Keresés az archívumban
Hetvenéves a Margit híd
2018. július 31. 11:11
Budapest egyik legszebb hídja a Margit híd, amely hetven évvel ezelőtt készült el. Ugyanis ez a híd nem az a híd, amelyet 1876-ban, a főváros második hídjaként felavattak. Azt a német csapatok 1944–45-ben felrobbantották, rögtön kétszer is. Az első alkalommal 1944. november 4-én, szombaton déli 12 órakor, „véletlenül” közel száz civil halálát okozva. Azután 1945 januárjában az épen maradt íveket is felrobbantotta a német hadsereg.
A hintalótól a twistig: az Árkád Bazár története
2018. július 18. 14:19
„...a villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája” – adta hírül a Tolnai Világlapja 1909 decemberében. A Dohány utca 22. szám alatt álló Árkád Bazár építése 1908-ban kezdődött a Vágó fivérek tervei alapján. Az épület 110 éves története során azonban nem csupán a játékáruháznak, hanem autókereskedésnek és művészeti klubnak is otthont adott, sőt egyidőben a beat fellegváraként vált ismertté.
Elkészül az év végére a Párisi Udvar
2018. július 11. 15:53
Befejezték a kerámia díszítésű homlokzat és a kristálykupola restaurálását is.
Megnyílt a Puskás Stadion látogatóközpontja
2018. július 10. 12:44
A látogatóközpontban modern megoldásokkal szemléltetik a stadion történetét és a fejlesztéseket.
Megújítják az Orczy teret
2018. július 3. 15:31
A rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit.
Akit négyszer temettek – Kétszáz éve született Semmelweis Ignác
2018. július 1. 7:29
Semmelweis Ignác 29 éves volt, amikor rájött, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Kétszáz éve született az anyák megmentője, az ő budapesti emlékhelyeit kerestük fel.
Pompás paloták és szőnyegek – 155 éve született Giergl Kálmán
2018. június 29. 12:42
Most 155 éve, 1863. június 29-én született Giergl Kálmán. Többek között a Klotild-paloták, a New York-palota, a volt Királyi Bérpalota és a Zeneakadémia tervezéséről ismert építész élete nem csupán a fényűző paloták és a kórházak építése körül forgott, szenvedélyes utazó, sportoló, író és szőnyegszakértő is volt.
Így valósult meg az Erzsébet híd a századfordulón
2018. június 23. 7:54
Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
Jókor érkezett Lang Adolf – a budapesti nagyépítkezések kezdetén
2018. június 18. 9:35
Andrássy úti villákat, budapesti bérházakat, fővárosi és vidéki középületeket tervezett Lang Adolf, aki 170 éve, 1848. június 15-én született.
Villámgyógyászat a Nagykörúton – Százharminc éve épült a Körúti fürdő
2018. június 14. 15:13
Az Erzsébet körút népszerű fürdője százharminc éve épült Freund Vilmos tervei szerint. A kor legmodernebb felszereltségű intézményében hullám- és gőzfürdő, valamint elektromos fürdő is működött. Ez utóbbit az igazgató, Schreiber S. H. honosította meg az országban.
Vadgesztenyék – a három krisztinavárosi öregúrról
2018. június 12. 10:36
Most kell írni a vadgesztenyékről – folytatva fákról szóló sorozatunkat a pestbuda.hu oldalain. Mert még szépen zöldellnek, többnyire. Aztán sajnos nyár végére el szoktak száradni a leveleik a gondos permetezés ellenére is, hogy végül szomorú szépségként októberben újra kivirágozzanak.
150 éve indult a zugligeti lóvasút
2018. június 10. 7:50
1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete
2018. június 8. 13:47
A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
Itt az idei Könyvhét
2018. június 7. 14:02
Az idei könyvhéten több mint 180 kiállító, valamint 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálata fog szerepelni.
