Felújítják a Bálnát és díszkivilágítást is kap a főváros ikonikus épülete

2021. márc. 9. 16:00

Budapest ikonikus épületét, a Bálnát, amely évek óta meghatározza a dunai látképet, hamarosan felújítják. Ennek során a héjszerkezetét is korszerűsíteni fogják, olyan időtálló anyagok használatával, amely nem változtatja meg az épület külső megjelenését. A munkálatokkal egyidejűleg a Bálna díszkivilágítást is kap, hogy ezáltal még erőteljesebb lehessen turisztikai vonzereje.

Megjelent a Bálna Budapest Kulturális és Kereskedelmi Központ (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) felújítására, fejlesztésére vonatkozó felhívás az uniós közbeszerzési értesítőben, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. – a Bálna vagyonkezelője – tett közzé március 5-én. A dokumentum szerint a beruházás célja a héjszerkezet vízzáróságának biztosítása, a díszkivilágítás kiépítése, valamint korszerűsítési és felújítási munkák elvégzése az épületben.

A 2013-ban elkészült Bálna a ferencvárosi Duna-parton, légifotó (Fotó: Civertan Grafikai Stúdió)

„Napjainkra időszerűvé vált a Bálna Budapest Kulturális és Kereskedelmi Központ héjszerkezetének fejlesztése olyan időtállóbb, korszerűbb anyagokkal, amik által hosszabb élettartam biztosítható Magyarország ezen impozáns épületének” – olvasható a pályázati felhívásban. A kiírás szerint „a fejlesztés célja egy olyan optimalizált műszaki megoldás kivitelezése, amely gazdaságosan megvalósítható és emellett biztosítja a héjszerkezet vízzáróságát, de nem változtatja meg az épület külső megjelenését, kialakítását.”

Tehát a Bálna külső megjelenése nem változik meg a fejlesztéssel. A Bálna épülete 22,5 méter magas, a héjszerkezete 6585 négyzetméter.

A nyertes ajánlattevő feladata többek között a régi épületek homlokzati felújítása, parkolástechnikai rendszer korszerűsítése, elektromos autótöltők telepítése a garázsban, illetve a kiállítóterem és a rendezvényterem felújítása a III/B épületben.

A Bálna a Közraktár utca felől (Fotó: google maps)

A Bálna a dunai látkép meghatározó része (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

„A Bálna egyedi, különleges formája nappal a dunai látkép meghatározó része, az épület megjelenése önmagában is turisztikai vonzerővel bír. Sötétedés után ebből a pozitív hatásból azonban semmi nem érezhető az épület megfelelő megvilágításának hiánya miatt” – így indokolja a felhívás, hogy miért szükséges megoldani a Bálna épületének díszvilágítását.

A közbeszerzés szerint „a tervezési és kivitelezési munka során az épülethez illeszkedő egyedi díszvilágítási koncepciót kell megvalósítani, melynek keretében a héjszerkezethez kapcsolódóan 1061 db RGB LED lámpa, a régi közraktár épületekhez kapcsolódóan 184 db lámpatest és 249 m LED vonalvilágító elhelyezése szükséges a hozzá tartozó kábelezéssel és vezérlő egységekkel együtt.”

Az ajánlattételi határidő április 19.  A pályázóknak referenciával, szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük.

Nyitókép: Felújítják a Bálnát és díszkivilágítást is kap a Duna-parti épület (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 5 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Sajnos a bálna nem tudott népszerűvé válni. Remélem, hogy a felújítás után javul a helyzet!

Válaszok:
Sándor | 2021. március 10. 10:51

Még a bálna építése előbb felvettem, hogy egyszerűen bontsák el az üres raktárakat és egy szép nagy parkot csináljanak a Dunaparton a Közg.Egyetem és a Petőfi híd között. Anno említettem Isztambult ahol igazán nagy park van végig a Boszporusz mentén és mindig sok ember látható ott. (Amúgy százezren is elférnének az említett parkban.)


Mitől javulna a bálna látogatottsága? Egyfelől nincsen jó helyen, másrészt pedig semmi sem vonzza oda az embereket.


A hely nepszerutlensegehez nyilvanvaloan hozzajarul a kornyezete is. A nem kifejezetten esztetikus egyetemi konyvtar es a kifejezetten ronda panel kollegiumepulet eleve lehangolo hatteret biztosit. Ehhez jonnek meg a lepusztult nyiltpalyas villamosvaganyok, a troli es a villamos felsovezetekei, rozsdas tartooszlopai, a negysavos Kozraktar utca pora, zaja, stb.
Annak sem latom ertelmet, hogy a Balna fobejarataval szemben meghagytak egy darabot a regi kozraktarak epuleteibol (Eszak felol atlatszo uvegfallal...) ami bazari jelleget kolcsonoz a helynek holott egy nagy egybefuggo nyitott terseg jobban kiemelne a modern epuletet es nagyobb szabadteri befogadokepesseget is eredmenyezne.
Hatrany az is, hogy az epulettol Del fele semmi nincs. Az utott-kopott Boraros ter a nagy forgalmaval nem vonzo celpont a setalo turistak szamara, a Nemzeti Szinhaz pedig mar nagyon messze van. Ha visszaepulne az Elevatorhaz benne mondjuk az uj Szechenyi Konyvtarral, vagy Nemzeti Galeriaval az visszahozhatna a kieso es ma meg nepszerutlen kornyeket (benne a Balnaval) is az eletbe.

Válaszok:
Sándor | 2021. március 13. 14:13

Kérlekszépen semmi sincsen ezen a helyen, csak a Dunapart, szemben az arányaiban szép Műegyetemmel. Ide -ahogy fentebb írtam- egy parkot kellett volna építeni. Budapest a parkok méretét és számát nézve sereghajtó Európában.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó