
Keresés az archívumban
Újjászülethet végre a Tőzsdepalota
2017. február 8. 17:18
A budapesti Szabadság téren álló Tőzsdepalota monumentális megjelenésével, a városképileg kiemelt szerepe miatt a XX. század hajnalán világvárossá fejlődő magyar főváros egyedülálló épülete lett. Az 1901 és 1905 között épült palota a tervező, Alpár Ignác (1855–1928) gazdag életművének koronája, amelyben a késői historizmus tipikusnak mondható építészeti megoldásai figyelhetők meg. Az enyészet évei után most talán újjászülethet az épületóriás.
A szép akasztott: Andrássy Gyula, a Gondviselés küldötte
2017. február 8. 11:42
Százötven éve, 1867. február 17-én lett miniszterelnök gróf Andrássy Gyula. Hogyan becézték a párizsi szalonok ifjú hölgyei, és mit mondott Erzsébet királyné, amikor tudomást szerzett a haláláról?
Sok ezer fával gyarapodhat Óbuda
2017. február 7. 14:21
Több ezer fa ültetése valósulhat meg a III. kerületben annak a nagyszabású fásítási, növénytelepítési programnak a keretében, amelyet Bús Balázs kerületi polgármester kezdeményezett – közölte Óbuda önkormányzata.
Történelmi emlékhellyé avatták a Trefort-kertet
2017. február 6. 16:37
Trefort Ágoston születésének kétszázadik évfordulója alkalmából történelmi emlékhellyé nyílvánították Budapest belvárosában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának híres kampuszát. Az emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepségén beszédet mondott Kovács Ákos András, Dr. Erdődy Gábor és Dr. Borhy László. A megemlékezésen kórusműveket adott elő az ELTE Zenei Tanszékének Pro Musica vegyeskara, amelyet Mindszenty Zsuzsanna vezetett.
Sűrű éve lesz a Nemzeti Galériának
2017. február 6. 11:17
Mások mellett Georg Baselitz, Korniss Péter és Madarász Viktor életművéből nyílik kiállítás idén a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), amelynek kincsei újabb külföldi helyszíneken is bemutatkoznak.
Máté Péterre emlékeztek
2017. február 6. 11:04
Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lett volna 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.
Kós Károly művei az óbudai református parókia tűzfalán
2017. február 3. 17:01
Január vége óta a legendás erdélyi építész művészetét idéző montázs díszíti az óbudai református templom parókiájának tűzfalát. Az Árpád híd felé néző, eddig üres tűzfal a festménnyel méltó részévé vált a Kós által tervezett épületnek.
Öt éve állt le a Malév
2017. február 3. 16:38
Öt évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. A cég felszámolása csak tavaly ősszel fejeződött be, új légitársaság pedig nem indult helyette, bár erre voltak próbálkozások.
Évszázados magyar film kerül haza
2017. február 2. 22:15
Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. Az alkotás hamarosan átkerülhet a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe, ahol restaurálják és digitalizálják.
Kétmilliárdos múzeumi és könyvtári program indul
2017. február 2. 22:08
Országos múzeumi és könyvtári fejlesztési program indult kétmilliárd forint értékben – jelentette be csütörtökön Szentendrén Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.
Megújul a Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2017. február 1. 20:03
Megújuló kiállításokkal, új időszaki kiállításokkal és a fegyver-látványraktár megnyitásával is készül a szerdán újranyitó Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeuma (HIM).
Új P+R parkoló Kelenföldön
2017. január 31. 17:01
Átadták a negyedik, utolsó P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az új parkolót kedd délután egy órától lehet ingyenesen igénybe venni.
Megújul a csillaghegyi strand
2017. január 30. 17:08
2018 tavaszára várható az új csillaghegyi fürdőegység megnyitása.
Háromszáz éves a Piarista Gimnázium
2017. január 30. 16:46
Kiállításon, konferencián mutatják be a piarista rend életét és oktatói munkáját a Piarista Gimnázium 300. évfordulóján.
Milliós gyöngysor és tojásgránát is előkerült a pesti hó alól
2017. január 27. 15:30
Bár a tavasz még várat magára, a hideg most enyhülni látszik, és a hó Budapesten is olvadni kezdett, felfedve ezzel mindent, amit nemrég eltemetett. Meglepő, de egészen furcsa dolgok kerülhetnek ilyenkor elő: az idők során volt már példa milliós értékű gyöngysorra, de veszélyes robbanószerre is.
