A mai Központi Városháza Pest legnagyobb barokk épületegyüttesében, az Invalidusok-házban kapott helyet, amely épületről Mária Terézia is úgy nyilatkozott, hogy szebb, mint a korabeli bécsi paloták bármelyike.

Az összesen 80 ezer négyzetméter szintterületű műemlékegyüttes külső felújítására pályázatot írtak ki: restaurálják az utcai főépületszárnyak homlokzatait a Bárczy, Gerlóczy és Városház utcákban, a Madách tér felőli épületszárnyak térre néző felületeit, illetve az épület keresztszárnyának belső udvari homlokzatait is felújítják 2019-re.

Városház (Gránátos) utca, jobbra a Gerlóczy (Rostély) utca. Szemben a Károly-kaszárnya (előtte az Invalidus-ház, ma Városháza). A felvétel 1894 körül készült (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)

Az Invalidus-ház Martinelli Antal Erhard-féle eredeti alaprajzterve 1788-ból (Forrás: Kriegsarchiv/Bécs)

Invalidusok tömbje

A valamikori Invalidus-ház építését Széchényi György (1592–1695) esztergomi érsek kezdeményezte, aki rövid ideig a török által megszállt budai Várban élt, majd a felszabadulás után jelentős összeget adományozott a Vár rendbetételére, s egyéb intézmények, zárdák, iskolák létesítésére. 1690-ben írt végakaratában úgy rendelkezett, hogy vágbesztercei birtokának bevételeiből hadikórház épüljön Budán, majd két évvel később a helyszínt Pest városára módosította. A katonai kórház 1692. január 24-én keltezett alapítólevelében kitért arra, hogy ellátást kell kapnia mindenkinek nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül, aki a török uralom alóli harcokban megsérült vagy megbetegedett, valamint kitételezte, hogy Szent György tiszteletére kápolnát kell emelni a területen.

Széchényi György halálával az építkezés terve feledésbe merült, miközben beteg, szolgálatra képtelen katonák tömege szorult volna ellátásra. Keresztély Ágost esztergomi hercegprímás-érsek, bíboros 1715-ben emlékeztette a bécsi udvari haditanácsot a húsz évvel azelőtt létrehozott alapítványra. Az udvari haditanács elővette az okiratot, majd megbízta Regal Miksa Lajos várparancsnokot, a budai Vár prefektusát, hogy keressen helyet az építendő kórház számára. Regal Johann Hölbling budai építőmester segítségével egy trapéz alakú területet jelölt ki, amit a Szervita utca (ma Városház utca), Hatvani (Kossuth Lajos utca), Újvilág utca (Semmelweis utca) jobbára üres telkei öveztek. Megkezdődtek az egyeztetések a telkek áráról, melyre a haditanács egy 2000 fő ellátására és befogadására alkalmas épületegyüttest tervezett építtetni, de a vételárat nem sikerült kialkudni.

A Budára érkező Fortunato de Prati (1680–1738) trentói születésű bécsi kamarai építész a tanács utasítására új helyet keresett a létesítménynek, így a mai Városház utca és az akkori várfal közötti területet javasolta, ahol néhány megváltandó ház, valamint üres városi telkek, egy temető és a szerviták mecsetből kialakított temploma állt.

Regal, Prati és Hölbling is készített egy-egy kórháztervet, végül a haditanács 1716. március 11-én Prati tervét fogadta el, és az építkezés vezetését is rábízta. Az adásvételi szerződés szerint a telkek vételára összesen 4825 forint volt, leszámítva a temetőt és a mecsettemplomot. A szerviták naplókönyve szerint 1716. augusztus 2-án kilenc órakor Prati és Hölbling jelenlétében letették az Invalidus-ház alapkövét a szerviták szuperiora által megáldott néhány relikviával együtt.

A Martinelli Antal Erhard építőmester tervezte Invalidus-házat II. Ferenc József felszámolta, és az épületet átadta a gránátosoknak. A katonai komplexumba 1894-ben a Városháza költözött némi átalakítással, és működik ma is (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, 1903)

Lassan indult a munka

A párizsi invalidusház mintájára épült barokk palota munkálatai lassan haladtak, Prati tervét a hatóság gyakran módosította, miközben a mecsettemplomot és a temetőt még mindig nem váltották meg a szervitáktól. A haditanács végül 2000 forintért megvette a mecsettemplomot, a várfallal körbevett temetőt a szervitáktól, emellé felajánlották a kőanyagot az új templomhoz, valamint azt, hogy régi templomukat az új kápolna megépítéséig használhatják. Folytatódott tehát az alapozás, ami 1719-ben pénzhiány miatt abbamaradt, a Széchényi-féle alapítványból származó összegeket ugyanis már elköltötték a pozsonyi és pesti kórházak építésére és fenntartására. Miután Savoyai Jenő herceg, a törökverő hadvezér III. Károly császárnak benyújtott előterjesztésében támogatta az Invalidus-ház építését, és Bécsben a szükséges pénz is (8600 000 forint) összegyűlt, 1727-ben a haditanács a teendőket Martinelli Antal Erhard építőmesterre bízta.