Nyolcvanöt éve tűnt el a régi Tabán
2018. május 27. 8:50
Nyolcvanöt éve, 1933. május 23-án kezdték meg a Tabán bontását. Eredetileg egy új, modern városrészt álmodtak a helyére, de a II. világháború elsöpörte a terveket.
Márványba rejtett máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor
2018. május 25. 9:04
A költő Vörösmarty téren álló, carrarai márványból készült szobra volt az első róla készült alkotás a fővárosban, felállítására azonban igen sokat kellett várniuk a fővárosiaknak.
Száztíz éves a budai Szent Imre Kollégium
2018. május 18. 18:12
1908. május 17-én avatták fel a budai Szent Imre Kollégiumot. Az épület a történelme során nem csupán diákok otthona volt, de eseményein vendégül látott hercegeket is, rejtegetett francia katonákat, és szállást kínált nyaraló fiataloknak. A kollégium falai a gondtalan diákélet emlékei mellett a két világháború lenyomatát is őrzik.
Hogyan került a víztorony a Svábhegyre?
2018. május 8. 14:49
Van egy víztorony a Svábhegyen. Azt az érzést kelti a látogatóban, mintha köré szerveződne a tér minden eleme. Ez persze így nem igaz. Az építmény csupán száztizenöt éves, de valóban fontos a környéken élők számára, ugyanis a Széchenyi-hegy, Csillebérc és János-hegy vízellátását adja.
Évszázadok óta sétatér a Váci utca
2018. május 2. 14:41
Felújítják a Váci utcát, ami már kétszáz éve is Pest kedvenc korzója volt.
Már látható az Eiffel-csarnok eredeti architektúrája
2018. április 19. 16:28
Mozart születésnapján, 2019. január 27-én nyit meg az Eiffel Műhelyház az egykori Északi Járműjavítóban Kőbányán. Jelenleg az ország legnagyobb ipari műemlékének a homlokzatát újítják fel.
Városerdő, eperliget és a Domonkos-rendiek
2018. április 13. 10:47
A középkorban „Ukur földnek”, később Városerdőnek nevezték a Városligetet. A Domonkos-rendi apácák egykori területét Mária Terézia korában füzek, majd eperfák borították. Az erdő és a liget közti átalakulást nemcsak a névváltozatok, de rajzok, litográfiák, festmények, leírások is mutatják.
A Gellért-hegyre hívták a kilenc múzsa egyikét
2018. április 12. 17:57
Mátyás korában is volt csillagvizsgáló Budán: az uralkodó tudósa, Ilkusch Márton itt észlelt először üstököst Európában. Ismert volt még a palota négyszögletes tornyában működő obszervatórium, majd 1815-ben megépült a Gellért-hegyi Csillagda, melynek romjaira emelték később a Citadellát.
Fák és versek: a zöld Budapest költői szemmel
2018. április 11. 10:49
A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkba kerestünk tehát néhány klasszikus alkotást, amelyek az egykori budapesti fáknak állítanak emléket. Meglepően sokat találtunk, sőt még egy emléktáblára is bukkantunk.
Akadémia szolgálati lakással
2018. április 3. 12:20
Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
Regiomontanus: a reneszánsz csillagász Budán
2018. március 26. 10:30
Johannes Regiomontanus, Mátyás király csillagásza 550 éve kezdett tevékenykedni Budán, ebből az alkalomból nyílt az életművét reprezentáló kamarakiállítás az OSZK Kézirattárában. Regiomontanus nevével egy domborművön is találkozhatunk a várkert déli oldalán.
Havat is lapátoltak a Gattamelata másolata körül – Egy időre megnyílt a Román Csarnok
2018. március 23. 18:41
Kétségtelenül a Szépművészeti Múzeum egyik legdekoratívabb terme a román kort idéző csarnok, amely az elmúlt hét évtizedben zsúfolt raktárként üzemelt, miközben beázott, a hó is beesett. A múzeum átfogó rekonstrukciójának keretén belül felújított termet érdemes még most megnézni, legközelebb majd csak a Szépművészeti Múzeum októberi épületátadója után lehet.
Arccal a Nap felé – üldögélés a Nemzeti Múzeum lépcsőjén
2018. március 21. 19:31
A tavasz biztos jele, hogy megjelennek az első napozók a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Még ugyan kabátban, valamire ülve, de az emberek az arcukat a fénybe tartják: élvezik a napfény melegét. Archív képválogatásunk következik a „lépcsőélményről” – amíg végre kisüt most is a nap.
Akik Budapestet építették – tárlat a régi építészekről és iparosokról
2018. március 14. 13:41
Sajátos tematikájú a Budapesti Történeti Múzeum új tárlata, amely elsősorban a Schola Graphidis Iparrajziskola gyűjteményében őrzött eredeti rajzokon, dokumentumokon, gipszöntvényeken keresztül mutatja be Budapestet és az egykori építész- és iparosképzést.
Szálló a „gavallérsarkon”: az Astoria története
2018. március 14. 11:23
A háború előestéjén, 1914. március 14-én nyílt meg az Astoria. A Hikisch Dezső és Ágoston Emil tervei alapján épült szálló falai a XX. századi magyar történelem számtalan emlékét őrzik. Krúdy Gyula, Károlyi Mihály, a Motorvilág magazin vagy a Ki nyer ma? című rádiós vetélkedő egyaránt szerepet kapott az idén 104 éves Astoria Szálló életében.
Versenyben a budapesti Sziklakórház az Év Európai Múzeuma címért
2018. március 10. 15:57
A budapesti Sziklakórház Atombunker Múzeum és a gyulai Almássy-kastély Látogatóközpont is bekerült idén az Év Európai Múzeuma díj 40 legjobbja közé. Az immáron 10 éve állandó kiállításként működő Sziklakórház történetiségével és autentikus, hamisítatlan környezetével mutathat újat.
Hatalmas kulturális központ létesül Kőbányán
2018. március 7. 15:29
Az Operaházat kiszolgáló Eiffel-csarnok és a Közlekedési Múzeum új komplexuma egykori ipari területen fog létrejönni Kőbányán.
Eklektikus megoldások: a Budai Irgalmasrendi Kórház
2018. március 4. 20:58
Modern épületszárny csatlakozik majd a XX. század elején épült Budai Irgalmasrendi Kórház központi épülethez. A műemlék felújítása a későbbiekben várható.
Letették a Cziffra Központ alapkövét a Józsefvárosban
2018. március 1. 12:21
Elindul az Európában egyedülálló Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ kormányzati beruházása.
Restaurálják a Városháza háromszáz éves homlokzatát
2018. február 20. 14:34
Pályázatot írtak ki a budapesti Városháza műemlékegyüttesének homlokzati felújítására. Az épület eredeti rendeltetése szerint az irgalmasrendiek kórháza volt, s Martinelli Antal Erhard építőmester tervezte. Írásunk az épület történetéről szól.
Elkészült a Miniszterelnökség irodaháza a Várban
2018. február 4. 20:49
Legalábbis kívülről: ez az az új épület, amely az egykori Püspökkert helyén, a Karmelita kolostortól északra lévő, eddig üres telket a jövőben uralni fogja.
Az olimpikon építész: 140 éve született Hajós Alfréd
2018. február 4. 18:31
Száznegyven éve született Hajós Alfréd, az olimpiai bajnok építész. Olvassa el nálunk életének és munkásságának történetét!
Ki volt Nöpauer Máté? Buda barokk építészetének nyomában
2018. február 2. 9:46
Nöpauer Máté neve kevéssé ismert, noha munkássága a magyar kései barokk építészet csúcspontja. Szakrális épületei, így a felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplom vagy a vízivárosi Szent Flórián-templom, világi tervei közül a Zenetudományi Intézetnek helyet adó Erdődy-palota ma is meghatározza Budapest városképét.
