Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye – írja a KÖZTI közleménye.

A Ludwig Mies van der Rohe-ról elnevezett díjat 1988-ban adták át először, hogy a kortárs építészet területén születő legkiemelkedőbb európai projekteket is kitüntessék. A független európai zsűri által odaítélt elismerést eddig olyan neves építészek tervei nyerték el, mint Peter Zumthor, Zaha Hadid vagy David Chipperfield.

A Puskás Arénában 67 ezer néző fér el (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A díj kiválasztási folyamatában a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, mellyel hivatalos jelöltté vált. A Mies van der Rohe-díj esetében a hivatalos jelölés már olyan elismerésnek számít, mint a filmek esetében az Oscar-jelölés.

A Puskás Aréna esetében a hatvan évvel ezelőtti építészeti értékeket vegyítették a 21. századi, korszerű elvárásokkal. A Puskás Aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres városképformáló eleme a budapesti városszövetnek. A 208 000 négyzetméter alapterületű stadiont 3 év tervezés, majd 3 év építés után 2019-ben adták át.

A stadion díszkivilágításban (Fotó: Puskás Aréna Facebook-oldala)

A Mies van der Rohe-díj átadását hosszas kiválasztási folyamat előzi meg, az ütemezés a járványhelyzet miatt a megszokottól eltérő menetrenddel zajlik. A versenynaptár szerint idén év elején az első kör jelöltjei kerülnek nyilvánosságra (a 2018 és 2020 között épült projektek), 2021 szeptemberében pedig a második fázis jelöltjeit jelentik be (2020. és 2021. között épült projektek).

Az elmúlt évek során már jónéhány magyar kortárs épület került be a díj jelöltjei közé emelve a kortárs építészet rangját. A KÖZTI-nek nem ez az első jelölése, már Papp László Sportarénának is sikerült a hivatalos jelöltek közé kerülni.

A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Várnegyed rekonstrukcióját, a Puskás Arénát, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B mólót is.

Forrás: Középülettervező Zrt. 

Nyitókép: Európa legrangosabb kortárs épületei között a Puskás Aréna (Fotó: Középülettervező Zrt.)