
Múltidéző

2019. május 19. 9:45
Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.
A város kapujának szánták – Ötven éve készültek el Őrmező tervei
2019. május 13. 8:21
Ötven éve készültek el Őrmező tervei. 1969-ben Budapest új lakótelepét a város nyugati kapujának szánták. E területre 2500 lakást terveztek, nemcsak sima panelházakat, hanem 15-20 emeletes tornyokat is.
120 éve nyílt meg a Közlekedési Múzeum
2019. május 2. 9:30
A Városligetben 1899. május 1-jén egy új intézmény nyitotta meg kapuit, a Közlekedési Múzeum. Nem minden előzmény nélkül: az épület a millenniumi kiállítás Közlekedésügyi Csarnokának készült, és a bemutatott anyag rendkívül népszerű volt a látogatók körében.
Jó házasság, szorgalom, hazafiság és marketing – Így lett sikeres a legkiválóbb pesti hintógyár
2019. április 24. 9:41
Az egykori Hatvani kapu mellett, a mai Astoriánál nyílt meg 1784-ben a Kölber kocsi- és hintógyár, később Józsefvárosban építettek új telephelyet. Külföldről érkezett Pestre a manufaktúrát alapító bognár, a családi vállalkozás később a luxuspiacot is lefedő legkiválóbb kocsigyárrá nőtte ki magát. A minőségi termékeket gyártó Kölberek a számos elismerés mellett magyar nemesi címet is kaptak.
A Margit-sziget szárnyhídja
2019. április 22. 9:22
A Margit-sziget 1908-ig magántulajdonban volt. Éppen ezért a hozzá vezető hidat is részben a tulajdonos anyagi hozzájárulásával építették meg.
Hogyan ünnepelték a húsvétot a békebeli Budapesten?
2019. április 20. 8:47
Díszbe öltöző kirakatok, ünneplő emberekkel telt utcák, színpompás képeslapok és a lányok napja is jelezte egykor az év egyik legnagyobb ünnepének kezdetét.
50 éve mutatták be a Pál utcai fiúkat
2019. április 18. 7:40
A Pál utcai fiúk kultikus regény, egyértelműen magyar és budapesti. A film jeleneteit azonban nem tudták az eredeti helyszíneken felvenni, hiszen a Pál utca azóta beépült, és a Füvészkert is megváltozott.
Minden múlt a múltam – Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában
2019. április 17. 8:46
Minden fényképhez tartozik egy történet. A tárlat főszereplője az egyszerű magánember, akinek fotóin keresztül felfedezhetjük egy évszázados közös múltunkat. Jövőre lesz 10 éves a Fortepan digitális fotóarchívum, amelynek 350 fotójából nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
50 éve írtak ki pályázatot Újpest átépítésére
2019. április 14. 8:20
Újpestet 1950-ben csatolták a fővároshoz. A már akkor is jelentős iparral rendelkező városrésznek azonban volt egy nagy „bűne”. A központja kisvárosias volt, nem méltó egy szocialista nagyvároshoz.
Hetvenéves a Kelenföldi Autóbuszgarázs – Építészeti különlegességnek számít a hatalmas csarnok
2019. április 8. 17:59
Budapest és számos más közép-európai város külső kerületeire a vasbeton kockaépületek a jellemzők. De Budán, a XI. kerületben áll egy olyan vasbeton épület, a Kelenföldi Autóbuszgarázs, amely ívelt tetejével építésekor világrekorder volt.
50 éve nézhetünk színesben televíziót
2019. április 7. 8:50
50 éve lehet rendszeresen színes, magyar nyelvű TV-adást nézni Magyarországon. A szolgáltatás sokáig csak Budapesten volt elérhető, kezdetben 150 tévékészüléken.
Hogyan köszöntötték a tavaszt a régi Budapesten?
2019. április 6. 8:15
Gavallérok, ibolyaárus asszonyok, rajcsúrozó gyerekek és virágkiállítás: archív fotók és régi újságcikkek alapján bemutatjuk a hajdanvolt budapesti tavaszok hangulatát.
