VI. kerület
Felújítják a terézvárosi Liszt Ferenc teret
2024. július 23. 12:30
Megújul a Liszt Ferenc tér Andrássy út felőli része. Az Ady-szobor körüli térrész átjárható és zöldebb lesz, utcabútorokat és ivókutat is elhelyeznek.
Felavatták Dajka Margit emlékművét Terézvárosban
2024. június 5. 16:00
A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben emlékművet állítottak Dajka Margit színésznőnek. Az alkotás több mint 200 azonos méretű kockából épül fel, 24 kockában a színésznő életének és pályafutásának jelentős pillanatait láthatjuk. Az új sétálóutcában fákat ültettek, virágládákat és padokat is elhelyeztek.
Dajka Margit-szobrot állítanak Terézvárosban
2024. március 27. 11:00
A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben szobrot állítanak Dajka Margit színésznőnek. Az utca is megújul, sétálóutcává alakul, a parkolósávok átépülnek, fákat ültetnek, virágládákat és utcabútorokat is elhelyeznek.
Felújították a terézvárosi Csengery utcát
2024. március 21. 16:00
A VI. kerületi Csengery utcában, az Aradi és a Szondi utca közötti szakaszon húsz platánt ültettek, virágszigeteket alakítottak ki, és virágládákat is kihelyeztek. A szintben megemelt kereszteződés a forgalomlassítást szolgálja.
Megnyílt az utasok előtt a Nyugati pályaudvar új liftje
2024. március 20. 18:00
Március 18-tól használhatják az utasok a Nyugati pályaudvar új peronfelvonóját, amellyel akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről. A keresztaluljáró felújítási munkálatai még zajlanak, várhatóan áprilisban fejeződnek be, ezután az átjáró is megnyílik az utasok előtt.
Nagykörút: jövőre ígéri a felújítás megkezdését a főváros
2024. február 8. 19:30
Jövőre kezdődik a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszának felújítása, idén pedig indul a tervezés. A beruházás szakaszosan valósul meg, és a jelenlegi elképzelések szerint 2029-ben fejeződhet be.
Megújult a Nyugati pályaudvar Teréz körút felőli külső homlokzata és a főlépcső
2023. december 22. 18:00
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a tornyok és a főlépcső felújításának munkálatai befejeződtek. Folyamatban van a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréje.
Kerítéskiállítás nyílt Illyés Gyula tiszteletére az Andrássy úton
2023. november 24. 16:00
Illyés Gyula életművét bemutató tablókiállítás nyílt a Magyar Művészeti Akadémia Andrássy úti irodaházánál. A kerítéskiállítás a költő életútjának legfontosabb állomásait mutatja be.
Már látható a felújítás alatt álló Drechsler-palota homlokzata
2023. március 13. 11:00
Az Andrássy út 25. szám alatt álló épület, az egykori Balettintézet, amely Drechsler-palotaként ismert a Magyar Királyi Államvasutak Nyugdíjintézete számára épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az épületet ötcsillagos szállodává alakítják, a homlokzata már látható. Mutatjuk a képeket.
Az Andrássy út történetéről nyílt szabadtéri fotókiállítás
2023. március 6. 19:30
Andrássy Gyula születésének 200. évfordulója alkalmából az Andrássy út történetét bemutató szabadtéri fotókiállítás látható március 6-tól az Andrássy úton, az Oktogon és a Kodály körönd között. A képek, amelyeket a kandeláberekre helyeztek, megmutatják, hogyan változott a közlekedés, az út funkciója. A fotók fontos történelmi pillanatokat is megelevenítenek.
Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar felújulása
2023. február 6. 19:00
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatán, az északnyugati torony felújítása mellett a délkeleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok. A megújult homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
Megnyílt a felújított Jókai tér
2022. augusztus 1. 18:30
A VI. kerületi Jókai téren a rekonstrukció során új utcabútorokat helyeztek ki, megújították a zöld felületet, fákat ültettek, és egy csobogót is elhelyeztek, a terület több irodalmi témájú utalást is kapott kőbe vésett idézetek formájában.
