Február első hetében összeül a nemzetközi zsűri, hogy értékelje a beérkezett pályaműveket, egy hónapon belül pedig mindannyian láthatjuk, milyen lesz a jövő Közlekedési Múzeumának épülete. Ezt az intézmény vezetője, Vitézy Dávid jelentette be.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) közleménye szerint a kiírásra 13 pályamű érkezett be, amelyek rengeteg jó megoldást tartogatnak az ipari örökség megőrzésére és izgalmas kortárs építészeti kiegészítésére. Az anonim tervpályázaton nem a tervezési díj, hanem a minőség, az átgondoltság, a múzeumi funkcióknak való megfelelőség és több más szakmai szempont alapján dönthet a zsűri.

A múzeum megújításának szándéka a Liget Budapest projekttel indult, melynek tervei közé bekerült a világháborúban súlyosan megsérült, majd a nyolcvanas években bővített múzeumépület eredeti formájában történő helyreállítása is, Pfaff Ferenc 1896-os tervei alapján. Később azonban mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a Városliget nem tud helyet adni a korszerű múzeumi elvárásoknak minden szempontból megfelelő, költséghatékony és kellően tágas megoldásnak, leginkább a múzeum nagyméretű műtárgyai, járművei miatt, ezért megindult az új helyszín keresése. Olyan, lehetőség szerint állami tulajdonban levő, tömegközlekedéssel jól elérhető terület jöhetett szóba, amely autentikus módon, saját történelméből következően kínálhat helyet egy korszerű, barnamezős rehabilitációval épülő autentikus közlekedési múzeumnak.

Északi Járművavító, Dízelcsarnok (Forrás: MMKM)

A legjobb alternatívának az egykori Északi Járműjavító területe bizonyult, amely már az 1870-es években a MÁV járműveinek javításával foglalkozott, de több mint egy évtizede üresen áll. A területen, amely mellett ma is Magyarország korai és meghatározó vasútvonalai haladnak haladnak máig élő forgalommal, több nagyméretű ipari épület található. A Feketeházy János tervezte Eiffel-csarnokban már folynak a munkák, ide a Magyar Állami Operaház műhelyháza költözik. A Közlekedési Múzeum fő helyszíne az ezzel szomszédos Dízelcsarnok lesz, amely lebombázott elődje pótlásaként a dízelvonatok javítására készült el 1962-re. A Dízelcsarnok nem csupán történetét tekintve valódi MÁV-ereklye: a Kőbányai útra néző, ma már műemlékileg védett irodai szárnyat a vasúttársaság főépítészeként dolgozó Kővári György tervezte.

A Dízelcsarnok Kőbányai útra néző, műemlékileg védett irodai szárnya biztosan megmarad eredeti formájában. A héthektáros területet illetően minden más azonban a 2017 decemberi kormánydöntést követően meghirdetett tervpályázat lezárultával derül majd ki. Az építészek becslése szerint a hatalmas és komplex beruházás végleges terveinek elkészítése két évet vehet igénybe, amelyet két-két és fél évig tartó építkezés követ majd; így öt év múlva reális az új múzeum megnyitása. Még az építkezés megindulása előtt lehetőség lesz azonban a bejárásra, és ha a körülmények engedik, szeretnének egy pop-up kiállítást és egyéb programokat is megvalósítani az egykori Északi Járműjavítóban.

A MÁV-val összefogva dolgoznak azon, hogy a terület fővonalbeli vasúti bekötése fennmaradhasson, így a múzeum néhány perc alatt elérhető lesz a Keleti pályaudvarról. Nemrég megindult az ide tervezett új vasúti megálló tervezése, amely nem csupán az intézményt szolgálná ki: várhatóan napi nyolcezer ember szállna át itt a keleti elővárosok felől az 1-es villamosra. Ennek pénztára és váróterme az Északi Járműjavító szélén található Törekvés Művelődési Központ tömbjébe vagy környékére kerülhet.

Északi Járművavító (Forrás: MMKM)

A Közlekedési Múzeum munkatársai azt már biztosan látják, mely fontosabb járművek szerepelnek majd a kiállításon. Az új helyszínre gurulnak például a gyűjtemény azon járművei is, amelyek eddig akár évtizedek óta raktárakban pihentek. A jövőben önálló helyet kap az új műszaki és közlekedési könyvtár és a múzeum archív dokumentumgyűjteménye is. A múzeum addig is eltökélt a minél szélesebb körű nyilvánossá tétel ügyében, ennek jegyében például a Fortepannal meglévő jó együttműködésnek is lesznek még fontos eredményei a történeti fotók bemutatását illetően.

A főigazgató beszámolója szerint a kiállítás Magyarország közlekedésének történetén vezet majd végig a reformkortól napjainkig, jövőbe mutató módon, világos társadalmi mondanivalókkal. A tárlat a tömeges közlekedés történetére fókuszál, és profiljukhoz jobban illő helyszínt keres az olyan speciális tárgyak számára, mint a sportcélú vagy katonai járművek, miközben az elmúlt években sosem látott lendületet vett a szerzeményezés.

A kiállításon a művészettel, az építészettel, a dizájnnal, az utastájékoztatással, a társadalmi hatásokkal, a városszerkezetre gyakorolt hatásokkal is szeretnének foglalkozni. A családbarát, akár három-négyórás programot kínáló kiállítás középutat próbál találni: nem akarja rengeteg tablóval traktálni a közönséget, de a digitális eszközök alkalmazását sem viszi túlzásba. Egy jó múzeumi élmény képes kiszakítani a mindennapokból, márpedig manapság a mindennapok épp az érintőképernyők nyomogatását jelentik. Ezzel együtt az intézmény progresszív hang-, fény- és vetítéstechnikai megoldásokra, minél élőbb, minél mozgóbb kiállításra törekszik.

Emellett továbbra is várják a közönséget a tagintézmények. Az Elektrotechnikai Múzeumban nemrég zárult egy kisebb felújítás, és dolgoznak azon is, miként lehetne élő, a környékbeliek számára is vonzó helyszínné tenni a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményt. A speciális gyűjtési területek kiállítására Vitézy Dávid szerint kiváló példa a Légiközlekedési Kulturális Központtal közösen működtetett ferihegyi Aeropark, amely a múzeum nagyobb, a közelmúltból származó repülőgépeinek is helyet ad. Emellett a múzeum munkatársai dolgoznak a Városliget Zrt. kivitelezésében megújuló Pfaff-pavilon kiállításának programján is, amely a magyar innováció történetét mutatja majd be.

Munka tehát van és lesz is még bőven: az építészek becslése szerint a hatalmas és komplex feladat végleges terveinek elkészítése két évet vehet igénybe, amelyet a 2-2,5 évig tartó építkezés követ majd; hozzávetőlegesen tehát öt év múlva reális az új múzeum megnyitása. A főigazgató ígérete szerint a területet azonban már jóval korábban megismerhetjük: még az építkezés megindulása előtt lesz lehetőség a bejárásra, sőt, ha a körülmények engedik, szeretnének egy pop-up kiállítást és programokat is megvalósítani az egykori Északi Járműjavítóban.

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum