A Flórián tér közvetlen szomszédságában, a Kálvin közben álló református templom a legrégebbi ilyen épület Budapesten: 1786-os felszentelése óta áll itt, dacolva a történelem és a természet viharaival. A templomnak ugyanis mindkettőből bőven kijutott: a hírhedt 1838-as jeges árat éppúgy átvészelte, mint az 1848-as és 1956-os forradalmat, a két világháborút vagy éppen a Rákosi-kor városépítészetét. 

A templom mellé még a XVIII. században parókia épült, az idők során azonban szükségessé vált ennek átépítése. A munkálatokra végül 1908–1909 között került sor, Kós Károly és alkotótársa, a krisztusi korban elhunyt Zrumeczky Dezső tervei alapján: a mai paplak tehát az ő kezüket dicséri. (Zrumeczky korai halála után kettejük stílusát Kós vitte és fejlesztette tovább, talán ez a legfőbb oka annak, hogy közös munkáik többségénél csak Kóst szokták megemlíteni.)

A copf stílusú református templom és a mellette álló parókia épületei ma is harmonikus egységet alkotnak, szinte kiegészítik egymást, jól oldva ezzel a tőlük nem messze magasodó panelházak harmonikusnak jóindulattal sem mondható, hatalmas tömegét. Nekik köszönhetően az Árpád híd melletti Kálvin köz sokkal kellemesebb hely, mint amilyen egyébként lenne.

(Fotó: Kozics Júlia)

Átalakulás

Felmerül a kérdés: hova tűntek a környező házak és utcák? Nos, az épületegyüttes mellett álló házakat a szocialista városrendezés során bontották le, átalakítva ezzel a környék egykori hangulatát is, így vált a református templom és paplakja a környék régi arcának utolsó megmaradt tanújává. A bontás után alakult ki a parókia híd felé eső hatalmas, üres tűzfala is, amely évtizedeken keresztül árválkodott funkció nélkül, furcsa torzóként magasodva a mellette lévő füves, fás terület fölé. 

Január vége óta azonban mindez megváltozott. Csaholczi László lelkész kezdeményezésére, a III. kerületi önkormányzat támogatásában Veszeli Lajos, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett festőművész monumentális montázst készített a hőszigetelt, új vakolattal ellátott tűzfalra. Az alkotás Kós Károly jellegzetes, messziről felismerhető stílusában ábrázolja a híres építész-író legfontosabb munkáit. Az igényes munka egyfajta kiegészítésként is felfogható: azzal, hogy a parókia tűzfala egykori tervezőjének művészetét idézi, az épület teljes értékű részévé varázsolja az eddig szégyenfoltnak számító falat. 

A tűzfalfestmény jó példa arra, hogy a múlt városon ejtett sebeit ötletes, átgondolt, finom módon is lehet kezelni, megnövelve ezzel egy-egy épület művészi értékét és jelentősen javítva a városképet is.