Egy magyar nábob pesti palotája – Itáliai reneszánsz a Nagykörúton
2022. június 24. 9:00
Batthyány Géza gróf a XIX. század végén úgy döntött, hogy egy akkor már több száz éves híres firenzei reneszánsz épületnek, a Strozzi-palotának a másolatát építteti fel Budapesten saját otthonaként. Tervéhez a mai Teréz körút 13. szám alatt találta meg a telket, és Hauszmann Alajost bízta meg a megvalósítással. A házat kívülről ma is bárki megszemlélheti, ám csak kevesen tudják, hogyan nézett ki belülről ez a fényűző főúri palota, amelyben a gróf távoli rokonával, Batthyány Lajos kivégzett miniszterelnök lányával, Emma grófnővel élt boldog házasságban. Videónkban megmutatjuk, mi maradt meg mára a palota pazar belső tereiből.
Pótolták a korábban kivágott fákat a terézvárosi Benczúr utcában
2022. május 3. 19:00
A korábban kivágott 29 fa helyére 36 újat ültettek el a VI. kerületi Benczúr utcában, illetve növelték a fahelyek méreteit is. A 36 új fa elültetését a Főkert szakemberei végezték.
Hamarosan elkezdődhet az Artistaképző Intézet építése a Nyugati pályaudvar mellett
2022. április 11. 18:00
Megkapta az építési engedélyt az Artistaképző Intézet új központja. Az épület a Nyugati pályaudvar szomszédságában lévő rozsdaövezet egy részére tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ részeként valósul meg egy egykori dízelmozdony-javító csarnok átépítésével és kibővítésével.
Alig néhány évig lakhatott az Andrássy út egyik legszebb palotájában az építtető Bobula János
2022. február 18. 10:00
„A sugárút egyik legszebb épülete” – így fogalmazott a korabeli sajtó, amikor 1882–1883-ban megépült az Andrássy út 62., vagyis az egykori Bobula-palota. Talán nem is ok nélkül nevezték így. A gondosan megtervezett épület, a kor híres művészeinek névsora, az egyedi berendezés mind arra utal, hogy jogos volt a dicséret. Sőt, az épület hűen tükrözte tulajdonosa anyagi helyzetét, társadalmi státuszát és az építészeti nézeteit is. Noha a házat ma mindenki inkább csak úgy ismeri, hogy „a Terror Háza melletti épület”, a Bobula-palota jóval többet érdemel ennél.
Fényűző főúri rezidenciából lett a terrorkülönítmények kivégzőhelye – Százharmincöt éve épült a Teréz körúti Batthyány-palota
2021. december 8. 11:00
Budapest egyik legszebb neoreneszánsz palotáját építtette fel az Oktogon közelében Batthyány Géza gróf, aki távoli rokonát, a kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök lányát vette feleségül. A Teréz körút 13. szám alatti közös otthonukat a kor neves építészével, Hauszmann Alajossal terveztették meg, de feltételül szabták, hogy az a firenzei Strozzi-palota másolata legyen. Harminchárom év múlva a Tanácsköztársaság terrorkülönítménye vette birtokba a fényűző rezidenciát, pincéjében Cserny József alakulata több embert megkínzott és meggyilkolt.
Márciusban kezdődhet a Podmaniczky utca felújítása – Egy új tér is születik
2021. december 6. 19:00
A terézvárosi Podmaniczky utca felújítása során egyebek között új fákat telepítenek, a régieket ápolják, felújítják a közvilágítást és egy kis teret is kialakítanak.
Emléktáblát avattak Pilinszky János egykori lakóházán az Izabella utcában
2021. május 27. 19:30
A negyven éve elhunyt és száz éve született Pilinszky Jánosra emlékezik idén a Kertész Imre Intézet. A féléves programsorozat nyitányaként ma a költő egykori, Izabella utcai lakóhelyén emléktáblát avattak, a Benczúr utcában pedig kültéri kiállításon mutatják be Pilinszky életét.
Elkészült a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása
2021. február 14. 19:00
Befejeződött a felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének újjáépítése, ezenkívül az épület hat tornyának restaurált csúcsdíszei közül négy már a helyére került. A munkák azonban tovább zajlanak, melyek során az épület más részei, így a pénztárcsarnok, a gyorsétterem, illetve a csarnok és a tornyok homlokzatai is teljesen megújulnak.
Bombamerényletet is túlélt már a most újjászülető Andrássy út 47.