Minek nevezzelek? – Budapest közterületei és épületei a XX–XXI. századi pesti szlengben
2019. április 5. 8:48
Szokott sétálni a Csirke-korzón? Szeret megpihenni az árnyas fák között a Drótszigeten? Át szokott haladni a K hídon? Valószínűleg könnyebben tud válaszolni a kérdésekre, ha eláruljuk, hogy a kiemelt szlengkifejezések Budapest jól ismert helyszíneire utalnak: a József körútnak a Baross utca sarkától az Üllői úti kereszteződésig tartó belső körére; a Városligetben arra a szigetre, amelyen a Vajdahunyad vára áll; illetve az Óbudai-szigetre vezető hídra.
Kossuth három nehéz éve a budavári börtönben
2019. április 1. 9:05
Kossuth Lajos 1837. május 5-től 1840. május 10-ig a budai Várnegyedben álló börtönben töltötte fogságát. A mai Táncsics Mihály utca 9. számú házat akkor politikai foglyok elzárására használták. Kossuthnak három évet kellett itt raboskodnia. A fogság évei felkészítették a politikust élete későbbi nehézségeinek méltósággal történő elviselésére. A 125 éve elhunyt politikusra emlékezünk.
Budapestről mesél a Fekete Lyuk – A pokol tornáca című kultúrtörténeti kiállítás a Kiscelli Múzeumban
2019. március 30. 7:33
Különleges kiállítás látható a Kiscelli Múzeum új kiállítóterében, a sziklapincében. A Fekete Lyuk – A pokol tornáca. A Budapesti Undergound '88–'94 című tárlat az ikonikus budapesti szórakozóhelyet és a hozzá kapcsolódó életérzést élményszerűen mutatja be.
Budapest fontos helyszíne a Kossuth-kultusznak
2019. március 28. 10:40
„A magyar szabadságeszme egyik legdicsőbb apostola volt” – írta Kossuth Lajosról Hegyaljai Kiss Géza református lelkész. Bár az 1848–49-es szabadságharc vezető egyéniségének kultusza az Alföldön volt a legintenzívebb, de a reformkor kiemelkedő politikusára emlékeztető fővárosi emlékjelek mutatják, hogy Budapest is fontos helyszíne a magyar Kossuth-kultusznak. A 125 éve elhunyt Kossuth Lajosra emlékezünk, cikkünkben a kiváló hazafi életének első évtizedeivel ismerkedünk meg.
Minden idők legszebb pesti busza – 60 éve jelent meg a fővárosi utakon a faros Ikarus
2019. március 25. 9:40
Ha van magyar jármű, amelyet csodálkozó emberek fogadnak, bárhol megjelenik, és szinte mindenki készít róla egy fényképet, az a faros Ikarus.
A Blaha újjászületése – Élhető köztér készül a közlekedési csomópont helyett
2019. március 22. 10:00
A Blaha Lujza tér közlekedéstörténetét évtizedek óta az a kérdéskör határozza meg, hogy autópálya-csomópontként, parkolóként vagy élhető köztérként tekinthehünk-e rá. A nemrég bejelentett újjáépítés és a közzétett látványtervek szerint most szerencsére az utóbbi, az élhető köztér kerül előtérbe, pedig egykor gyorsforgalmi utat álmodtak ide.
Tavasz a Városligetben
2019. március 20. 15:00
A Városliget a polgári Budapest népszerű pihenőhelye volt a századfordulón. A társas érintkezés színtere volt a korzó, a mulatságok helyszíne a park, hosszú sétákat tettek a promenádon. A korabeli fotók és képeslapok felidézik, milyen volt a tavasz a Ligetben 100 évvel ezelőtt.
110 évvel ezelőtt szabályozták először Budapesten az automobilok közlekedését
2019. március 18. 8:18
Az automobilos közlekedés első szabályait a fővárosban 1909-ben alkották meg, miután több gyalogosgázolás is történt. Csak 21 éven felüliek vezethettek, és az is az előírások közé tartozott, hogy az autó nagyobb mérvű füstöt, kellemetlen szagot és az egészségre káros gázokat ne terjesszen.
Budapest a századfordulón
2019. március 11. 15:38
Tegyünk időutazást a századfordulós Budapesten régi képeslapok és fotók segítségével!
Hatodszorra is átépül a Duna-híd
2019. március 7. 8:20
Van egy Duna-híd Budapesten, amelyet néhány évtizedenként teljesen újraépítenek, ráadásul az új nem hasonlít az előzőre.
A Király utcától a Városligetig – Gundel János nyomába eredtünk
2019. március 6. 9:10
Éppen százötven éve nyitott meg az első Gundel-vendéglő Budapesten, amelyet számos másik követett. De hol működtek ezek és mi van a helyükön ma? Ennek jártunk utána.
A soknevű városrész – Albertfalva 200 éves
2019. március 5. 8:30
Kétszáz évvel ezelőtt felhívásban toboroztak lakókat a mai Fehérvári út környékére, ahol 50 házhelyet osztottak ki az ott letelepedni szándékozók között. Így született meg Albertfalva.
Erzsébet sugárút vagy új körút? Sajtóvita a városfejlesztésről
2019. március 4. 7:30
Erzsébet sugárút vagy új körút? Erről a kérdésről tört ki a vita 85 évvel ezelőtt a fővárosban. Az Erzsébet sugárutat akkor már évtizedek óta tervezték, a mai Madách térről indult volna.
Eltűnhetnek a földutak a fővárosból
2019. március 1. 12:00
Egy most elindult program keretében a még meglévő 225 kilométernyi földutat négy év alatt leaszfaltozzák Budapesten. Első körben ebből 181 földutat, körülbelül 41-42 kilométert látnak el szilárd burkolattal, elsősorban Csepelen, Pestszentlőrincen és Pestszentimrén. Ezzel egy nagyon hosszú folyamat zárul le a budapesti utak burkolásában.
Csónakázás, ivókút, gyógyfürdő – Így hűsöltek régen a Ligetben
2019. február 28. 17:50
A legtöbben úgy gondolnak a Városligetre, mint Budapest egyik legnagyobb, egybefüggő zöld felületére. De nemcsak zöld van a Ligetben, hanem „kék” is. Ez a „kék” nem más, mint a víz. Víz nélkül korántsem lenne ugyanaz a Liget, mint ahogyan mi ismerjük. Az alábbiakban a városligeti víz után kutatunk.
Elfeledett budapesti repülőterek
2019. február 25. 18:01
Pár éven belül elköltöztethetik a fapados és a teherszállító repülőket Ferihegyről – derült ki a napokban. Ezzel, legalábbis részlegesen, újból költözhet a budapesti repülőtér.
Botrány a Baross Gábor szobrára kiírt pályázat eredményhirdetésekor
2019. február 24. 18:19
A vasminiszter 1892-es váratlan halála után szinte azonnal mozgalom indult, hogy az életében nem túl népszerű, 44 évesen elhunyt miniszternek szobrot állítsanak. Azt mindenki érezte, hogy Baross halálával nem egy népszerűséget hajszoló politikust vesztett el az ország, hanem egy Széchenyi Istvánhoz fogható zsenit, aki bárhová nyúlt, ott a veszteséges, nem működő állami vagy állami pénzen fenntartott vízfejű intézményből hatékony, nyereséges és kitűnő szolgáltatást nyújtó szervezet jött létre. Olyan rendszereket tett rendbe pár év alatt, mint a magyar vasúthálózat, a Posta, az állami hajózás.
A budapesti dohánygyárak története
2019. február 19. 15:58
A magyar főváros egykori dohánygyárainak története nemcsak Budapest ipari múltjának fontos szeletét képezi, hanem a gyárak megmaradt épületei meghatározó részét adják a magyar ipari építészeti örökségnek. Rövid áttekintésünk betekintést nyújt az épületek későbbi történetébe is.
További cikkeink


