Bár ezeréves történelmünk során két Mátyás nevű királyunk is volt, az első nagyságrendekkel népszerűbb volt a másodiknál, akit egyébként már a Habsburg-ház adott. Hunyadi Mátyás (1458–1490) nemcsak jóval hosszabb ideig uralkodott, de ekkoriban élte hazánk egyik virágkorát, és mivel halála után gyors hanyatlás következett, emléke különösen felmagasztosult. A nép körében az igazságos jelző állandósult a neve mellett, a XIX. század végétől pedig – amikor a nemzeti múlt fokozottan az érdeklődés középpontjába került – műalkotásokon is megjelent az alakja.
A millennium, vagyis a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmából Mátyásföldön – amely ekkor még nem tartozott Budapesthez – mellszobrot állítottak a település nevét adó királynak. Mátray Lajos György és Metky Ödön mészkőből készült alkotása magas talapzatra került, de maga az ábrázolt nem igazán nagy méretű. Ugyanebben az évben egy sokkal patinásabb helyre, az Országház főbejárata fölé, 1905-ben pedig a Duna felé néző homlokzatra is helyeztek egy-egy Mátyás-szobrot. Előbbit Brestyánszky Béla, utóbbit pedig Róna József faragta ki, és noha mindkettő egész alakos, de azok valójában csak díszek, nem igazán tudnak érvényesülni.
Méltóbb emlékművet Stróbl Alajos, illetve Zala György készítettek neki: előbbit 1904-ben a budai királyi palota külső falához építették, és valójában egy egész szoborcsoport része, mely egy szökőkutat fog közre. Mátyást egy vadászaton ábrázolja, és természetesen az ő bronzból öntött alakja áll a kompozíció csúcsán. Mellette az elejtett szarvas, lejjebb két segédje látható kutyákkal, kétoldalt pedig Szép Ilonka, valamint Galeotto Marzio. Zala György egy évvel később, a Millenniumi emlékmű számára formázta meg a király szobrát, a bronzöntést pedig Rafael Vignali végezte el. Az alkotást – melyen Mátyás babérkoszorút és hosszú palástot visel, valamint jobbjával kardjára támaszkodik – az emlékmű jobb karéjának második helyére állították, alá pedig egy dombormű került, mely tudósai körében ábrázolta királyt.
A legrégibbnek tűnő Mátyás-emlékmű a Várban, az egykori domonkos kolostor tornyába építve található, de az csupán 1930-ban került oda Lux Kálmán tervei szerint. Valójában csak a szászországi Bautzen városkapuját díszítő, 1486-ban készült domborművet másolta le, a keretével együtt kilenc méter magas budai alkotás így pedig híven mutatja a gótika és a kora reneszánsz keveredését. Az uralkodó a középső fülkében trónon ülve látható, kezeiben jogart és országalmát tart, lábai pedig az állatok királyán, egy oroszlánon nyugszanak. A tekintélyt parancsoló beállítás hatásosságát növeli a tudat, hogy ez az egyetlen Mátyás-ábrázolás, amely még bizonyosan az életében készült.
Az összes fentebb ismertetett szobornál korábbi és nagyobb méretű lett volna azonban Ferenczy István műve, melyet még a XIX. század közepén tervezett. A reformkorban megerősödő nemzettudat sokakat ösztönzött dicső királyunk emlékének megörökítésére, és 1839-ben külön társulat alakult e célra, mely hamarosan adománygyűjtésbe is kezdett. A Rómában tanult Ferenczy – az újkori magyar szobrászat első képviselője – lelkesen állt neki a rajzok elkészítésének, sőt még gipszmintákat is formázott. Egy magas talapzatra helyezett lovas szobrot képzelt el, melyet a pesti Piac térre, vagyis a mai Erzsébet térre szánt. Az ügyet kísérő élénk sajtóvitában több helyszín is felmerült, többek között a várbeli Szent György tér is. Ezt arra hivatkozva utasította el, hogy Hunyadi Lászlót éppen ott fejezték le, nem lenne tehát etikus itt felállítani a szobrot. Pestet ellenben azért javasolta, mert egy virágzó város sokkal pozitívabb hangulatot adhatott volna a műnek is.
A király nagyságát roppant méretekkel akarta érzékeltetni: maga a bronzszobor tizenhat láb, vagyis több mint öt méter, az egész emlékmű pedig harminchét láb, vagyis több mint tizenkét méter magas lett volna. A talapzat hatalmas méreteinek magyarázata, hogy benne egy mauzóleumot alakított volna ki, középen Mátyás életnagyságú mellszobrával, a falakon pedig márványba vésve életének főbb történései szövegesen és két domborművön is. Utóbbiak emberi oldalát mutatták volna be: ahogyan gyászolta ravatalon fekvő apját, Hunyadi Jánost, valamint ahogyan kibékült nagybátyjával, Szilágyi Mihállyal. Az építmény persze egyúttal megfelelő magasságot is biztosított volna a lovas szobornak, hogy az méltón emelkedjék ki a profán piaci környezetből. A tekintélyt a paripa ágaskodása is növelte volna, melynek mellső lábai alatt Mátyás hódításaira utaló pajzsok, sisakok és egyéb fegyverek feküdtek volna.
A hét méter magas talapzat külső falai sem maradtak volna üresen, a két hosszabbik oldalra húsz-huszonöt alakos domborműveket tervezett: az egyik felirata szerint „A törvények védőjének” állított volna emléket, melyen a király trónjából felkelve kezében pallost és mérleget tart. A másik „A szép és jó tudományok ápolójának” egy kedves jelenetét ábrázolta volna: a bal oldalon helyet foglaló királyi párnak egy költő olvassa fel művét, melyen Beatrix annyira elérzékenyül, hogy elájul, Mátyás pedig segítségért int. Közben a jobb oldalon tudósok sokasága dolgozik egy asztal körül. A talapzat vasajtós bejárata fölé „Mátyás királynak”, a hátsó oldalára pedig „A legjobb király emlékezetének háládatos utódai” feliratok kerültek volna.
Ferenczy a terveket 1840 tavaszán ismertette, egyúttal egy kezdetleges költségvetést is mellékelt hozzá, mely szerint százezer ezüstforintba került volna a kivitelezés. Az ügy támogatói nem is a hatalmas összeggel, hanem az emlékmű formájával voltak elégedetlenek. Kifogásolták egyrészt a király testtartását, aki lefelé nézett és így egyáltalán nem sugárzott hősiességet, de legalább ugyanekkora hibának tartották, hogy a klasszicizmus ideájának megfelelően Ferenczy római ruhába öltöztette az uralkodót. Hiányolták tehát a magyaros megjelenést, és bár a művész a kritikákat megszívlelve készített egy ilyen változatot is, de az sem valósulhatott meg. A szoborállítás ügye ugyanis nem haladt kellő mértékben, évek során sem gyűlt össze elegendő pénz.
A csalódott Ferenczy a gipszmintákat megsemmisítette, de szerencsére a talapzatra tervezett két dombormű – melyeket bronzból készített – fennmaradt, és a mai napig látható a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán. Itt egyébként szintén szerepel a Fadrusz János tehetségét dicsérő és 1902-ben Kolozsvárott felállított Mátyás-szobor modellje, valamint a mű eredeti nagyságú feje is. Tulajdonképpen érthető, hogy Erdély fővárosába került a legnagyobb Mátyás-szobor, hiszen itt született a későbbi király. Ettől függetlenül persze Budapesten is ápolják az emlékét, a fentebb bemutatott műveken túl számos kisebb alkotás is látható a város különböző pontjain.
A nyitóképen: Mátyás király szobra a bautzeni emlékmű budavári másolatán (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció