Nagy álom volt, talán túl nagy az 1990-es években, hogy Budapest világkiállítást rendezzen. Persze a XX. század végén már a világkiállítások nem ugyanazok voltak, mint egy vagy akár fél évszázaddal korábban, de mégis jelentős eseménynek számítottak. Az ötlet még 1981-ben született egy 1990-es agrárexpóra, ebből később egy 1995-ös rendezésű kiállítás terve lett, amelyhez csatlakozott a szintén világkiállítás rendezésében gondolkodó Bécs is. 

Egy kapitalista és egy szocialista ország együtt rendez világkiállítást? Híd a vasfüggöny felett, valóban érdekes ötletnek tűnt. Ám 1989–1990-ben eltűnt a vasfüggöny, így Bécs számára a rendezés már nem volt annyira érdekes, a bécsi lakosok végül népszavazáson mondtak nemleges véleményt a világkiállításról, ezért Bécs kiszállt. 

A pesti Duna-part 1989-ben (Fotó: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A magyar kormány viszont ragaszkodott a kiállításhoz, ezért úgy döntött, egyedül is belevág, ha nem is 1995-ben, hanem egy évvel később, 1996-ban más koncepcióval, más mottóval: „Kommunikáció egy jobb világért” címmel. 

A helyszínt 1992-re sikerült is kiválasztani az eredetileg vizsgált 19 lehetséges hely közül, mégpedig Lágymányosra és a vele szembeni pesti Duna-partra esett a választás. Budán a Petőfi hídtól délre egészen az akkor még teljesen rendezetlen Kopaszi-gátig semmi nem volt, ott elvileg szabadon lehetett építkezni, de Pesten egy vasútállomás, a Dunai teherpályaudvar állt a kiválasztott területen, amelyet el kellett takarítani.

A budai part 1970-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Az eredeti tervek szerint a két part között a legfontosabb kapcsolatot a Lágymányosi (mai nevén Rákóczi) híd biztosította volna, de emellett egy gyalogoshíddal is számoltak. A Lágymányosi híd ellen felszólalókat – közöttük volt az akkori XI. kerületi önkormányzat is, amely határozatot is hozott a híd ellen, a Galvani út vonalába eső híd mellett – azzal szerelték le, hogy a kiállításra kell, és van pénz a hídra, ha ez a „hajó elúszik”, nem lesz se Lágymányoson, se délebbre híd. 

A szervezés nagy erőkkel indult meg. Az is eldőlt, hogy a felépítendő épületeknek milyen lesz az utóhasznosítása, Lágymányoson az Eötvös Loránd Tudományegyetem új campusát képzelték el. A gyalogoshidat, amelyre többfordulós pályázatot is kiírtak, sem hagyták volna meg változatlanul, azt később máshová vitték volna, közúti hídnak. A kinézett helyszín Mohács volt. 

Az expó látványterve (Újbuda újság 1992. április 30.) 

Az 1994-es választások után hatalomra került új kormány – a Fővárosi Önkormányzattal közösen – azonban a világkiállítás lemondásáról döntött az 1994. július 28-i kormányülésen. 

„A kormány csütörtöki ülésén tíz igen szavazattal, három tartózkodás mellett döntött úgy, hogy nem támogatja az 1996-os budapesti világkiállítás megrendezését” – írta a Népszabadság 1994. július 29-én.

A pénzügyi okokon túl felhozták, hogy nem sikerült a tervek szerint „vállalkozói alapokra” helyezni az expót, és aránylag kicsi is volt a nemzetközi érdeklődés, mindössze 27 ország jelezte biztosra a részvételét, és összesen csak 58 érdeklődött. 
Mivel a világkiállítást törvény szabályozta, törvényt kellett hozni a lemondásról is: 

„1. § (1) Az „EXPO ’96 Budapest” elnevezésű nemzetközi szakkiállítás (a továbbiakban: Világkiállítás) megrendezésére nem kerül sor.
(2) Az 1996. évben megrendezendő Világkiállításról szóló 1991. évi LXXV. törvényben (a továbbiakban: Világkiállítási törvény) a Világkiállítás céljára kijelölt területen megvalósuló beruházásokat a felsőoktatás feltételeinek javítása és a főváros fejlesztése érdekében kell hasznosítani.
(3) A Világkiállítás tervezett kapcsolódó rendezvényeire való felkészülést úgy kell folytatni, hogy azok országos rendezvénysorozatban a turizmus és a települések fejlesztésének érdekét, az ország arculatának kedvező alakítását szolgálják.

(4) A (2) bekezdésben megjelölt terület működéséhez szükséges és a főváros egyidejű fejlesztését is szolgáló beruházások befejezéséhez az állami hozzájárulás pénzügyi fedezetét, valamint a (3) bekezdésben említett rendezvényekhez a költségvetési hozzájárulást az éves központi költségvetési törvényekben kell meghatározni” (1994. évi LXX. törvény).

A Tüskecsarnok légi felvételen (Fotó: Wikipédia)

A meg nem rendezett világkiállításhoz kapcsolódva azért Dél-Pest és Dél-Buda átalakult, igaz jóval lassabban, mint ahogy azzal számoltak. A dél-pesti Duna-part lassan-lassan kiépül, 1995-re elkészült a Rákóczi híd, felépültek az egyetemi épületek és a Magyar Szentek temploma, amely a vatikáni pavilon lett volna, és hosszú építési szünet után a Tüskecsarnok is elkészült. 

Ma már nehéz megmondani, hogy a világkiállítással nyert vagy vesztett volna-e az ország, a város akár építészetileg, városrendezésileg, akár anyagilag.

Nyitókép: Az expó látványterve (Újbuda újság 1992. április 30.) ​