Kiírták a közbeszerzési eljárást a XII. kerületi Jókai-kert helyreállítási és fejlesztési munkálataira. A komplex kivitelezés célja a fennmaradt történeti emlékek megőrzése, egy korszerű természetismereti bemutatóhely és rendezvényhelyszín kialakítása, egy ökoturisztikai célpont létrehozása. A felhívás tartalmazza a műemlékileg védett Steindl-villa teljes körű felújítását, illetve a villa bővítését új épületrésszel, az egykori pince, földszint és emelet helyreállítását, veranda és rendezvényterasz kialakítását. 

A mára romos Steindl-villát megmentik, kiállítótereket hoznak létre benne, és egy új résszel is kiegészítik (Forrás: hegyvidek.hu)

A Közbeszerzési Értesítő szerint a Jókai-kertet is fejlesztik. A történelmi területet megőrizve felújítják a bejárati kaput, a kerékpártárolót és a belső utakat. Madáritatókat telepítenek, madárlest építenek, és a régióra jellemző növényeket ültetnek. Parkolót hoznak létre kerékpártárolóval, lebontják a jelenlegi portát és a barakk jellegű pavilont.

A beruházás három ütemre bontható. A most kiírt közbeszerzés tárgya az első ütem, amely a beruházás lényegi részeit tartalmazza. Ide tartozik a Steindl-villa felújítása és az új épületrész szerkezetkész kialakítása.  

Steindl Károly az 1830-as években építtette a villát (Fotó: hegyvidek.hu)

A második ütem során kialakítják az átjárót, vagyis összekötik a Steindl-villát az új épületrésszel. A harmadik ütem során megépítik a fogadótér emeleti irodáit, a tárolókat, valamint a Jókai-kert területén tereprendezési munkálatok várhatók. 

A Steindl-villa termeiben természetismereti kiállításokat, foglalkoztató- és előadótermeket alakítanak ki. 

Jókai Mór egykori présházában ma a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Emlékszobája működik (Fotó: pestbuda.hu)

A Jókai-kert 1975 óta országos jelentőségű, védett természetvédelmi terület. Kiemelkedő kulturális, műemléki és történeti értékénél fogva történeti kertként műemléki védelem alatt áll. Ezért a kiírás szerint a munkaterület átadását megelőzően a védett növényeket és egyéb kiemelt természetvédelmi értékeket elkerítik. A munkaterületet mobil kerítéssel lezárják, de a le nem zárt rész a kivitelezés időtartama alatt is szabadon látogatható.

Jókai Mór 1853-ban vásárolta, az Egy magyar nábobért kapott honoráriumból a birtokot, vagyis a „hepehupás telket, elhanyagolt bányát” – miként Mikszáth Kálmán írta tudósításában. Az író az egykori kőbánya helyén néhány év alatt egy virágzó kertgazdaságot alakított ki. Itt töltötte a nyarakat, a szüreteket, a kert nagy vendéglátásoknak is helyszíne volt.

Jókai Mór 1853-ban vásárolta meg a területet, ezt a hegyi juhart még ő ültette (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Halála után második felesége, Nagy Bella gondozta a birtokot, majd 1922-ben eladta. Később államosították a háborúban megsérült területet. A park épületei közül csak a présház maradt meg, ma itt a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Emlékszobája van.

Jókai Mór kertje 2009 óta történeti kertként műemléki védelem alatt áll, 1975 óta országos jelentőségű, védett természeti terület (Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum)

A kert szélén álló villát az 1830-as években megjelenő nyaralóépítési hullám idején építtette Steindl Károly, és ebben a házban nőtt fel Steindl Imre építész. A ház az elmúlt 190 év alatt sokszor cserélt gazdát, a II. világháború után az is ÁVH használta. A villa a Hegyvidéki Önkormányzat tulajdona, és az elmúlt évtizedekben kihasználatlanul állt, noha 2009-ben, a kert oltalom alá helyezésével egy időben műemléki védettséget kapott. 

A Jókai-kert és a Steindl-villa fejlesztése a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió és a kormány 900 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásával valósul meg. Az átalakítás várhatóan 2022 második felében fejeződik be.

Forrás: Közbeszerzési Értesítő

Nyitókép: A Jókai-kert és a Steindl-villa is megújul 2022 végére, látogatóközpontot alakítanak ki a természetvédelmi és műemlékvédelmi oltalom alatt álló területen (Forrás: hegyvidek.hu)