emlékmű

00.jpg „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Negyvennyolcas honvédemlékművek Budapesten A magyar történelem egyik fordulópontja volt az 1848. március 15-i forradalom és az azt követő szabadságharc, melyet bár levertek, a nemzet emlékezetében mégis dicsőséges eseményként rögzült. A XIX. század vége óta számos alkotással tisztelegtek a csatákban elesett honvédek előtt, akikre mi – a 175 éves jubileum apropóján – a fővárosi művekből készített válogatással emlékezünk.
Új honvédemlékművet avatták a Fiumei úti sírkertben A Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben több olyan személy is nyugszik, akiknek szerepük volt az 1848–49-es eseményekben, de központi emlékhely eddig nem állt a temetőben. A most felavatott honvédemlékműnél a 175 évvel ezelőtt történtek minden hősére emlékezhetünk, azokra is, akiknek már nincsenek meg a földi maradványai.
Évtizedekig elfojtott tragédiák – A kommunizmus áldozatainak emlékművei Magyarországot a XX. század közepén több tragédia is sokkolta, és míg többségükről lehetett beszélni, a kommunista diktatúra őrjöngéséről évtizedekig hallgatni kellett. A rendszerváltás után is eltelt még tíz év, mire 2000-ben az Országgyűlés február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból bemutatunk néhány köztéri alkotást, melyek a kommunizmus alatt megtört emberi sorsoknak állítanak emléket.
Az igazságos király szobrai – Hunyadi Mátyás emléke Budapesten Mátyás király a magyar történelem egyik legnagyszerűbb alakja, igazságos ítéleteivel egyúttal népmesei hőssé is vált. Ennek ellenére Budapesten mindössze három jelentősebb szobra látható, bár tervek születtek egy hatalmas és igazán méltó emlékműhöz is. Mátyás-napon – melyet február 24-én ünneplünk, de idén a szökőnap miatt február 25-re esik – ezeket az alkotásokat vesszük sorra.
Hatalmas tömeg vett részt Baross Gábor szobrának avatásán 125 éve Baross Gábor szobrának avatásakor, 1898. november 20-án hatalmas tömeg gyűlt össze a Keleti pályaudvar előtti téren. A megjelentek nem egy hosszú életpályát maga mögött tudó államférfi emlékművénél tették tiszteletüket: a rendkívüli érdeklődés annak szólt, hogy a fiatalon elhunyt vasminiszter rövid pályafutása alatt alkotott maradandót, megváltoztatva a teljes magyar közlekedést.
Felavatták a magyar–német Kárpát-medencei együttélés emlékművét A magyar–német Kárpát-medencei együttélés ezer évét bemutató emlékművet avattak a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. A domborműveket R. Törley Mária szobrászművész alkotta.
Emlékművet állítottak Újpesten a Don-kanyarnál elhunyt katonáknak A második világháborúban a Don-kanyarnál elesett újpesti katonák tiszteletére avattak emlékművet a IV. kerületben. Az alkotás a messzi távolba elvonuló katonák utolsó menetoszlopát ábrázolja, a hátoldalán öt katonasír látható.
Átadták a Nelson Mandela parkot a Gellért-hegyen Bár korábban sokan tiltakoztak ellene, a Gellért-hegy északi lejtőjén, a Filozófusok kertje és a Hegyalja út közötti területen átadták a Nelson Mandela parkot. A Fővárosi Önkormányzat az átadást a Dél-afrikai Köztársaság első színes bőrű elnökének 104. születésnapjára időzítette.
Felavatták a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet a Fiumei úti sírkertben Szombaton felavatták a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet. Az emlékmű felállításával – amelyen 124 hősi halott neve szerepel – azok előtt tisztelegnek, akik kötelességük teljesítése közben hunytak el.
Emlékművet avattak a második világháború XII. kerületi áldozatainak Csütörtökön a városmajori Jézus szíve templom előtti parkos területen átadták a második világháború XII. kerületi civil és katonai áldozatainak emlékművét. A két gránittömbből álló emlékmű absztrakt módon ábrázolja azt a hiányt, amelyet a kioltott emberi életek jelentettek és jelentenek az érintetteknek.
A Magyarországról elhurcolt németségért avattak emlékművet Sashalmon A magyarországi németek XX. századi tragédiáját bemutató emlékművet adtak át a XVI. kerületben a Sashalmi sétány és a Romhány utca kereszteződésében. R. Törley Mária szobrászművész alkotását a Német Nemzetiségi Önkormányzat állíttatta a kerületből elhurcoltak emlékére.
Emlékművet állítanak a kényszermunkára elhurcoltaknak Sashalmon A Sashalomról kényszermunkára, málenkij robotra elhurcoltakért állítanak emlékművet a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. Innen indultak el 1945 januárjában a Szovjetunió internálótáboraiba a kerületből deportáltak. Az 5+1 stációból álló szoborcsoport első darabját az esemény emléknapján avatják fel.
A magyar színházak Trianonja – Emlékművet állítanak a szétszakított magyar színházi életnek A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket A magyar színházak Trianonja című szoborral a Nemzeti Színház. Böjte Horváth István alkotását a színház épülete előtt, a Hajóorrban avatják fel szombaton.
Emlékművet állítottak a Margit hídnál a Hableány sétahajó áldozatainak A Margit híd pesti hídfőjénél egy több mint 7 méter hosszú és másfél-két méter magas szürke gránittömb emlékeztet a Hableány sétahajó két évvel ezelőtti tragédiájára. Az emlékműre rávésték a baleset 28 áldozatának nevét, amelyeket egy-egy spotlámpával világítanak meg.
Kiválasztották a XII. kerületi második világháborús emlékművet A hiány és a remény szimbolikája - így értékelte a bírálóbizottság azt a győztes emlékműtervet, amely a XII. kerületben, a városmajori templom melletti területen épül majd fel, és a második világháború helyi áldozatainak állít emléket. Lezárult a szoborpályázat, bemutatták a legszebb alkotásokat.
Még idén új II. világháborús szobor készülhet a XII. kerületben, a turulszobrot nem nevezik át Már az idén elkészülhet a XII. kerületben, a városmajori templom melletti parkban az új második világháborús emlékmű, az arra kiírt pályázat a hónap közepén zárul. Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester várhatóan megfontolásra javasolja majd, hogy a 2005-ben ugyancsak ebből a célból állíttatott kerületi turulszobrot mégse minősítsék át első világháborús emlékművé, hanem legyen ott egy tájékoztató tábla a szimbólumról és történetéről.
Az első európai rangú magyar szobrász volt – 145 éve hunyt el Izsó Miklós A magyar nemzeti szobrászatot európai szintre emelő Izsó Miklós művészetét és munkásságát ugyan elismerték és méltatták már életében is, de igazán nagyszabású megbízást nem kapott. Karrierje éppen felívelésnek indult, elkészítette a debreceni Csokonai-emlékművet, a Mintarajztanodában szobrászatot tanított, elkezdte a szegedi Dugonics-emlékművet, és elkészítette a pesti Petőfi-szobor vázlatait, amikor váratlanul elhunyt. Halálának évfordulóján emlékezzünk a romantika korának meghatározó szobrászegyéniségére, aki elsőként fordult a népi motívumok felé, megteremtve ezzel a zsánerszobrászatot.
Hamarosan elkészül a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye Nyilvánosságra hoztak friss fotókat a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről, amely a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készül az Országház közelében, az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatában.
Emlékoszlopot emeltek a Ludovika Tanácsköztársaság-ellenes forradalomkísérletének évfordulója alkalmából Emlékoszlopot állított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Ludovika katonai akadémia Tanácsköztársaság-ellenes ellenforradalmi felkelésének századik évfordulója alkalmából hétfőn Budapesten, a felsőoktatási intézmény főépülete mögött található Orczy-parkban, a Ludovika Campuson.
Felavatták Brenner János szobrát és parkot is elneveztek róla Csepelen Új parkot avattak Csepelen. A Brenner János parkban felállították a vértanú papnak emléket állító szobrot.
Formálódik a nemzet főtere – Már áll a Hültl-féle ház Indul a turistaszezon, ezért felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit láthat az arra járó a nemzet főterén sétálva. Készülő emlékműveket, furcsa virágágyakat és száz év után befejeződő építkezést találtunk.
Petőfi felemelt keze: egy szobor a Duna partján 136 éve Gyerekcsoportok lepik el ezekben a napokban a Március 15. tér környékét: az óvodások és az iskolások a Petőfi-szobrot jönnek megnézni, és kézzel festett zászlócskákat tűznek a tövébe. Mi a szobor történetének nyomába eredtünk – és izgalmas részletekre bukkantunk.
Sisi-szobrot állítottak Erzsébetvárosban Erzsébetváros névadójának, Erzsébet királynénak – közismertebb nevén Sisinek – felavatták egész alakos bronzszobrát a Madách téren. R. Törley Mária szobrászművész alkotása eltér a korabeli ábrázolásoktól.
Felavatták az I. világháború magyar hőseinek emlékművét A Fiumei úti sírkertben kaptak új emlékművet az első világháború hősei.
Pest első platánja és sétatere Egy emlékmű áll az V. kerületi Szabadság tér sarkán: talán nincs a világon párja. Azt a pillanatot örökíti meg, hogy egy dúsgazdag gróf felesége fát ültet. Ide invitáljuk most fákról szóló sorozatunkban a pestbuda.hu olvasóit, hogy Széchenyi István platánjainak nyomába eredjünk.
Gulág-emlékművet avattak Budapesten Óbudán állították fel a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét.
Felavatták a Szmolenszk-emlékművet Budafok-Tétényben avatták fel a szmolenszki repülőgép-tragédiára emlékező műalkotást közjogi méltóságok részvételével.
Budapest, mackóváros – itt a gyereknap! Közeledik a gyereknap: összeszedtük hát ennek apropóján a város néhány igazán cuki szobrát, amelyeket a gyerekek is szívesen megnéznek. Mackóbarátok előnyben! Ha Önnek is van kedvenc mesés szobra, ossza meg velünk!
Kalandos a sorsa a Palatinus szobrainak Az épület felújítás közbeni megroggyanása miatt le kell bontani és újra fel kell építeni a Margit-szigeti Palatinust. Reméljük, a fürdő előtti női akt túléli a nagyberuházást – az ott álló szobrok hányatott történetét most megismerhetik írásunkból.
Felavatták Papp László szobrát Felavatták az ökölvívólegenda Papp László egészalakos szobrát a főváros XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ mellett.

További cikkeink