Heteken belül elkészül a Budai Vigadó
2018. január 31. 16:22
Áprilisig elkészül a Budai Vigadó teljes rekonstrukciója. A műemlék épület eredeti állapotának helyreállításához archív fotókat is használtak. A budai polgárok kezdeményezésére 120 évvel ezelőtt építeni kezdett palotában visszaállítják a dísztermet, lefedik a belső udvart, és megújul a kupolatér is.
Keretek között – a '60-as évek művészete
2018. január 29. 20:57
Érdekes korszak az 1960-as évek a magyar kultúrában: már nem a szocialista realizmus az egyetlen elviselt művészeti irányzat, a cenzúra tűrőképessége nagyobb, és több területen is tapasztalhatók az oldódás jelei.
Kétszáz éve született Görgey: kétszer lett Budán lovas szobra
2018. január 25. 11:34
Neve sokáig szitokszóként hangzott, 1935-ös rehabilitálásakor Horthy Miklós avatta fel a lovas szobrát, amelyet a háború után beolvasztottak a Sztálin-szoborba. A rendszerváltás után újra szobrot kapott a budai Várban a sokáig árulónak tartott Görgey Artúr honvédtábornok.
A millenniumi kiállítás kapuja – a Zielinski híd
2018. január 24. 14:21
Kétszáz éve, 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a pesti polgárokhoz, hogy támogassák a Városliget parkosítását. Nemrég a pestbuda.hu-n is lehetett olvasni az egykori Dróthíd történetét, most folytatjuk a városligeti hidakat bemutató sorozatot.
Brein Ignác és a két török
2018. január 19. 12:52
A kétszázharminc éve született Brein Ignác építőmester legismertebb munkája már a maga korában is a mai Deák tér 1. szám alatt álló klasszicista bérház volt, amit az ötvenes évek területrendezésének, a tér északi kiszélesítésének nyitányaként bontottak le.
Volt egyszer egy „minilánchíd” a Városligetben
2018. január 18. 7:46
Kétszáz éve, 1818. január 14-én Pest városa felhívással fordult a pesti polgárokhoz, hogy támogassák a Városliget parkosítását. A Városliget két évszázados történetét már a pestbuda.hu-n is lehetett olvasni. A most megújuló parkban több érdekes, kisebb-nagyobb híd szerepel, amelyek ugyan méretüknél fogva nem nagyok, de a maguk idejében technikailag jelentősnek voltak mondhatók.
Idén felújítják a Múzeumkertet
2018. január 10. 14:44
Elkezdik és nyár végére be is fejezik a Nemzeti Múzeum kertjének felújítását.
Új épületet kaptak a baptisták
2018. január 9. 14:05
Missziós, oktatási és szociális célokra kaptak a baptisták egy új épületet a kormánytól a Benczúr utcában.
A Duna jege: királyválasztás, híd és árvíz
2018. január 5. 22:09
Miképp állhatott vagy járkálhatott egykor több ezer ember a Duna jegén? Az elmúlt évtizedekben nem láthattuk befagyva a Dunát, ezért ma már nehéz elképzelnünk, hogy egykor a Duna jegén közlekedtek az emberek. Pedig így volt.
Sör, gábli és szalontüdő – 140 éve épült a Ferenciek Bazára
2017. december 22. 13:55
Többek között a patinás Kárpátia Étteremnek is helyet ad a Ferenciek Bazára: a 140 éves tömbnek és benne a Kárpátiának izgalmas története van, olvassa el nálunk!
Emléktábla került a lóvasúti indóházra
2017. december 18. 14:00
Mostantól emléktábla is hirdeti a Váci úti indóház jelentőségét.
Megújult a József Attila Színház
2017. december 14. 13:56
Az elmúlt hat évben 700 millió forintot költöttek a munkálatokra.
Kass és Zsák és Placid atya: új közterületi nevekről döntöttek
2017. december 7. 0:07
Tizenegy eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött hat kerület kérésére a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitnesz park, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.