2021. január 6. 9:00
Egykor Budapest egyik legszebb kávéházának adott otthont, de működött benne kaszinó, drogéria, kesztyűbolt és autókereskedés is. A hajdanvolt Palermo kávéház épülete a közelmúltig az Andrássy út fekete bárányának számított, az ingatlanpanamák és a pusztulás kora azonban nemrégiben véget ért. A Liszt Ferenc tér sarkán álló házat most építési háló takarja, benne a műemléki felújítással párhuzamosan luxuslakásokat alakítanak ki.
Megint árverezik az Andrássy úti MÁV-palotát
2020. augusztus 24. 14:00
Az Andrássy úti MÁV-székházra ötödik alkalommal próbálnak meg vevőt találni, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elektronikus árverési felületén a kikiáltási ár ezúttal 7,1 milliárd forint, 800 millióval kevesebb, mint a tavalyi sikertelen árveréskor. A Magyar Államvasutak egykori, műemléki védettségű épülete 2008 óta áll üresen, állapota folyamatosan romlik. Az veheti meg, aki ma 16 óráig befizeti az árverési biztosítékot.
Ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be Belső-Erzsébetvárosban és Terézváros egyes utcáiban
2020. augusztus 10. 15:00
Jelentős közlekedési változások lesznek a VI. és a VII. kerületben, az Andrássy út–Nagykörút–Rákóczi út–Károly körút közötti területen, a főváros ugyanis forgalomcsillapítási mintaprogramot indított. A három hónapos tesztidőszak alatt parkolási korlátozásokkal és a forgalom irányának megváltoztatásával találkozhatnak a közlekedők.
Emelet aranyrács mögött: ilyen lesz a pesti Broadway legújabb épülete
2019. december 18. 9:00
Bár a Nagymező és az Ó utca sarkán álló ház homlokzata réginek hat, valójában vadonatúj az épület, a falak mögött pedig hamarosan a posztmodern trendeknek megfelelő négycsillagos hotel nyílik.
Nem kell senkinek a MÁV-palota – Negyedjére sem akadt vevő az Andrássy úti székházra
2019. november 20. 9:00
Budapest legszebb, legelegánsabb utcájában van egy hatalmas palota, amely érthetetlen módon nem kell senkinek. A Rochlitz Gyula tervei szerint 1876-ban épült Andrássy úti MÁV-székház, amely három utca által határolt óriási tömbjével valaha az építtető magyar vasúttársaság gazdasági erejét hirdette, 2008 óta üresen áll, miközben a környezetében sorra építik át szállodákká az egykori bérpalotákat.
Akácok, terek, sorsok – a régi pesti piacterek nyomában
2019. október 2. 11:00
Erzsébet tér a Belvárosban, Hunyadi tér a Terézvárosban, Klauzál és Almássy tér az Erzsébetvárosban, Rákóczi, Mátyás és Teleki tér a Józsefvárosban és a Fővám, Ferenc és Kálvin tér a Ferencvárosban. Mi a közös bennük? Az, hogy mind egykor a pesti városrészek kisebb-nagyobb piacterei voltak (s a sort még folytathatnánk is). Mára pedig többnyire zöldellő városi terek lettek belőlük – még ha olykor a piaci funkciójuk is megmaradt egy kissé.
Elkészült a Hunyadi téri vásárcsarnok homlokzatának felújítása
2019. szeptember 28. 16:00
A Terézvárosban található, 1897-ben épült Hunyadi téri vásárcsarnok homlokzata teljes egészében megújult, az eredeti tervek alapján restaurálták.
Városligeti fasor: egy igazi klasszikus
2019. július 20. 10:00
Viszonylag fiatal vadgesztenyék az út két oldalán, évszázados platánok a kertekben: ilyen most a Városligeti fasor. Egy fasor, amelyen több mint kétszáz éve járnak a fővárosiak.
Köröndi kálvária – Öt éve égett le az Andrássy úti épület tetőzete
2019. július 10. 9:00
Éppen öt éve annak, hogy egy júliusi délután néhány óra alatt leégett a Kodály körönd egyik műemléki, sőt világörökségi védelmet élvező épületének tetőzete. A ház a következő évben ideiglenes védőtetőzetet kapott, és most talán valóban megindulhat a helyreállítása is.
Barátságosabb lesz a Lövölde tér
2019. június 20. 15:30
Augusztusra, a tervezett átadásra a Lövölde téri játszótér és park szebbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá és barátságosabbá válik.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.