Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új hírközléstechnikai komplexumát szeptember 7-én a XIII. kerületi Visegrádi utca 106. szám alatt. A csaknem 15 ezer négyzetméteres épületegyüttesben EMC-mérőlabor és a hozzá tartozó mérőkamrák, szerverközpont, konferenciaterem, mélygarázs, tárgyalók és irodák is helyet kaptak – olvasható az MTI hírében.
Az új épület, a benne található fejlett eszközpark, a korszerű munkafeltételek nemzetközileg is kiemelkedő színvonalon segítik az NMHH munkáját, támogatják az oktatást és a szakemberképzést – mondta Koltay András, a hatóság elnöke az átadási ünnepségen.
A mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják – ismertette. Hangsúlyozta, hogy a létesítmény kiemelt helyet foglal majd el a hírközlésszakmai, a tudományos és a mindennapi életben is.
Szinte naponta jelennek meg új technológiák és szolgáltatások, az NMHH ezért folyamatosan készül a jövő feladataira minden területen, a fogyasztóvédelemtől a piacszabályozáson át a hírközlés területének tudományos fejlesztéséig – fogalmazott Koltay András.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új hírközléstechnikai komplexuma az átadása napján a XIII. kerületi Visegrádi utcában 2023. szeptember 7-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Az NMHH elnöke jelezte: a technológia rohamos fejlődésének ára van, egyre több berendezés bocsát ki magából elektromos jeleket, amelyekről tudnunk kell, károsak-e az egészségre, illetve zavarják-e esetleg a többi eszközt. A mérés és ellenőrzés az NMHH önként vállalt feladata, az új központ pedig hosszú távon tudja biztosítani a szükséges kapacitásokat. Az alkalmazott technológiáknak és eszközöknek köszönhetően arra is alkalmas, hogy a jövőben olyan készülékeket is vizsgáljanak majd, amelyek talán ma még nem is léteznek – közölte.
A létesítményben dolgozó szakemberek a kutatás és innováció révén jelentősen hozzájárulnak a digitális jövő formálásához. A 150 munkaállomás, a mérőlaborok, az IT-gépterem segítségével emelni tudják a hatósági frekvenciagazdálkodási döntéseket támogató szakértői mérések színvonalát, az eszközök napi szintű használatával pedig jelentősen fejleszthető az NMHH piacfelügyeleti tevékenysége is – fejtette ki.
A laboratóriumok a fiatalabb generációk előtt is nyitva állnak majd, egyetemi együttműködések keretében a jövő hírközlési szakemberei szerezhetnek itt gyakorlatot – tette hozzá. Koltay András kitért arra is, hogy a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra és a környezetbarát megoldásokra, az épület nemcsak energiatakarékos, hanem a legújabb technológiai fejlesztéseket is alkalmazza.
A csaknem 15 ezer négyzetméteres épületegyüttesben EMC-mérőlabor és a hozzá tartozó mérőkamrák, szerverközpont, konferenciaterem, mélygarázs, tárgyalók és irodák is helyet kaptak (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Sorbán János, az NMHH gazdasági igazgatója kiemelte: a hatóság eddig még nem valósított meg ilyen nagyságrendű építési beruházást. Célul tűzték ki, hogy az NMHH számos műszaki, elhelyezési és logisztikai problémáját megoldják. A legfontosabb a mérőkomplexum és a szerverközpont létrehozása volt, de sok más kiegészítő funkciót is megvalósítottak – hangsúlyozta.
Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese a mérőrendszerekről szólva egyebek mellett arról beszélt, hogy eszközök sokasága vesz körül minket, különböző hálózatok segítenek a napi életben; a műszaki szakemberek feladata, hogy az eszközök egymást nem zavarva működjenek. Ezt a hírközlés területén mérésekkel kell biztosítani, az új mérőkomplexum pedig a jelenlegi és a jövőbeni technológiák esetében is alkalmas ezek elvégzésére.
Forrás: MTI
Nyitókép: Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új mérési épületkomplexumát (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció