pesten, 1917 és 1923 között Budán, majd újra Pesten élt, ekkor a fővárosban készültek alkotásai. Csók István nemcsak alkotóművész volt, hanem a Szinyei Merse Pál Társaság elnökeként és főiskolai tanárként is aktív közéleti szerepet vállalt.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.
Százötven éves a Nágel-ház: egy lakóépület a tudomány és a kultúra szolgálatában Hazai egyetemeink és múzeumaink történetének volt olyan időszaka, amikor az állam még nem tudta megteremteni az önálló épületben való elhelyezés anyagi hátterét, a tudomány azonban már olyan szinten állt, amely megkövetelte a helyigények azonnali kielégítését. Bérházakat kerestek, hogy azokban, ha időlegesen is, de megoldják a gondokat. Ilyen volt a Lónyay utca, Gönczy Pál utca sarkán ma is álló, 150 éve épült, úgynevezett Nágel-ház.
Az Iparművészeti Múzeumban jártunk – Különleges alkotások kerültek elő a felújítás alatt álló épületben Budapest egyik legkarakteresebb épülete, a magyar építészet kiemelkedő jelentőségű alkotása, az Iparművészeti Múzeum több mint két éve áll bezárva a látogatók előtt. A bezárás oka az a nagyszabású és igen szükséges felújítási munka, amelybe pénteken mi is betekintést nyerhettünk. Lapunkat ugyanis meghívták egy különleges épületbejárásra.
Tragikus látványt nyújtottak 75 évvel ezelőtt a szétlőtt Budapest épületei Az 1945-ös budapesti ostrom elképesztő károkat okozott a házakban, szinte nem maradt olyan épület, amelyet ne viselt volna meg a kegyetlen ostrom. A korabeli fotók megrendítő mementói a romos épületeknek.
Budapesti napló – Ha Magyarország nem volna, meg kellene teremteni „Kisváros a nagyváros kellős közepén; zárt világ, konzervált műemléknegyed […] Valóban, nem útikönyvturisták, nem édesszájúak, vagy művelt stílussznobok számára való. […] Aki itt meg nem érzi a hely lelkét: a tragikomikumot és a szüntelen konok megújulást, az jobb, ha beéri a Halászbástya nyújtotta panorámával” – írja Száraz György a Budapest-dekameronban. Ezen a héten a Budapesti napló fókuszában a nemzeti megmaradás és államiságunk egyik legfontosabb szimbóluma áll: a budai Vár.
Kétmilliárd forintos támogatással újul meg a szalézi rend óbudai központja Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból bővül a szalézi rend óbudai központja. A két új épület alapkövét hétfőn tették le.
Aki eljutott a csillagokig – Lélekemelő szobrokat alkotott a 75 éve elhunyt Pásztor János Pásztor János, a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja országszerte alkotó művész volt, szobrai számos településünkön megtalálhatók Hódmezővásárhelytől Balatonfüredig. Alkotásai Budapesten is kiemelkedő jelentőségűek, elég II. Rákóczi Ferenc Kossuth téren álló lovas szobrára és a budai Várban lévő Kazinczy-kútra gondolnunk. A 75 éve elhunyt Pásztor Jánosra emlékezünk.
Bejártuk a középkori királyi palota megújult részeit a budai Várban A Vármúzeum középkori palotájában található kiállításának Albrecht pincei része megújult és újra látogatható. A helyreállított kiállítóterekben feltárul a középkori palota története a ciszternától a kápolnáig.
Több építészeti érték is előkerült a Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója során A neorokokó stílusban épült Károlyi-Csekonics palota rekonstrukciója során történelmi és kulturális szempontból is értékes építészeti szerkezetek, tartozékok, illetve elemek kerültek elő. Az épületet a felújítás után a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni.
Épül a Makovecz-templom Pesterzsébeten Pesterzsébeten a Szabó-telepi református templom alapkövét 2018-ban rakták le a Mátyás király téren, az építkezés azóta a tervezett ütemben zajlik. A telekre eddig harminc kőrisfát ültettek.
Erzsébet, István, János, László, Margit: a modern fővárosi kórházak születése A közelmúltban jelentették be, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében felújíttatja a kórházi várótermeket, illetve a rendelőintézeteket. Cikkünkben annak jártunk utána, mikor és hol épültek a fővárosban a betegellátást szolgáló első modern közkórházak. Írásunkból az is kiderül, hogy a magyar építészek felkeresték a korszerű külföldi kórházakat, és tanulmányozták azok működését, mielőtt nekifogtak a tervezésnek.
Átadták az Országgyűlés új irodaházát a Kossuth téren Az Országgyűlés Hivatalának ma átadott új, Kossuth téri épülete Szabad György nevét viseli. A metróbejárat fölé épített irodaházban kilencezer négyzetméteren háromszáz ember dolgozhat. A külső megjelenésében historizáló, belül modern épület homlokzatát eredetileg 1928-ban tervezték.
Tavasszal elkészül a Magyar Zene Háza különleges tetőszerkezete Elérte legmagasabb pontját a Magyar Zene Háza épületének tartószerkezete, a térszint alatti terekben pedig már előrehaladott állapotban vannak a kivitelezési munkák, a Városligetben épülő intézmény 2021 második felében nyitja meg kapuit a látogatók előtt.
Harminc éve távolították el a vörös csillagot az Országház tetejéről Az Országház Budapest egyik jelképe. A 96 méter magas kupola tetején közel 40 évig égett az elnyomó szocialista rendszer jelképeként a vörös csillag, amelyet 30 éve szereltek le.
Szabó Dezső budapesti emlékezete 75 éve, 1945. január 13-án hunyt el Szabó Dezső, a két világháború közti Magyarország szellemi életét jelentősen meghatározó író, publicista. Az elsodort falu, Az egész látóhatár, az Életeim és számtalan regény, novella, pamflet szerzőjeként erőteljes hatást gyakorolt a közgondolkodásra és a magyar írói nyelv megújítására is. Az évforduló alkalmából jelen írásunkban mozgalmas életének azokat a budapesti helyszíneit mutatjuk be, ahol valamilyen formában emléket állítottak a személyének.
Vajdahunyad várától a Tőzsdepalotáig – Budapest több híres épületét tervezte a 165 éve született Alpár Ignác Az általa tervezett épületekben működik ma a József nádor téri Pénzügyminisztérium és a Széchenyi téri Belügyminisztérium, de talán leghíresebb alkotásai a Szabadság téri Tőzsdepalota és a városligeti Vajdahunyad vára. Iskolaépületeit, lakóházait ma is ezrek használják naponta Budapesten. A 165 éve született Alpár Ignác épületei jelentősen meghatározzák Budapest arculatát.
Botlatókövet avattak Szerb Antal halálának 75. évfordulóján Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából botlatókövet avattak az író utolsó lakhelyénél, a II. kerület, Hűvösvölgyi út 81. szám alatt.
Álmos és Előd elveszettnek hitt szobrát találták meg a Várban – A Halászbástyán álltak egykor a vezérek Elveszettnek hitt műalkotások kerültek elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor. Megtalálták azokat az Álmos és Előd vezéreket mintázó, több mint 100 éves eredeti szobrokat, melyek egykor a Halászbástya északi főtornyát díszítették, valamint számos érdekes épületmaradványra is rábukkantak.
Pest zöld szíve – Fotókiállítás a Múzeumkert kerítésen Az elmúlt idők kertjéről, hangulatáról, történetéről mesélnek a régi fotográfiák, amelyek a Nemzeti Múzeum évszázados kerítésén láthatók.
Száz éve viseli Blaha Lujza nevét Budapest emblematikus tere Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja, amelyen naponta több százezer ember halad át. Metró és villamos találkozik itt, a Rákóczi út belvárosi sztrádaként határolja. Mindenki ismeri, de kevesen szeretik. Pedig él, lüktet, folyton változik, együtt a várossal. Ilyen a „mi Blahánk”, amely száz éve, 1920-ban kapta meg Blaha Lujza, „a nemzet csalogánya”, a Népszínház sztárja nevét.
A Himnusz eredeti kéziratát is bemutatják a magyar kultúra napján az Országos Széchényi Könyvtárban A Himnusz eredeti kéziratával és a hozzá kapcsolódó Erkel-kottával, Ady Endréről szóló kiállítással, íróműhellyel és könyvbemutatóval is készül az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kultúra napjára.
Újragondolt állomás – Ötven éve kezdődött a Déli pályaudvar átépítése A Déli pályaudvar sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt tervezésekor elképzelték. Pedig 50 évvel ezelőtt, amikor a munkagépek elindultak, a tervrajzokon egy elegáns, XX. századi pályaudvarként álmodták újra az akkor már 110 éves állomást. Igaz, egyesek szerint már akkor is felesleges volt a beruházás.
A 750 éve elhunyt Szent Margit emlékei Budapesten – Életét Istennek ajánlotta fel IV. Béla az ország megmeneküléséért Nevét viseli sziget, híd, utca, kórház, iskola, templom, szobrokon és üvegfestményeken láthatjuk alakját. A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány, Szent Margit halálának 750. évfordulóján felkerestük a róla szóló emlékeket a fővárosban.
Elkészült az új óvoda Pesthidegkúton A II. kerületi Kadarka és a Szabadság utca sarkán új, száz férőhelyes óvoda épült, amely modern, tágas és otthonos környezetet teremt a gyermekek számára.
Budapesti napló: A hét, amelyen gyászba borult a főváros „Hölgyeim, uraim, ma egy kis mókával szerettem volna szórakoztatni önöket ...de ma... hogy mondjam... nagyon rossz híreket kaptam valakiről... aki szívemhez nagyon közel... egy bohócnak nehéz ilyesmiről... az ember csak dadogni tud és sírni... Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad...Nagyérdemű közönség, mai előadásom elmarad” – írja Szenes Béla 1920. január 18-án a Pesti Hírlap azon rovatában, ahol a vicces írásokat közölték. Így érezte magát e sorok írója is a soron következő lapszemle összeállításakor, amely arról a hétről szól, amikor 1920-ban és 1945-ben is gyászba borult Budapest.
Megnyílt az új utasterminál a Liszt Ferenc Repülőtéren Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe. Az eddig használt „bádogvárost” pedig lebontják.
75 éve robbantották fel a budapesti Duna-hidakat A II. világháború hihetetlen pusztítást okozott az országban. A halottak százezrei mellett az épített környezetben is jóvátehetetlen károk keletkeztek, a fővárosban romhalmazzá vált számtalan értékes épület. A budapesti Duna-hidak sem menekültek meg.
Csipkerózsika vára – Sokan bírálták felépítésekor a ma 155 éves Pesti Vigadót Ma 155 éve nyitotta meg kapuit a Duna-korzón a romantikus építészet egyik gyöngyszeme, a Pesti Vigadó. Feszl Frigyes keleties stílusú, monumentális épülete sok kritikát kapott a kortársaktól, de a társadalmi, kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett.
Toronyzene harsogott egykor a régi pesti Városháza tornyáról – Kik voltak a turnerek? A régi pesti Városháza fontos szerepet játszott a város életében, tornya viszonyítási pont volt: a polgárok innen értesültek nemcsak a pontos időről, hanem arról is, hol és mennyiért kapható jó bor a városban.
Felújítják a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját A Semmelweis Egyetem Szentkirályi u. 46. szám alatti „A” és „B” épületeinek több szintjét korszerűsítik, új kórtermek, ágysávok lesznek, modernizálják az intézményt.
Budapesti napló – Háborút és békét, ínséget és luxust is hozott a fővárosnak a január Mennyit változik Budapest huszonöt év alatt? És hogyan alakult át az elmúlt 150 évben? Formabontó lapszemlénkben különböző korokba kalauzoljuk az Olvasót, amelyeket csak huszonöt év választ el egymástól. A korabeli lapok írásaiból szemezgetünk, hogy megtudjuk: milyen fejlesztések voltak napirenden, hogyan éltek a főváros lakói, és milyen kisebb-nagyobb ügyek foglalkoztatták a pesti polgárokat az év ugyanezen időszakában. Időutazásunk 1870-ben indul, állomásai az 1895-ös, 1920-as, 1945-ös, 1970-es és 1995-ös év. Nem csak 25 év: világok választják el ezeket a dátumokat egymástól. Szubjektív válogatásunk nem törekszik teljes körű elemzésre: Budapest történetének egy újabb, izgalmas keresztmetszetét kívánjuk bemutatni, nagy ívű tervekből, napi hírekből, pletykákból összekeveredő pillanatképek sorozatát. Egy olyan napló lapjait, amelyet a város polgárai közösen írtak és írnak ma is. Ezért arra bátorítjuk az Olvasót, keresse a párhuzamokat a mai Budapesttel, és ahol mi abbahagyjuk, folytassa ott ő a történetet, érkezzen meg a jelenbe, sőt gondolatban utazzon tovább, és képzelje el, mennyit fog változni a város a következő 25 évben. És főleg: milyen irányba?
Felújítják a pasaréti ferences templomot A Pasaréti Páduai Szent Antal Ferences Templomot a hozzá tartozó rendházzal és a könyvárral együtt kibővítik, korszerűsítik, valamint új közösségi tereket hoznak létre.
Kezd előbújni az állványzat mögül az Irgalmasrendi Kórház új tömbje a Margit hídnál Bár az épületen még bőven van mit csinálni, a Frankel Leó út felőli részén már szépen látható az új homlokzat. Helyzetkép a helyszínről.
Jövőre fejeződik be az Andrássy úti Operaház felújítása A tervek szerint a felújítást követően, a 2021-22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba. Az Ybl Miklós tervezte Andrássy úti épület a hagyományosabb daraboknak ad majd helyet.
Felújítanak több budapesti vasútállomást – A MÁV 2023-ig szóló programot indított Látványos változáson esett át a közelmúltban több budapesti vasútállomás a MÁV felújítási programjának köszönhetően, így a Keleti pályaudvar, a Déli pályaudvar, Zugló, Kőbánya-Kispest és Kőbánya-alsó. A munkálatok több helyszínen az idén is folytatódnak, de a vasúttársaság szerint már mostanra is érzékelhetően javult az utasok komfortérzete.
A legrégebbi budapesti húsáruda – Ma is működik Brauch Ferenc egykori ferencvárosi üzlete Aki manapság a ferencvárosi Mester utcán sétál, tapasztalhatja, hogy bontási munkálatok folynak a 29. számú egyszintes épület körül. Egy most is működő hentesbolt mellett és mögött ódon gyárépület falai tűnnek el, de a vásárlók még zavartalanul vihetik haza a friss hús- és hentesárut, a kiszolgálóhelyiség pedig szinte tökéletesen őrzi a régi századfordulós hangulatot. Vajon kié lehetett ez a bolt, és meddig marad meg az épület?
Százezerek érkeznek szeptemberben Budapestre – Templomokat és más épületeket újítanak fel az Eucharisztikus Kongresszusra Idén szeptemberben Budapesten tartják meg az egyik legjelentősebb egyházi világeseményt, az olimpiákhoz hasonlóan négyévente megrendezett Eucharisztikus Kongresszust. Több százezer külföldi vendég érkezik egyszerre majd a rendezvényre, amely óriási lehetőség arra, hogy bemutassuk a főváros barátságos, emberközeli arcát, a korunkra jellemző tömegturizmusnál lényegesen mélyebb élményeket kínálva.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2019-ben a pestbuda.hu-n! Összegyűjtöttük a 2019-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2020-ban is!
Az Andrássy út elfeledett építésze – 175 éve született Petschacher Gusztáv A historizmus építészetének egyik jelentős képviselője volt. Neoreneszánsz stílusú épületeivel és palotáival meghatározta nemcsak a XIX. század végére kiépülő Andrássy út, hanem saját bérházstílust teremtve a kiegyezést követő, prosperáló időszakban rohamosan fejlődő, pesti belváros képét is.
A neoreneszánsz építészet kiemelkedő alakja volt a 175 éve született Kallina Mór Kallina Mór a legjobbaktól tanulva jutott el saját formavilágához, és lett a magyar neoreneszánsz építészet egyik legnagyobb képviselője. Épületeit az olasz reneszánsz palotaépítészetből merítve a monumentalitás jellemzi a homlokzatok, ablakkereketek gazdag díszítésével. A pesti oldalon elsősorban bérpalotái, a budai oldalon főleg közintézményei – Budai Vigadó, Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Főparancsnokság – határozták meg a gyorsan fejlődő magyar főváros arculatát.
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
Bejártuk a parlament Kossuth téri új irodaházát Historizáló, 1928-ban tervezett, de 2019-ben készült homlokzat mögött egy vadonatúj, modern, hatemeletes épület a Kossuth téren, a metróbejárat fölött. A neve: Szabad György Irodaház. A parlament alkalmazottai 2020 januárjában vehetik majd birtokba új munkahelyüket, mi azonban már most bejárhattuk az épületet a pincétől a padlásig, pontosabban az Országházba vezető alagúttól a panorámakilátást nyújtó tetőteraszig. Tartsanak velünk!
Aki a fővárosi tűzoltóságot megszervezte – 180 éve született Széchenyi Ödön, a magyar grófból lett török pasa A tűz és a víz volt az élete. Tengerész akart lenni, a hajózás érdekelte. A tervei alapján készült Hableány nevű kis gőzösön elsőként jutott el hajóval Párizsba, regattaversenyeket szervezett a Dunán, hajókapitányi vizsgát tett, majd a tűz lett az élete, pontosabban annak megfékezése. Megszervezte nemcsak a magyar főváros tűzoltóságát, hanem Isztambulét is. Munkája elismeréseként pedig megkapta a szultántól a pasa címet.
Az utolsó boldog békeév otthonai – Különös séta az óbudai Gázgyári lakótelepen Az aquincumi vasútról jól látni az egykori Óbudai Gázgyár jellegzetes tornyait. Egy letűnt kor jellegzetes építményei, Óbuda városszéli ipari negyedének jelképe. A tornyok lábánál az ókori rommező közvetlen szomszédságában áll egy eldugott, szigetszerű épületcsoport. Óbuda szerelmeseinek is érdemes egy felfedezőutat tenni erre a tájékra, még ha egy századfordulón épült munkás- és tisztviselőtelepről is van szó. Az első érzésünk,hogy de jó lenne itt lakni. Felidézi a történelmi városközpont egykori ódon házsorainak hangulatát.
Fedél alatt a Biodóm – Tavasszal lezárul a Pannon Park szerkezetépítése A Fővárosi Állat- és Növénykert új területein épülő Pannon Park és benne a Biodóm 2021 végén nyithatja meg kapuit a közönség előtt. A nagyszabású beruházás jelenleg 75 százalékos készültségi szinten van.
Emelet aranyrács mögött: ilyen lesz a pesti Broadway legújabb épülete Bár a Nagymező és az Ó utca sarkán álló ház homlokzata réginek hat, valójában vadonatúj az épület, a falak mögött pedig hamarosan a posztmodern trendeknek megfelelő négycsillagos hotel nyílik.