Aranyra emlékezik a Versünnep Fesztivál
2017. január 25. 22:42
A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a Nemzeti Színházban.
Az olimpia helyszínekről döntöttek
2017. január 25. 22:39
Elfogadta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslat végleges változatát a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Jogerős: a Radetzky-laktanya műemlék
2017. január 25. 22:31
Jogerősen is kimondta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, hogy a volt Radetzky-laktanya épülete műemléki védelem alatt áll; az ingatlanra kiadott építési engedély jogszabálysértő volt.
Fejlesztik az ELTE épületeit
2017. január 25. 21:30
Ötmilliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több épületének energetikai rendszerét.
Az európai kultúráról vitatkoznak
2017. január 25. 21:14
Beyond the Obvious – Europe, Quo Vadis? (Túl a nyilvánvalón – Európa, merre tartasz?) címmel magyarországi és európai civil kulturális szervezetek és települések vezető képviselői tanácskoznak a kontinens jövőjéről csütörtöktől szombatig a budapesti Bálna kulturális centrumban.
Új könyvtárt kapott Pestszentimre
2017. január 25. 20:43
Átadták hétfőn, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pestszentimrei fiókját a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) emeletén. A 130 négyzetméteren az olvasórészleg mellett egy gyereksarok is kialakításra került.
Új hajózási kiállítás a Kossuth Múzeumhajón
2017. január 25. 20:34
Megújult gőzhajózástörténeti kiállítást nyitott a Közlekedési Múzeum a különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón.
Kulturális nagyberuházások sora zajlik
2017. január 23. 16:03
Részben a kulturális nagyberuházásoknak köszönhetően a tavalyi 56 milliárdról 122 milliárd forintra nőtt a kulturális államtitkárság költségvetése – mondta el a kultúráért felelős államtitkár. A Liget Budapesttől a Nemzeti Múzeumig, az Operaháztól a Várig zajlanak a budapesti fejlesztések.
Luxushotel nyílhat a Balettintézetben
2017. január 23. 15:54
2020-ban nyílhat meg a luxushotel a Balettintézetben.
Komolyodik a szupervasút ötlete
2017. január 23. 14:59
A Közép-Európát végigszelő Hyperloop csővasút ötlete egy fokkal komolyabb szintre jutott.
Irodalmi kiállítási nagyüzem a PIM-ben
2017. január 21. 17:58
Többek között Arany János, Szabó Magda és Kassák Lajos életművét bemutató kiállítások nyílnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, de Wass Albert munkásságát is körbejárnák.
Átadták a megújult Bibliamúzeumot
2017. január 20. 21:54
A Ráday utcában található, Közép-Európában egyedülálló Bibliamúzeum korábbi formájában 23 évig működött az egyházkerület budapesti székházában. A 2011-es bezárás óta kibővítették, a romos pincét és kazánhelyiségét korszerű kiállítótérré építették át.
Arany Toldiját is megtekinthették az OSZK-ban
2017. január 20. 21:48
Az OSZK – mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője – az emlékév országos programjainak szakmai előkészítésében is részt vállalt
Józsefváros I. világháborús emlékeiről
2017. január 19. 14:45
Tudta, hogy a VIII. kerületben két I. világháborúval kapcsolatos szobor is van, méghozzá egymástól nem is messze? Bár sokan nap mint nap elsétálnak mellettük, a jelentésüket mégis kevesen ismerik, pedig gyönyörű alkotásokról van szó. Két közismert, népszerű budapesti helyszín emblematikus szobrát mutatjuk be.
Elkészül a Ludovika Campus
2017. január 19. 13:41
Ién a Ludovika fejlesztéseinek nagy része megvalósul az NKE keretei között.
Tovább újulnak a közterületek a XIII. kerületben
2017. január 19. 13:26
Újabb közterületeket újítanak fel a XIII. kerület különböző részein.
Itt a Jégpályák Éjszakája
2017. január 19. 13:16
Második alkalommal rendezik meg január 21-én a Jégpályák Éjszakáját.
Megújul a Testnevelési Egyetem
2017. január 19. 13:14
Az eddig a Sportkórházhoz tartozó, s műemléki viszonylatban nagyon rossz állapotban lévő Hauszmann-házak oktatási funkcióra visszakerülnek a TF-hez.
Sportközpont a gumigyár helyén
2017. január 18. 21:39
A Kerepesi úti egykori gumigyár helyén sport- és kulturális központ jöhet létre.