Martinelli a Prati-féle alapokat megtartva hozzálátott a tervezéshez: így végül 1728. május 24-én folytatódhatott az akkor már kilenc éve álló építkezés. Ez időtől felgyorsultak a munkálatok. Az invalidusok házának délnyugati sarka már 1729 szeptemberében állt, 20-30 fős szobáiba beköltözhetett az Érsekújvárról érkezett 300 hadirokkant. Mindeközben építették az északi és déli szárnyat összekötő traktust is. 1734-re Martinelli kidolgozta a főhomlokzatot (Városház utca 9–11. sz.). Ahogyan az ma is látható, a háromemeletes homlokzatot övpárkány tagolja, és háromrészes főpárkány zárja le. A főhomlokzat közepén kialakított főkapu mellett két mellékbejárat is helyet kapott. Különösen szép, ahogyan a földszinti falfelületeket vízszintes sávokra osztotta. A kapu eredetileg az invalidusok templomának bejárata volt, és toszkán kőoszlopokon nyugvó timpanon alatt helyezkedik el. A hadirokkantak számára épített templomba vezető egykori folyosót kovácsoltvas rácsos ablakok kísérik, amelyek ma is láthatók. Időközben bontani kezdték a szervita templomot. A munkálatok ekkor már zökkenőmentessé váltak. Az új templomot 1735. október 23-án szentelték fel.

A Martinelli-féle épület északi szárnya Pest városfalán túl hatolt volna. A haditanács megpróbált hozzájutni a területhez, de a fal bontásához a városi tanács nem járult hozzá, mert az erőd jellegű fal védelmet nyújtott az esetleges támadásokkal szemben. Martinelli átalakította ugyan a tervet, ám azt a vizsgálóbizottság nem hagyta jóvá, az új szárny szűk, sötét, levegőtlen lett volna a betegek számára. Miután elhunyt az építkezés két fő támogatója, Savoyai Jenő és III. Károly császár, akik a városfalon túli meghosszabbítást patronálták, ez a terv meghiúsult. Tulajdonképpen az Invalidus-ház, bár nem teljességében az eredeti tervek szerint, de elkészült 1741-ben.

A háború és béke allegorikus szobrai, valamint Atlasz szobra Johann Thenny szobrászművész munkája

Megtelik a ház

Lakóinak száma 1700 körül alakult. A rokkant állományú tisztek, az invalidusok parancsnoksága és a hivatali személyzet a háromemeletes főhomlokzati, Gránátos utcai (mai Városház utca) szárnyban lakott, a rokkant közkatonák családjaikkal a ház többi szárnyában. A Rostély utcai (ma Gerlóczy utca) szárny városfal felőli végének földszintjén kórház, külön tébolyda, az emeleten az irgalmasok rezidenciája működött.

Külön péküzem, vegyeskereskedés, mészárszék látta el a lakókat, akik a komplexumon belül használható, vert rézpénzzel fizettek. Az udvari haditanács a rokkantak számának növekedése miatt továbbra is szükségesnek látta a ház továbbépítését Martinelli eredeti terve szerint, ám arra már nem került sor. Az invalidusok háza csonkán maradt, Martinelli pedig1747 szeptemberében elhunyt.

A túlzsúfoltság okán II. József 1783-ban a rokkantakat és családjaikat Nagyszombatra helyeztette át, F. A. Hillebrandt kamarai építészt pedig megbízták a belső terek átalakításával. Miután az irgalmasokat is áttelepítették, a császár az épületet a gránátosok kaszárnyájának jelölte ki, akik 1785-ben vették birtokukba a területet. Az épületet a támogató III. Károlyról nevezték el Károly kaszárnyának. A templomból kórházat alakíttatott ki, a kripták területén pedig gyapjúraktárat. A hadirokkantakat gyors utasítás nyomán elszállították. Az utolsó misét 1784. március 22-én mondták el a barokk templomban, amelyet ékességeitől megfosztottak, és emeletekre osztva ispotály lett belőle.

Az 1800-as években az épületkomplexum arculata sokat változott: elkészültek Johann Thenny szobrászművész ma is látható szobrai: így a központi figurális szobor Atlaszt ábrázolja, amely a timpanon párkányán, a Háború és Béke allegorikus szobrai között áll. A szélső kapuzatok feletti domborművek III. Károly tengeri utazásaira, a déli kapuk felett lévők Savoyai Jenő győzelmeire emlékeztek. A tébolydát 1826-ban lebontották, helyén egyemeletes kaszárnya épült 1830 körül. Beépítették az északkeleti teleksarkot is, az először egyemeletes épületre 1868-ban még egy emeletet húztak, míg a Károly utcai sarokrészt 1884–1885-ben bővítették ki. Mindez a Martinelli-féle tervrajz teljes figyelmen kívül hagyásával történt. A Károly körúti zárószárny és istálló, a lovaglóiskola, a raktár épülete sem kapcsolódott szervesen Martinelli csonkán hagyott oldalszárnyának tömbjéhez.

A Városháza homlokzata ma

Kibővül az épület

A millennium korában a régi városháza egyre szűkebbnek bizonyult a Budapestet ellátó adminisztráció számára, a magisztrátus pedig a Károly kaszárnyát szemelte ki az intézmény helyéül. Hosszas tárgyalások után 1894-ben megállapodtak, hogy a katonai kincstár a kaszárnya teljes épületegyüttesének és telkének tulajdonjogát 5 600 000 forintnyi örökvételi árért átadja Budapest fővárosának. Az adásvételi szerződést az Országgyűlés helybenhagyta, és az 1894. évi XX. törvénycikkben szentesítette. A városatyák többsége, valamint Halmos János polgármester elfogadta dr. Heltai Ferencz indítványát, miszerint: „Ha a közgyűlés azt határozná, hogy a Károly-kaszárnya épületéinek telke használtassék fel a jövendőbeli városháza helyéül, nagyobb átalakítás ne történjék s az egész épület főbérletbe adassék, kivéve azt a részt, a mely a katonai ügyosztály s a tüzőrség elhelyezésére szükséges; ez a rész a lehető legcsekélyebb költséggel alakítandó át.”

A romos épületeket lebontották, s Hegedűs Ármin némileg átalakította az épületet a Városháza számára. Az oldalszárnyak esetében a Martinelli-féle emeletek helyébe a megmaradt földszint fölé vasbetonfödémekkel ellátott plusz három emelet került 1899–1902 között. Balázs Ernő pedig a régi rizalitos lépcsőházakat összekötő kétemeletes pavilonokat tervezett 1918–1919-ben. 1920 körül a régi katonai lovardából átalakított vásárcsarnokkal szembe is épült egy pavilon.

A Gerlóczy utcai oldalon a tűzoltóság épületét Bierbauer Virgil és Reichl Kálmán tervezte 1926-ban. A Szent Flóránt ábrázoló dombormű Kallós Ede szobrász munkája.

Emléktábla a Központi Városháza homlokzatán

Háborús károk és felújítások

1945 januárjában a német és nyilas parancsnokság költözött a házba, amelyet a szovjet tüzérség és légierő gyakran vett célpontba. A háborús sérülések leginkább a Károly körúti, egykori kétemeletes kaszárnyaépületet érintették, amit 1948-ban ideiglenes üzletsorként állítottak helyre, valamint a középső, kétemeletes keresztszárnyat, amelyre 1949–1950-ben modern stílusban ráépítettek Pfannl Egon Ybl-díjas építész tervei alapján.

Az épületek állapota olyannyira romlott, hogy a pavilonok közül egyedül a mai Merlin Színház (Gerlóczy u. 4.), és a Belvárosi Tűzoltóság (Gerlóczy u. 6.) épületét tartották meg, a többit elbontották. Ugyancsak elbontották az 1948-ben ideiglenesen helyreállított Károly körúti pavilonokat, 2005-ben kialakítva itt a Városháza parkot.

A műemlék épület utolsó nagyszabású felújítását Gerő László vezette az 1960-as években. Ekkor állították helyre a homlokzatot ugyancsak Pfannl Egon tervei alapján. A hetvenes években zajlottak a folyosórekonstrukciók, 1981-ben a keresztszárny IV. emeleti tetőteraszának beépítése, a megsérült szobrok egy részét 1986-ban restaurálták.

A most kiírt pályázat során nemcsak a homlokzat újul meg, a keresztszárnyon tetőmunkálatokat is végeznek majd, valamint a Gerlóczy utcai szárny végén található tűzőrségi épületszakaszt is helyreállítják. Az épületkomplexum száz éve rejtett arcát mutatja meg a felújítás nyomán.

Nyitókép: eredetileg 2000 fő befogadására alkalmas invalidusháznak épült volna a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal barokk épületegyüttese, mely végül csonka maradt.  Alapkövét 1716-ban tették le (ceruza-tus-akvarell, merített papír, 1770, ismeretlen szerző) (Forrás: Központi Antikvárium)