A Nagykörút helyén a középkorban egy mély árok, a Duna egyik mellékága folyt, amely idővel feltöltődött, de a nyomát fel lehetett fedezni a felszínen. Ezt az árkot élesztette volna fel Reitter Ferenc csatornaterve, amely egy hajózható vízi utat tervezett a körút nyomvonalában. Andrássy Gyula miniszterelnököt – részben külföldi tanácsadók – azonban meggyőzték, hogy a csatorna helyett egy elegáns körút legyen inkább itt.

A körút gyakorlatilag a XIX. század végére ki is épült. Ez az időszak egybeesett a budapesti ivóvízhálózat kiépítésével. Ez annyira fontos volt, hogy 1891-ben a Közmunkatanács összesen egy feltételt szabott egy új híd megépítéséhez: férjen el rajta négy darab 1 méter átmérőjű vízcső. 

Természetesen az új út alatt, annak nyomvonalán fektették le a város egyik legfontosabb vízvezetékét, amelyik a káposztásmegyeri központi vízműtől a belvárosba és a Gellért-hegyi nagy medencébe vezetett. A vonal 1893–1894-ben készült el, a lefektetett vezeték átmérője 1050-1250 milliméter volt, azaz több mint egy méter. A falvastagsága 22 milliméter, azaz két centiméter vastag volt.

1929-ben még az út két szélén futottak a villamossínek a Nagykörúton (Forrás: Fortepan) 

A cső anyagául az öntöttvasat választották, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen gyakorlatilag 100 évig szolgált. A vezeték az út közepén vezetett, ahol – úgy vélték – a legkevesebb felszíni terhelésnek van kitéve, hiszen a villamosok az út szélén, az út közepén pedig a viszonylag könnyű fogatok, szekerek haladtak. Azonban az évek során ez megváltozott, nemcsak a járművek száma és tömege növekedett, hanem az 1950-es években az addig az út szélén vezetett villamosokat az út közepére, gyakorlatilag a cső felé helyezték át. Ennek ellenére a vezetékkel nem volt probléma. 

1960-ig összesen csak 4 csőtörés történt, de ezután az egyre idősebb vezeték elfáradt. 1970. december 20-án történt csőtörés az Oktogonnál (akkor November 7-e térnek hívták). A helyreállításról a december 21-i Magyar Hírlap így számolt be: „hogyan dolgoznak a vízművesek a Nagykörúton. A húsztagú árokásó brigád délre már hat méter mélységbe hatolt és a megsérült csődarabot a kora délutáni órákra ki is emelte. Ekkor a hegesztők láttak munkához, hogy a sérült, repedt csődarabot leszereljék. A Lenin körút és a November 7-e tér sarkán 25 méter hosszú, négy méter széles öt-hat méter mély árokban megállás nélkül folyt a munka. Tíz teherautó szállította a markológépek és az emberek által kitermelt földet.”

1966, a nagy cső középen a csatorna (Forrás: Fortepan)

Az 1980-as évektől az 1994-es felújítás kezdetéig már 11 alkalommal történt komolyabb csőtörés, ezek közül egy, 1988. május 19-én két halálos áldozatot is követelt, mert a feltörő víz és iszap olyan gyorsan elárasztott egy pinceműhelyt, hogy az ott dolgozó két ember nem tudott kimenekülni. Az Erzsébet körút és a Király utca (akkori szocialista nevükön Lenin körút és Majakovszkij utca) sarkán 6 méter mély árok keletkezett, amely a villamosvágányt is megrongálta. A helyreállítás napokig tartott, mivel nemcsak a cső, hanem a csatorna-, a gáz- és a távközlési vezetékek is sérültek, például elnémult 1500 telefon is. 

Az 1988. május 19-én történt hatalmas vízcsőtörés után napokig tartott a kárelhárítás (Forrás: Fortepan)

1993-ban végül az Országgyűlés 800 millió forintot biztosított a cserére. A vízcsőcserét összekapcsolták a villamosvágányok felújításával és a Nagykörút teljes rekonstrukciójával. A három évig tartó munkák ténylegesen 1994. június 15-én kezdődtek. Az első szakaszban a Podmaniczky utca és a Blaha Lujza tér között, hat helyen egyszerre dolgoztak.

Előbb az új csövet fektették le – új nyomvonalon, nem a villamosvonal alatt – és ezután szedték csak fel a régi vezetéket, de nem mindenhol. Ahol nem lehetett azt kiemelni, ott a régi csövet betömték, így nem kellett attól tartani, hogy az egyméteres átmérőjű, üres cső beszakad. Az új vízvezeték nyomáspróbáját alig 5 héttel a munkakezdés után, július 21-én meg is tartották, és az új vezeték a régitől a feladatokat, azaz a víz szállítását augusztusban vette át. 

Az 1994-es nagy felújítás (forrás: Főmterv Zrt. Nagykörúti rekonstrukció, 1994–95 című kiadvány)

A kiemelés után a szakemberek többféle vizsgálatot is végeztek a régi vezetékeken. Ennek során megállapították, hogy az sokkal rosszabb állapotban volt, mint sejtették, és ha nem végezték volna el 1994-ben a cserét, akkor nagy valószínűséggel a Podmaniczky utcánál következett volna be egy pusztító csőtörés. A II. ütem munkálatai 1995-ben kezdődtek, míg a harmadik ütemé, köztük a Petőfi híd út- és villamospályájának átépítése 1996-ban.

Nyitókép: A nagykörúti vízcső (a kép a Főmterv Zrt. Nagykörúti rekonstrukció 1994–95 című kiadványából származik)