Itt a magyar kultúra napja
2017. január 18. 21:28
Sokszínű program várja pénteken, a magyar kultúra napján az érdeklődőket az OSZK-ban.
Megújul a XIII. kerületi rakpart
2017. január 17. 21:02
A pesti Duna-part mentén gyalogossétány és kerékpárút épül a Parlament és a Rákos-patak között.
Új közvilágítást kap az alsó rakpart
2017. január 17. 20:57
A Margit híd és a Lánchíd között új közvilágítást kap a budai alsó rakpart.
Mikszáth Kálmán 170
2017. január 16. 21:44
Százhetven éve, 1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán író, újságíró, szerkesztő, a nagy palóc.
Kétmilliárdot fordítanak a Rumbach utcai zsinagógára
2017. január 15. 11:05
Felújítják a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát: a kormány kétmilliárdot fordít erre a következő két évben.
Újabb passzívház épül a XIII. kerületben
2017. január 14. 22:01
A XIII. kerületben folyó bérlakás-építési program részeként 23 lakásos társasház épül a Kartács utcában.
Elkészült a felújított Halászbástya
2017. január 14. 21:20
Két részleges felújításon esett át a Halászbástya, a második ütemmel nemrég készült el a Budavári Önkormányzat. Ottjártunkkor már újból teljes egészében használhatták a turisták a kilátóteraszokat.
Olimpiától függetlenül is épülnek a sportlétesítmények
2017. január 13. 15:12
A 2024-es olimpiától függetlenül is megépülnek azok a sportlétesítmények, amelyekben a nyári játékok versenyeit is tartanák.
Megújul a Szabadság téri Tőzsdepalota
2017. január 12. 16:52
A századfordulón tőzsdének épült, majd tévészékházként működő épületóriás is meg fog újulni.
Visszafoglalhatjuk a Duna-partot
2017. január 12. 15:33
Hamarosan megújul a pesti alsó rakpart északi, főként a XIII. kerületi szakasza. Gyalog és kerékpárral is végig lehet majd menni rajta a Rákos-pataktól akár a Parlamentig. De mit is jelent nekünk valójában a rakpart? Egy biztos, nem csak „alsó sztrádát” és nem csak látványosságot.
Kezdődik az Ybl Vízház felújítása
2017. január 11. 16:10
Kortárs kiállítóteret, kávéházat és bisztróéttermet is magába foglal majd a Várkert Bazár mellett álló Ybl Vízház.
Végigkísérte történelmünket a befagyó Duna
2017. január 11. 16:03
A mostani dunai jégzajlás kapcsán visszatekintünk: voltak olyan idők is, amikor maga a folyó jelentette az átkelőt Pest és Buda között. Néhány olyan emlékezetes történelmi évre tekintünk most vissza, amikor teljesen befagyott a folyó, vagy éppen a zajló Duna okozott hatalmas áradást Pest-Budán.
Zajlik a jég a Dunán
2017. január 10. 17:08
Az elmúlt évekhez képest rendkívülinek mondható téli időjárás a budapesti közlekedést is megnehezíti. A jégzajlás miatt vasárnaptól a D2-es átkelőhajó, hétfőtől pedig a D11-es, az Újpestet és a Haller utcát összekötő hajójárat sem közlekedik. Bár a folyó 1963 óta nem fagyott be teljesen, a szabályozása előtti időkben ez gyakran megtörtént, a hatalmas meginduló jégtömbök pedig vittek mindent, ami az útjukban volt.
Utcát kap Brüll Alfréd
2017. január 8. 16:57
A jövőben a Józsefvárosban egy utca őrzi Brüll Alfrédnak, az MTK-t 35 évig vezető, kiemelkedő sportembernek és mecénásnak az emlékét.
Megújul a Mészkő utcai park Óbudán
2017. január 8. 16:44
Volt illegális szemétlerakó és elhanyagolt önkormányzati telek, nemsokára azonban teljesen újjávarázsolt, multifunkciós park jön létre a területen, amelynek tervezésébe a helyi közösség is beleszólhatott.
Régi tartozások, új távlatok: ilyen lesz 2017 Budapesten I.
2017. január 5. 16:14
Az új év elején megmutatjuk, milyen változások várhatók idén Budapesten. Végignézve a sok-sok látványtervet elmondhatjuk, hogy 2017 igen mozgalmas esztendőnek ígérkezik. Elsőként a budai oldal építkezéseit, felújításait mutatjuk be.


