Próbafúrásokkal elkezdődött az 5-ös metróvonal építésének első szakasza

2021. április 14. 18:00

A Közvágóhíd és a Kálvin tér között tervezett alagút terveinek elkészítéséhez 93 helyszínen kezd próbafúrásos talajvizsgálatokba a Budapest Fejlesztési Központ, elsőként a Kálvin téren indult meg a munka. A csepeli és ráckevei HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításával és az 5-ös metró megépülésével gyorsabban lehet majd bejutni a déli városrészekből és az agglomerációból Budapest belső területeire.

Próbafúrásokkal kezdődött meg az M5-ös metróvonal megépítésének első szakasza a Kálvin térnél – közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a csepeli és a ráckevei HÉV így „összefonódva” – a Boráros tér érintésével – a Kálvin térig jár majd, ami azt jelenti, hogy átszállás nélkül lehet a metróvonalakat elérni. A metróhoz tervezett alagút a Kálvin téri végállomásnál éri el a legnagyobb, 50 méteres mélységet, vagyis a 38 méter mélységben haladó 4-es metró alá érkezik.

Hozzátették, hogy mivel az alagút változatos talajkörnyezetben, vagyis többféle talajban épül majd, a tervezéséhez minél több információt kell a környezetről begyűjteni. Ez úgynevezett geotechnikai feltárásokkal (fúrásokkal, szondázásokkal) lehetséges. Ezek a próbafúrások kezdődtek meg most a Kálvin térnél. A közlemény szerint a fúrógépek a Kálvin tér környezetében akár 65-70 méter mélységig is lejutnak, így megismerhetők a különböző földtani korokból származó geológiai képződmények.

A próbafúrások a Nemzeti Múzeum előtt kezdődtek a Kálvin téren, a talajvizsgálatok első helyszínén (Forrás: Facebook/Vitézy Dávid) 

A próbafúrásról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt közölte szerdán a Facebookon, hogy a tervezett alagút nyomvonalán 50 méterenként csaknem 100 próbafúrást végeznek el egy hónap alatt. Hozzátette: a cél, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV utasai is közvetlenül elérjék a metrót, csakúgy, mint a szentendrei HÉV utasai a Batthyány térnél vagy a gödöllői HÉV-vel közlekedők az Örs vezér terén. Második lépésben a szentendrei, a csepeli és a ráckevei vonalakat egy Duna alatti alagúttal kötik majd össze, amellyel létrejön az „5-ös metró” – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, hogy e kormányzati tervek megvalósítását egyértelműen támogatja Karácsony Gergely főpolgármester és a fővárosi önkormányzat, közösen döntöttek róluk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában. „Budapest nem csak a Belvárosból áll! Budapest minden polgára, minden városrésze, minden kerülete egyenrangú. A külső kerületek és az agglomerációs gyűrű lakóit is megilletik a jó életkörülmények, a jó közlekedés. A csepeli és ráckevei HÉV-vonalak Kálvin térig történő meghosszabbításával és az 5-ös metró megépülésével gyorsabban lehet bejutni a déli városrészekből és az agglomerációból Budapest belső területeire” – hangsúlyozta Fürjes Balázs.

A Közvágóhíd és a Kálvin tér között tervezett mélyalagút terveinek elkészítéséhez 93 helyszínen kezd próbafúrásos talajvizsgálatokba a Budapest Fejlesztési Központ (Forrás: Facebook/Vitézy Dávid) 

Jelezte azt is, hogy a külső kerületekből és az elővárosokból naponta egymillió ember érkezik Budapest belvárosába. Ezt a terhelést a város már nehezen bírja: Budapest közútjai telítődtek, mindennaposak a dugók. A kormány – az államtitkár bejegyzése szerint - elfogadja azt a szakmai konszenzust, hogy e kihívásra három elemből álló megoldással kell válaszolni. Ennek első eleme, hogy javítani kell a budapesti, főként a kötöttpályás tömegközlekedést. Második elemként szükség van a külső városrészek közötti közvetlen kapcsolatot teremtő, hiányzó északi és déli peremhidakra (Galvani, Aquincumi) és „körúti elemekre”. A harmadik pedig, hogy meg kell építeni a külső csomópontokon a hiányzó P+R és B+R parkolókat, így le lehet tenni az autót és kényelmesen át lehet váltani közösségi közlekedésre.

Hozzátette, hogy ezeken a megoldásokon dolgoznak közösen Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával.

A bejegyzés alatt megosztott videóban, amely a Kálvin téri munkaterületet is bemutatja, Vitézy Dávid azt mondta, már 1888-ban, a ráckevei HÉV-vonal kialakításakor az volt a terv, hogy egyszer meghosszabbítják azt a Kálvin térig. Ez ma már a felszínen nem elképzelhető, csak a föld alatt, és ott is csak úgy, hogy a 3-as és a 4-es metró alatt vezetik el az alagutat.

A ráckevei HÉV (Fotó: Wikipedia)

A csepeli és a ráckevei HÉV egyik metróhoz sem csatlakozik, ezt a hiányosságot szeretnék most pótolni azzal, hogy a két déli HÉV-vonal elérné a Kálvin térnél a 3-as és a 4-es metrót – írta a vezérigazgató.

Vitézy Dávid jelezte azt is, a Kálvin téri „alapkőzet” agyagból és agyagmárgából van; e fölött rakódott le a Duna üledéke, ahol agyagos, kavicsos, homokos talajt találtak. A fúrások célja, hogy megállapítsák, pontosan milyen mélységben, miként változik a talaj összetétele.

Forrás: MTI

Nyitókép: Próbafúrásokkal elkezdődött az 5-ös metróvonal építésének első szakasza​ (Forrás: Facebook/Vitézy Dávid) 

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ugy tudom, hogy mindegyik nyomvonalterv szerint az Astoria lesz a kovetkezo megallo ami a Kalvin tertol csupan kb. 600 meterre van. Nem ertem miert nem lehet az elso utemben odaig epiteni az alagutat, hogy a kettes metrot is elerje a vonal. Ebben az esetben ket atszallassal el lehetne erni a szentendrei HEV-et is, ha mar egyszer ugyis azert epul az 5-os metro. A teljes belvarosi szakasz bizonyosan nem mostanaban fog megvalosulni ezert nem sok logikat latok a Kalvin teri vegallomasban...



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó