Az MNG erős évet zárt 550 ezer látogatóval, ezzel a leglátogatottabb hazai múzeum lett 2016-ban; a gyűjtemény római, milánói, párizsi és haarlemi bemutatkozásain pedig további negyedmilliós közönséget regisztráltak – emlékeztetett egy pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen a Magyar Nemzeti Galéria-Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László beszámolója szerint a világhírű német kortárs képzőművész, Georg Baselitz életművéből Magyarországon még soha nem rendeztek kiállítást, március végén azonban a művész jelenlétében nyílik meg egy több mint 80 munkát felvonultató tárlat az MNG-ben. Májustól Meller Péter életművét áttekintő grafikai kiállítás idézi fel a művészettörténész-grafikus emlékét. Ősszel nyílik a nyolcvanadik születésnapját idén ünneplő fotográfus, Korniss Péter életmű-kiállítása, melyre a mester új anyagot is készített, valamint Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából a 19. század egyik legismertebb magyar festőjének remekműveiből összeállított kamaratárlat.

A múzeum Kereteken belül című, novemberben nyíló kiállítása a hatvanas évek magyarországi képzőművészetét tekinti át újszerű megközelítésben, számos külföldi párhuzamot is felvonultatva. Az intézményhez tartozó Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Sanghay-Shanghai címmel a távol-keleti nagyvárosban élő magyarok kínai hagyatékából válogat szeptemberben nyíló kiállításában.

Kiállítások Madridtől Ankaráig

Madridban a Thyssen-Bornemisza Múzeum alapításának 25. évfordulóját a Remekművek a Szépművészeti Múzeumból című kiállítással ünnepli február 18. és május 28. között. A tárlatot VI. Fülöp spanyol király és Áder János köztársasági elnök nyitják meg.

Látogatás az Oszmán Birodalomban címmel Bozóky Dezső első világháború előtti fotóit mutatják be Isztambulban és Ankarában. Az MNG rendkívül kedvelt, Textúra című rendezvénysorozatához Mini Textúra címmel a kisiskolás közönséget megcélzó események csatlakoznak idén – mondta a főigazgató, aki a távlati tervek között egy Cézanne- és egy Fényes Adolf-kiállítást is megemlített.

Mint hozzátette, az intézményhez tartozó Vasarely Múzeum épületének felújítása még 2017 tavaszán, az újrarendezett kiállítás pedig nyáron elkészül.

Alakul a Liget

Baán László az általa miniszteri biztosként felügyelt Liget Budapest projektről szólva elmondta: a hároméves felújítás és korszerűsítés után, 2018 őszén ismét megnyílik a Szépművészeti Múzeum, amelyben a közönség 1945 után először láthatja a sokáig romos Román-csarnokot, valamint az újonnan kialakított kiállítótereket is. Az épületet már 2017 végén átadják a kivitelezők, ekkor indul a vissza-, illetve átköltözés, hiszen a Hauszmann-palotába az újraegyesített egyetemes és magyar gyűjtemény régi mesterek anyaga kerül, a 19-20. századi kollekció pedig egy ideig az MNG-ben lesz látható. Szintén 2018-ban nyílik meg a megújult Olof Palme Ház, amely a jelenlegi elképzelések szerint a Millenniumi Világkiállítást megidéző tárlatnak is otthont ad. Baán László elmondása szerint zajlik a Magyar Zene Háza kivitelezési közbeszerzése, és májusra várhatóan az építkezés is megkezdődik, ahogy az új Közlekedési Múzeum építése is elindul még idén. A Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurációs és Raktárközpont építése már folyamatban van; mindhárom épület 2018-ra készül el.

Az Új Nemzeti Galéria, a Néprajzi Múzeum és a Városliget parkrekonstrukciójának kiviteli tervei még az év első felében megszületnek – közölte. 

A projekthez kapcsolódó mélygarázs- és parkolóépítések rövidesen megkezdődnek, néhány hónap múlva pedig a 14. kerület fizetőssé teszi a parkolást a Városligetben – tette hozzá Baán László, aki azt is elárulta, hogy a tervek szerint az új mélygarázsokban esténként ingyenes lesz a parkolás.

(MTI)