Felavatták a Szabó Magda sétány utcanévtábláját a II. kerületben, a Mammut Bevásárlóközpont és a Széllkapu Park között – írja a masodikkerulet.hu. A II. kerületi önkormányzat honlapjának beszámolója szerint a sétány elnevezése közösségi döntésen alapul.

Idén februárban felhívást tettek közzé négy, eddig névtelen közterület elnevezésére azzal a nem titkolt céllal, hogy valamelyest javítsanak a fővárosban meglévő női és férfi közterületnevek aranyán, hiszen a budapesti utcanevek 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el. Mint írják, a felhívást követően alig néhány nap alatt több mint 1000 javaslat érkezett, közülük toronymagasan vezetett Szabó Magda.

Az új utcanévtábla (Fotó: masodikkerulet.hu)

„Kevesen érezték annyira Buda lelkét, mint Szabó Magda. Pedig nála debrecenibb debrecenit nehéz lenne elképzelni, mégis itt talált otthonra, Pasaréten. Szomszédunk lett, ahogy számtalan másik alkotó” – hangsúlyozta Őrsi Gergely polgármester a Szabó Magda sétány névtáblaavatásán.

Arra is emlékeztetett, hogy a történelem során időről időre vannak olyan helyek, ahol szinte felfoghatatlan mennyiségű alkotó energia gyűlik össze. Ilyen hely szerinte Pasarét is, ahol Szabó Magda otthonra lelt. „Ez a budai városnegyed is magához vonzotta a magyar irodalom legnagyobb szellemeit”  – tette hozzá. 

Szabó Magda Kossuth-díjas író, költő, műfordító portréja (Fotó: Fortepan/Képszám: 106459)

A polgármester hangsúlyozta: Annak a magyar irodalomnak, amely az elmúlt bő évszázadban olyan mélységeit és magasságait mutatta meg a világnak, mint kevés más nemzet. Itt élt velünk Szabó Magda, ahogy Konrád György, Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Szepes Mária vagy éppen Örkény István is. A sor hosszan folytatható lenne, Szabó Magda azonban igazán megérdemli, hogy ma, születése 104. évfordulóján róla, és csak róla legyen szó.” Szerinte Szabó Magdát férfiak és nők sokasága tekinti példaképének.

A Szabó Magda sétány avatása (Fotó: masodikkerulet.hu)

Az utcanévtábla avatásán Szabó Magda műveiből olvasott fel Mácsai Pál színművész, Szabó T. Anna író, valamint Vecsei H. Miklós színművész.

Forrás: masodikkerulet.hu

Nyitókép: Felavatták a Szabó Magda sétány utcanévtábláját (Fotó: masodikkerulet.hu)