Nincs még egy főváros a világon, amely olyan jelentős gyógyvízkészletekkel rendelkezne, mint Budapest. Ezt az egyedülálló adottságot az itt élők már az ókorban felfedezték: az acquincumi fürdő maradványai ma már szinte mindenki számára ismertek. Ahhoz azonban, hogy a fürdőzésből fürdőkultúra váljon, a török hódoltság koráig kellett várni. Bár erre az időszakra leginkább a pusztulás és a nélkülözés idejeként szokás gondolni, a fürdők kiépítése és a fürdőzés kultúrájának megteremtése egyértelműen hasznos hozadéka az egyébként valóban vérzivataros százötven évnek.

A Rudas fürdő egy XIX. századi grafikán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mégis, hogyan jutottunk el az ódon török fürdőktől a fényes élménystrandokig? Nos, sok-sok érdekességgel megtűzdelt út vezet idáig, amelynek fontos állomásait mutatja be a Főváros Levéltár május végén nyílt kamarakiállítása, A budapesti fürdők villanófényben. A tárlaton lapunk, a PestBuda újságíróját Csombor Erzsébet kurátor kalauzolta végig. 

A fővárosi fürdőkultúra története olyannyira gazdag, hogy egy egész múzeumot meg lehetne tölteni vele, a Levéltár kiállítása éppen ezért nem is törekedett minden részlet bemutatására, ehelyett olyan epizódokat „villant fel”, amelyek talán kevésbé ismertek, ám annál jellemzőbbek a budapesti fürdők világára. 

Híres vendégek pihenőhelye: a Gellért

A tárlat a XX. századra koncentrál. Ekkor kapott ugyanis új, a korábbiaknál jóval nagyobb lendületet a fővárosi fürdőélet, amelynek egyik első jele volt 1918-ban minden budapesti fürdők legszebbike, a szecessziós Gellért átadása. A gyógyszállóval egybeépült fürdő kezdettől a magasabb jövedelmű rétegeket szolgálta, és hamar a társasági élet fontos helyszínévé vált. Néhány év után világossá vált azonban, hogy a Gellért önmagában nem képes teljesíteni az elvárt forgalmat, így 1927-re megépítették a hullámfürdő részt, amely már önmagában is jelentős embertömeget vonzott be. 

A Gellért fürdő hullámmedencéje az 1930-as években  (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Gellértbe nemcsak pihenni jártak a vendégek, hanem beszélgetni, tárgyalni is. Nem csoda, hogy számos híres vendég látogatását őrzik a kezdetektől megőrzött lakónévsorok. Például a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhinét, aki mindig itt szállt meg, ha Magyarországon járt, és a hotelben lakosztályt is elneveztek róla. Érdekes történet kapcsolódik Valentyin Katajev szovjet íróhoz is. Bár a szerzőt a Távolban egy fehér vitorla című könyvéről szokás ismerni, kevesen tudják, hogy a Gellértben írta Szentkút című művét. Ez azonban nem találkozott a szovjet cenzorok ízlésével, ezért csak jelentős átdolgozást követően engedték megjelenni. 1966 decemberében itt pihenhették ki a Vasas elleni győzelem fáradalmait az olasz Internazionale futballcsapat játékosai is. 

Látható tehát, hogy bár a Gellért jelentős károkat szenvedett a II. világháborúban, kiemelkedő szerepét még a szocializmus ideje alatt is sikerült megtartania, sőt: mindvégig ez számított a minden szempontból első számú hazai szállodának. 

A nagy cél: Budapestet fürdővárossá tenni

A fővárosi fürdőfejlesztés előremozdításában jelentős szerepet játszott az 1922-ben megalakult Budapest Fürdőváros Egyesület, amely már nevében is hordozta a nagyszabású célt, a magyar főváros fürdővárossá fejlesztését. Az elképzelésnek új lendületet adott a tizenkét évvel később életre hívott Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság, amely a sikert a közvélemény megnyerésében és az idegenforgalom fellendítésében látta, és amelynek maga a főpolgármester volt az elnöke. 

Ilyennek képzelte az újjáépített tabáni fürdővárost Vágó József 1936-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A fürdőváros nagyszabású gondolatát II. világháború előtt olyannyira komolyan vették, hogy tervet dolgoztak ki egy hatalmas, a Tabánban elterülő fürdőkomplexumra, amely magába foglalta volna a Rudas és a Rác fürdőket is. Az elképzelést azonban a II. világháború elsodorta, később pedig egészen máshova tevődtek át a városfejlesztés hangsúlyai. Ez lett a strandok hajnala.  

„Jaj, úgy élvezem én a strandot”

A XX. században a hagyományos fürdők mellett fokozatosan megjelentek a strandfürdők is. Az első ilyen intézmény, amelyben szabadon fürödhettek a látogatók, a Margit-szigeti Palatinus volt, amely 1919-ben nyitott meg (ezt követően egy év múlva ideiglenesen bezárták, és csak 1921-től működik folyamatosan). A „Pala” valódi sikertörténet, hiszen gyakorlatilag a megnyitása óta folyamatosan nagy népszerűségnek örvend, rengetegen látogatják. A népszerűségnek azonban, mint mondani szokás, ára van, és nem volt ez másképpen a Palatinus strand esetében sem. A rengeteg látogató ugyanis hatalmas zsúfoltsággal járt együtt, ami valósággal vonzotta a különböző problémákat. A Levéltár birtokában lévő, háború előttről származó panaszlevelek a fürdővendégeket bosszantó kisebb-nagyobb panaszokról árulkodnak. 

Strandolók a Palatinuson 1930-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 4774)

Az egyik legfurcsább levél egy eltűnt kombiné kálváriáját meséli el. Egy hölgy 1938 augusztusában írt levelében szomorúan panaszolja, hogy a fogasra akasztott ruhái közül az esti öltözködésnél a „rózsaszínű lavable kombinéjának” csak hűlt helyét találta. Ezután kerek perec kijelenti, hogy pénzt nem kér, hanem a kombinéját vissza, amiről nem akar lemondani. Bár a válasz nem ismert, nehezen gondolhatjuk, hogy a hölgy valaha is viszontlátta a ruhadarabot.

Egy másik asszony sokkal rosszabbul járt: neki a két „brillfüggője”, vagyis briliáns fülbevalója tűnt el. A levél szerint a kabinja kispolcára tette, ám az esti öltözködésnél már nem találta ott. A strand vezetése megvizsgálta az ügyet, ám az értékes ékszer soha nem került elő. 

Kinek tűnik föl egy eltűnt brill ebben a tömegben? A Palatinus strandfürdő 1939-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 78086)

Az eset rávilágít a fürdőkultúra egy keveset hangoztatott jellemzőjére: a társadalmi rétegződés leképeződésére. Az egyes csoportok tagjai ugyanis nem ugyanoda jártak pihenni, így könnyen elképzelhető, hogy egy, a Gellért fürdő luxusához szokott hölgyben fel sem merült, hogy a Palatinus strandot meglátogatva miért ne vihetné magával a brill fülbevalókat. 

Ez a sajátos felosztás a háború után is fennmaradt, ugyanis szocializmus ide, háborús károk oda, a Gellért továbbra is őrizte vezető szerepét, ahová a dolgozó nép egyszerű fia (vagy éppen lánya) ritkán tette be a lábát. Annál inkább a Dagályba, amely Szabadság strand néven nyílt meg 1948-ban. A dátum minden elárul számunkra: ez a strand kifejezetten a tömegek számára épült, és hamar népszerű is lett. 2018-ban kitüntetett szerepet kapott: területén épült fel a Duna Aréna, amely világszínvonalú versenyek lebonyolítására is alkalmas. 

Reklám nélkül nem megy

A reklám és a marketing szerves része a XX. századi budapesti fürdőkultúrának. Reklámok, illetve plakátok nélkül a fürdők népszerűsége és ismertsége jóval alacsonyabb szintű lett volna, és lenne ma is. A kiállítás éppen ezért bemutat néhány érdekes, korabeli hirdetést, amelyek jelentősen hozzájárultak a XX. században ahhoz, hogy Budapestre valóban a fürdők városaként gondoljanak világszerte. Néhány ezek közül igazi, békebeli mestermunka: a gyógyvíztől meggyógyuló, mankóit elhajító férfi igazán humoros, az újságokban közzétett apróhirdetések némelyike azonban akár még 70-80 év távlatából is aktuális. Ki ne akarná például egy meleg nyári napon egyszerűen otthagyni az irodát, és csobbanni egyet a gyönyörű Gellért hűs vízében? Egy ilyen ajánlaton aligha kell sokat gondolkodni. 

A Lukács fürdő vízében megmártózva eldobhatjuk a mankót! Korabeli plakát a Fővárosi Levéltár kiállításán

A Fővárosi Levéltár kamarakiállítása után az embernek egyértelműen az az érzése támad: hiába nem sikerült megvalósítani a Budapest-fürdőváros koncepciót a múlt század első felében, a főváros mégis igazi fürdővárossá vált. Patinás, modern, török, gyógy, élmény, wellness, luxus, retró – mi, budapestiek annyi fürdő és strand közül válogathatunk, hogy gyakran bele sem gondolunk, hogy e téren mennyire elkényeztet minket a városunk. Éljünk a lehetőséggel, és látogassuk a fővárosi fürdőket! Még az is lehet, hogy idővel magunk is részei leszünk egy hasonló, jövőbeni kiállítás anyagának. 

A budapesti fürdők villanófényben (XX. század) – kamarakiállítás Budapest Főváros Levéltárában (1139 Teve utca 3–5.). A tárlat megtekinthető június 28-ig. 

Nyitókép: Vendégek a Gellért fürdőben 1930-ban (Forrás: Fortepan)